A külügy elismerte, hogy ők mentek Magyar Bálint után Amerikába
600 kilométert utazott Los Angelesből egy csütörtöki rendezvényre a magyar külügyminisztérium egy munkatársa, hogy a Berkeley-n előadó Magyar Bálint előadása végén a volt minisztert elhiteltelenítse. Mint kiderült, Danku Attila nem magán úton ment Magyar után, hanem ez a diplomaták feladata.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium vasárnapi közleménye szerint ugyanis „a magyar érdekeket meg kell védeni, az országgal szembeni méltatlan támadásokkal szemben fel kell lépni, még akkor is, ha azt egy másik magyar állampolgár teszi külföldön.” Ezt Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációért és parlamenti kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondta a közlemény szerint.
Menczer szerint Magyar Bálint hazugságokat mondott az Amerikai Egyesült Államokban Magyarországról, a magyar kormányról, a Los-Angeles-i magyar főkonzulátus munkatársa, magyar diplomata pedig jól tette, hogy felszólalt az elhangzott hazugságokkal szemben, és megvédte Magyarországot.
Ez azért is fura, mert a tudósítás szerint Danku a telefonjából olvasott fel, és azt hánytorgatta fel Magyarnak, hogy „az SZDSZ annak idején nem szavazta meg a határon túli magyarok állampolgárságát, Magyar Bálintot pedig egy olyan szociáldemokratának nevezte, aki a korrupt SZDSZ-ben tevékenykedett”. Miután megkérdezték tőle, hogy mégis, mi a kérdése, csak folytatta a monológját, ezután pedig elvették tőle a szót.
A közleményből kiderült, hogy „a magyar diplomatáknak feladatuk az is, hogy az ilyen támadásokkal szemben fellépjenek, megvédjék Magyarországot, a magyar érdekeket. Ez Szijjártó Péter külügyminiszter egyik leghatározottabb elvárása és utasítása a magyar diplomatákkal szemben”.
Nyitókép: Földi Imre/MTI