Jolán
7 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Néha az élet írja a legizgalmasabb skandináv krimit

000 RR0Y1
2017.08.23. 19:36

Kim Wall, a 30 éves svéd újságírónő augusztus 10-én este hétkor Koppenhágánál beszállt az UC3 Nautilus nevű, házilag készített, 18 méter hosszú tengeralattjáróba, hogy cikket írjon róla. A jármű a dán Peter Madsené volt, ő vezette most is, rajtuk kívül senki nem volt a fedélzeten. Madsen 2008-ben tervezte és készítette a hajót, majd éveken át közösen tulajdonolta önkéntesekkel, akik segítettek a fenntartásában. Egy vita után végül 2015-ben a többiek kiszálltak, így teljes egészében Madsené lett a szerkezet.

Egy önjelölt őrült mindenes

A '71-es születésű Madsen mindenhol autodidakta rakétamérnökként, űrvállalkozóként és tengeralattjáró-építőként szerepel. Már 15 éves korában házibarkács rakétát gyártott, de az egyetemet nem fejezte be. Megalapította a Copenhagen Suborbitals nevű privát nonprofit űrrepülő-céget, majd összeveszve az embereivel lelépett és megalapította a RocketMadsen Spacelab-et. Mindkét cég azon dolgozik, hogy első privát vállalkozásként embert küldjön az űrbe, Madsen legszívesebben önmagát lőné ki. 2002 óta kísérletezget tengeralattjárókkal is.

Az újságírónő barátja éjjel fél háromkor jelentette be, hogy Wall nem érkezett haza. A kutatócsoportok azonnal elindultak a Koppenhága és Svédország közötti kis csatornához. Az utolsó kép a Nautilusról fél kilenckor, napnyugta előtt készült egy másik hajóról. A tengeralattjáró nem volt felszerelve műholdas nyomkövetővel, úgyhogy reggel keresni kezdték a hajót. Egy világítótoronyból 11-én este 10.30-kor még látták, majd félórával később elsüllyedt a tengeralattjáró.

38 ezer liter víz töltötte meg a járművet, ám mint később kiderült, nem mosott el mindent, a rendőrök tudtak nyomokat rögzíteni. Csak Madsen menekült meg, őt azonnal őrizetbe is vették, és kihallgatták. A feltaláló először azt mondta, hogy még 10.30-kor kitette Wallt ott, ahonnan elindultak, a Halvandet étteremnél. A rendőrség lefoglalta az étterem környékét figyelő kamerák felvételét, 14-én pedig közölték, hogy a tengeralattjárót szándékosan süllyesztették el.

Hétfőn, augusztus 21-én fordulat jött: egy fej- és végtag nélküli torzót fedeztek fel Koppenhága közelében, a dán vizeken. Ekkor derült csak ki, hogy az egyébként súlyosbító tényezőkkel terhelt, gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsított, őrizetben ülő Madsen már 12-én, a szigetes verzió után tett egy olyan vallomást is, amely szerint Wall egy balesetben meghalt a fedélzeten, úgyhogy a "vízbe temette" a holttestét. Azt tagadta, hogy gyilkolt volna.

Kezdettől fogva erős volt a gyanú, hogy Wallé a test, de amíg nem vált bizonyossá, addig Madsen ügyvédje még kritizálta is a rendőrséget, hogy egy ismeretlen test megtalálását összekötötték védence ügyével.

Szerdán, cikkünk megjelenésének napján a rendőrség kijelentette: DNS-vizsgálattal bebizonyosodott, hogy az újságírónő maradványait talalták meg, és egyértelműen szándékosan csonkították meg. Még be is vagdosták, hogy a bomlás közben termelődő gázok ne püffesszék fel – így ne tegyék a víznél könnyebbé – a testet, plusz fémet is kötöztek rá, hogy biztosan elmerüljön. A tengeralattjárón is megtalálták a nő vérét.

Egyelőre nem közöltek semmit arról, mi volt a halál oka, és lehetséges indítékról sem beszélt a rendőrség, csak annyit mondanak, hogy keresik a hiányzó testrészeket. Azt is elárulták, hogy nem találtak mástól nyomot, mint Madsentől és Kim Walltól. Azt a vizsgálat még nem derítette ki, hogy Madsen ruháján vannak-e vérnyomok.

Az ügy kapcsán most felmelegítenek rég kihűlt nyomozásokat is. Például a 80-as években is találtak megcsonkított testet a koppenhágai öbölben, írja a Jyllands-Posten. A BT részleteket is közölt az 1986-es ügyről: akkor egy 22 éves japán turistanő darabjait találták meg a koppenhágai kikötőben, a gyilkos sosem lett meg. Madsen akkor viszont csak 15 éves volt.

Amikor kiderült, hogy valóban az újságírónőé a hulla, az előzetesben ülő Madsen ügyvédje azt nyilatkozta, hogy védence 12-én tett vallomása és álláspontja ettől még nem változott. Továbbra is kitartanak a fedélzeti baleset és a "vízi temetés" verziója mellett, ugyanakkor "nagyon pozitívnak találjuk, hogy meglett" a test, hiszen védencének is az az érdeke, hogy minden kiderüljön. Madsen szeptember 5-ig őrizetben lesz, a rendőrség szerint addig nem feltétlen szükséges, hogy újra kihallgassák.

A koppenhágai rendőrség most várja azok jelentkezését, akik korábban utaztak Madsennel a Nautiluson, hogy elmondják, mi történik egy ilyen úton. A BBC közben ennek némileg ellentmondóan azt is írta, hogy a dán törvények elvileg nem engedélyezték, hogy a tengeralattjáró utassal fusson a vízre, így Madsen kikötött állapotban fogadott turistacsoportokat, és mutatta meg milyen "egy igazi tengeralattjárón lenni".

A New York Times idézi Madsen két kollégájának nyilatkozatát is a dán sajtóból, mindketten azt mondták, nem hiszik, hogy a férfi gyilkolt volna, az viszont elképzelhető, hogy történt egy baleset, és bepánikolt. "Peter színes személyiség, de nem gonosz, és nem hinném, hogy erőszakos lenne. Nem hiszem, hogy szándékosan megölte volna a nőt, de egy tengeralattjáró nagyon otromba hely, és furcsán kell benne közlekedned. Talán elesett, és kitörte a nyakát". Deirdre King, aki 14 éve Madsen barátja, azt mondta, járt a Nautiluson, és sok olyan hely van benne, ahol megsérülhet az ember.

A Madsen projektjeit támogató társaság, a Raket Madsen Støttegruppe lehúzza a rolót, ezt a honlapjukon jelentették be. "Valami szörnyű történt a fedélzeten, ez egészen biztos. Mindannyiunk álma szertefoszlott (...), nincs már vágy a folytatásra, a bizalom megtört", írták.

Kim Wall édesanyja a Facebookon közölte, hogy lánya a gyenge, sebezhető és perifériára szorult embereknek segített hallatni a hangjukat. "Az a hang régóta nagyon kellett. De már nincs."

Kim Wall írt a Guardiannak, New York Timesnak, a South China Morning Postnak és a Vice-nak is. Élt Pekingben és New Yorkban, tudósított Afrikából, Ázsiából, a Csendes-óceáni térségből és a Balti tengertől is. Járt a földrengés sújtotta Haitin, Idi Amin ugandai kínzókamráiban, és Sri Lanka aknamezőin. Végül a békésnek hitt Dániában lelte halálát.

Borítókép: Búvár készül alámerülni a helyszínen, ahol megtalálták a holttestet. - fotó:  Liselotte Sabroe / AFP