Eufrozina, Kende
5 °C
15 °C

Vett egy 80 ezer milliárdos lélegeztetőgépet, harmadszor is megválasztották

2017-10-19T062126Z 521071502 RC1590A2CB80 RTRMADP 3 JAPAN-ELECTI
2017.10.22. 17:57
Abe Sinzó japán kormányfő látszólag szeret veszélyesen élni: pár hónapja még népszerűtlenebb volt, mint Donald Trump, mégis előrehozott választásokat írt ki, hogy megerősítse pozícióját. A dolog meglepő módon bejött, úgyhogy most Abe folytathatja a legnagyobb hazárdjátékot, amit négy éve kezdett: a japán gazdaság brutális pénznyomtatással való talpra állítását és a pacifizmus feladását. Amire nekünk is érdemes figyelnünk, mert Európa számára is érdekes tanulságokkal bír.

Abe Sinzó három hónapja a világ egyik legnépszerűtlenebb vezetője volt, és a rávetülő korrupciós vádak és megosztó intézkedései miatt úgy tűnt, hogy már nem sok van neki hátra japán miniszterelnökként. Ehhez képest vasárnap öt éven belül harmadszor választották meg Japán élére, a nem végleges eredmények szerint koalíciója megtartotta kétharmados parlamenti többségét. Ha pedig továbbra is ilyen jól keveri a lapokat, akkor ő lehet a leghosszabban hatalmon maradó japán kormányfő a második világháború óta.

Hogy ez megtörténhetett, abban nagy szerepe van Kim Dzsongunnak, egy tájfunnak, annak, hogy a japán baloldal még az MSZP-t is alulmúló bénázást produkált, illetve hogy Abénak legalább van valami konkrét elképzelése arról, hogyan lehetne felrázni Japánt. Pont ez adja újraválasztásának jelentőségét: Abe négy éve 

példátlan gazdasági kísérletbe kezdett, és nekiment a második világháború óta érinthetetlennek hitt pacifista dogmának.

Bár eddig a reformok felemásak, Abe kapott további négy évet rájuk. Erre pedig már csak azért is érdemes figyelni, mert az elöregedő és a bevándorlástól is elzárkózó Japán gazdasági reformpróbálkozásaiból mifelénk is sok tanulságot le lehet vonni. Másfelől nagyon nem mindegy, hogy Abe hogyan és mennyiben bontja le a japán pacifizmust, és ez milyen reakciókat szül majd Kína és az Egyesült Államok részéről. 

Félig üres, félig tele

Mióta Abe 2012 decemberében hatalomra került, lépten-nyomon azt hangoztatja, hogy rendbe teszi a gazdaságot. Ami nem kis feladat, annak fényében, hogy a japán gazdaság nagyjából 25 éve egy helyben áll, miközben a világ azért halad. Jellemző, hogy a tokiói tőzsdeindex az 1990-es évek fordulóján magasabb volt, mint most; a (nominális) GDP dollárban kifejezve ma az 1994-es, jenben a 1997-es szinten áll; az egykor világverő japán cégek közül pedig egyre több küzd jelentős gondokkal.

Ennek számos oka van, például hogy húsz éve nem nagyon van infláció, nem nagyon fogyasztanak az emberek, a japán cégek pedig látszólag kicsit elkényelmesedtek és begyöpösödtek.

Erre pedig megoldásként Abe azt találta ki, hogy ráöntenek egy elképesztően nagy adag pénzt a gazdaságra, a cégeket kicsit szabadjára engedik és egymásnak eresztik, hogy versenyezzenek.

Az Abenomics névre keresztelt gazdasági program központi eleme egy hatalmas pénzpumpa:

a jegybank éves szinten 70-80 ezer milliárd jent nyomtat gazdaságtélénkítésre,

ebből a pénzből államkötvényeket és értékpapírokat vásárol, hogy megtámogassa a növekedést. Ez majdnem akkora, mint az Európai Központi Bank hasonló programja, azzal az eltéréssel, hogy Japán előbb kezdte, és az eurózóna gazdasága a japán háromszorosa. Tehát a japánok nagyjából háromszor olyan erősen nyomtatják a pénzt, mint az EKB. (Más megközelítés szerint 80 ezer milliárd jen ötévnyi magyar GDP.) 

Japán gazdaságtörténet öt percben

Persze az Abenomics háttere kicsit bonyolultabb ennél. Röviden összefoglalva: az 1950-es években indult brutális növekedés miatt Japánt az 1980-as évekre eléggé felverte a pénz, ami miatt minden irtó drága lett, viszont a tartós növekedésbe és drágulásba vetett hit miatt rettenetes befektetési lufik kerekedtek. Amikor az 1980-as évek végén elkezdet belassulni a gazdaság, ezek a lufik hatalmasat pukkantak, és brutális adósságokat hagytak maguk mögött. Másrészt mivel előzőleg az árak az egekbe szöktek, ezután elkezdtek csökkenni.

Az árcsökkenés hiába hangzik jól, gazdaságilag káros: ha az árak folyamatosan apadnak, akkor az emberek és a cégek halogatják a nagy beruházásokat, mert miért vegyenek valamit ma, ami holnap olcsóbb lesz. A halogatás miatt csökken a fogyasztás, ami miatt csökken a cégek bevétele, ami miatt még kevesebb lesz a beruházás, kevesebb lesz a munkahely, a bérek pedig nem nőnek. Ez pedig egy ördögi kört szül. Japánban mindez azzal is párosult, hogy a jen árfolyama jelentősen megemelkedett, ami még jobban visszahúzta az exportorientált gazdaságot, hiszen így drágábban tudták csak eladni termékeiket külföldön.

Az Abenomics-féle pénzpumpa mögötti elképzelés, hogy a pénznyomtatással meggyengül a jen és lecsökkennek a hosszú távú kamatok. Ez megkönnyíti a cégek forráshoz jutását, növeli az exportot, valamint felhajtja a részvényárakat, mindez pedig a vállalatok eredményének javulásához vezet. Másfelől a jegybank azzal, hogy lenyomja a kamatot és leuralja a kevésbé rizikós értékpapírok piacát, a rizikósabb befektetések és beruházások felé tereli az amúgy rengeteg pénzen ülő cégeket.

Így aztán a cégeknek egyfelől több forrásuk lesz beruházásokra, másrészt kénytelenek lesznek kockázatot vállalni, mert ellenkező esetben elkezdenek pénzt veszteni a bankbetétjeiken és kockázatmentes befektetéseiken. A beinduló beruházások növelik a fogyasztást, ezáltal pedig a növekedést és az inflációs várakozásokat is megdobják, ami fizetésemelést hoz. Ez az ördögi kört öngerjesztő növekedési spirállá változtatja: a fogyasztás, a bérszínvonal és a cégek nyereségének emelkedése egymást erősítik.

Ez a stratégia látszólag működik:

  • A japán gazdaság egy évtizede először tudott hat egymást követő negyedévben növekedni,
  • a tőzsde most produkálta 50 éve a legkitartóbb emelkedést,
  • a japán cégek pedig optimistábbak mint az elmúlt tíz évben bármikor.
  • A munkanélküliség mindössze 2,8 százalék, a betöltetlen munkahelyek aránya 1974 óta nem volt ilyen magas.

Minden strukturális problémája ellenére a japán gazdaság az utóbbi bő két és fél évtizedhez képest jelenleg elég jól áll. Másfelől azonban az Abenomics mérlege felemás.

  • Hiába a munkaerőhiány, ez (például Magyarországgal ellentétben) egyelőre nem hozott jelentősebb fizetésnövekedést, emiatt pedig a fogyasztás sem lódult meg. (Magyarországhoz hasonlóan bevándorlásról szó sem lehet, dacára a munkaerőhiánynak.)
  • A vállalati és munkaerő-piaci reformok pedig a szkeptikusok szerint alig haladnak:
  • Japánban sok tekintetben még mindig az 1960-as-1970-es években kialakult szokások és szabályok dominálnak, és ezek hiába idejét múltak és hatékonytalanok, nehéz leszámolni velük.
  • Az infláció pedig, hiába a hatalmas jegybanki pénznyomtatás, nem bír tartósan beindulni. 

Volt adósság, nincs adósság?

Persze sokan azt is felhozzák, hogy a japán társadalom erős elöregedése miatt eleve lehetetlen visszahozni azt a fajta gazdasági dinamizmust, ami az 1990-es évek fordulójáig jellemezte az országot. Az Abenomicsot is csak ennek fényében lehet megítélni, márpedig enélkül még rosszabb lenne a helyzet. Arról nem is beszélve, hogy ha az egy főre eső GDP-t és az életszínvonalat nézzük, akkor Japán azért az alacsony növekedéssel kapcsolatos folyamatos károgás ellenére elég jól teljesít.

Azonban az is jogos ellenérvként szokott feljönni, hogy az Abenomicsnak közepes eredményeihez képest elképeszetően magas az ára.

A japán államadósság már így is a GDP két és félszerese,

az éves költségvetés kb. negyede már most is adósságtörlesztésre megy el, harmada pedig nyugdíjra és egészségügyre, ami a következő években csak növekedni fog. Eközben a bevételi források között nagyjából azonos súllyal szerepel az adósságkibocsátás és az adóbevétel. Magyarul a japán állam eszméletlenül el van adósodva, ehhez képest Görögország kismiska. 

Az egyetlen oka, hogy még nem lett nagy balhé ebből, hogy a japán adósság 90 százaléka japán kézben van, tehát a görögökkel szemben nem a külföld felé adósodott el az állam. Ráadásul az adósság 40 százaléka egyenesen a jegybanké. Míg az előbbi megnyugtató, az utóbbi elképesztő szám: gyakorlatilag Japán a semmiből teremtett pénzzel fedezi adóssága nagyjából a GDP 100 százalékát kitevő részét. Ezt nyilván nem lehet az idők végezetéig csinálni, Japán teljesen fenntarthatatlan pályán mozog.

Eközben hiába költ el elképesztő mennyiségű pénzt a jegybank, a hitelezés és a kockázatvállalás csak nem akar beindulni. Annak viszont egyre nő az esélye, hogy a végén a jegybank felvásárolja a teljes japán államadósságot, amivel aztán kénytelen lesz kezdeni valamit. Bár egyesek szerint ezzel az ország varázsütésre megszabadulhat gondjaitól, ennél valószínűbb egy valutaválság és a pénzpiacok teljesen megbolondulása.

De persze az is igaz, hogy igazából senki nem tudja, mi lesz ebből: a közgazdaságtan szabályai szerint Japánnak pénzügyileg már rég be kellett volna dőlnie, de mégsem dőlt be. És a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint például teljesen jó, amit a japánok csinálnak, bár ők már sok olyan dologról mondták ezt, ami később hatalmas bukásnak bizonyult. Mindenesetre ha Japán valahogy tényleg eltűnteti az adósságát, akkor jó néhány közgazdaságtan és pénzügytankönyvet újra kell írni.

Nincs más legény a gáton

Ám hiába felemásak az Abenomics eredményei, mégsincs komolyan vehető alternatíva. És nagyjából ugyanez a helyzet Abével is: hiába rosszak a népszerűségi mutatói, és hiába erőltet egy sor olyan intézkedést, amelyek legalábbis megosztják a japán társadalmat, nem nagyon van potens kihívója. 

Július elején még nagyon máshogy állt a helyzet: Abe pártja, a Liberális Demokrata Párt (amely valójában egy konzervatív párt) történelmi vereséget szenvedett a tokiói önkormányzati választásokon egy, az amúgy elsősorban az LDP-ből kivált új mozgalom gyűrte le őket. Eközben Abét azzal is megvádolták, hogy kenőpénzért cserébe intézte el egy bizalmasának, hogy magánegyetemét engedélyeztessék; egy másik ügyben pedig azt állítják ellenlábasai, hogy az állam áron alul adott telket egy hozzá közel álló nacionalista iskolának. Abe nyári népszerűtlensége miatt pártján belül is megindult a helyezkedés, hogy ideje lenne lassan megszabadulni tőle.

Ezután azonban hirtelen nagy mázlija lett: a balközép ellenzék megtette neki azt a szívességet, hogy önként felszalámizta magát: a fő baloldali párt, a Japán Demokrata Párt az utóbbi hónapokat belharcokkal töltötte, majd a választás előtt szétszakadt és megszűnt. Utána pedig

Észak-Korea elkezdett rakétákat átlövöldözni Japán felett, és Abe népszerűsége hirtelen 15-20 százalékot ugrott. 

Végül egyébként pont az észak-koreai fenyegetésre hivatkozva írt ki előre hozott parlamenti választást, bár a valódi okok nem elsősorban ezek voltak. Hanem hogy ezzel egyrészt letörje a párton belüli szervezkedést, másrészt kihasználja a baloldal szeppukuját. Ezt egyébként egyszer már eljátszotta: 2012-es megválasztása után 2014-ben is előrehozott választásokat írt ki, akkor éppen az áfaemelés megakadályozására hivatkozva.

Először úgy tűnt, most visszaüthet a lépés, mert a tokiói választások győztese, Koike Juriko országos pártot indított, és úgy tűnt, erős konzervatív riválisa lesz Abénak. Aztán amikor a tokiói kormányzó közölte, hogy maga amúgy nem is indul, megtartja mostani posztját, hirtelen elfogyott a párt népszerűsége. Az utolsó pillanatban pedig még az időjárás is Abe pártjára állt: Japánra pont a voksolás napján csapott le egy tájfun, a rossz időjárás pedig általában a kormánypártoknak jön jól, mert az alig néhány hete alapult ellenzéki pártok kevésbé elkötelezett potenciális szavazói hajlamosabbak otthon maradni.

A pacifizmus vége?

Ha hinni lehet a sajtóértesüléseknek, akkor a Abe harmadik ciklusában a gazdaság helyett a pacifizmus lebontására fog összpontosítani. Ezt egyszer már megpróbálta, első miniszterelnöksége idején, 2006-ban, ám hamar belebukott a dologba. 

Abe szerint 2017-ben tarthatatlan az a fajta önmegtartóztatás a védelmi kérdésekben Japán részéről, amit az alkotmány előír. Ezt egyébként annak idején a világháború után pont azok az amerikaiak tukmáltak rájuk, akik most szintén aktívabb szerepet várnának Japántól a regionális védelmi kérdésekben, főleg Kína gyors megerősödése fényében. 

Az utóbbi években e tekintetben tett előrelépéseket, például az alkotmány “átértelmezésével” lehetővé tette a japán önvédelmi erőnek, hogy ha Amerikát támadás éri, beszálljanak a buliba. A haderő viszont továbbra is elég féloldalas:

  • az alkotmányban szereplő korlátok miatt elvileg nem szerezhet be “támadó fegyvereket”;
  • csak akkor csinálhat bármit, ha támadás éri az országot;
  • ideje nagy részében inkább katasztrófavédelemként funkcionál;
  • a költségvetése alig éri el a GDP egy százalékát.

A japán hadsereg gyengeségének legegyértelműbb jele az volt, amikor nagy nehezen ugyan részt vettek az iraki újjáépítésben, de Irakban az ausztrál fegyveres erők védelmére szorultak, mert japán katona külföldön a hazai törvények szerint nem viselhet fegyvert.

Eközben Észak-Korea rakétákat lövöldöz Japán felett, Kína pedig mesterséges szigeteket és katonai installációkat építget a környéken, aminek fényében ideje lenne változtatni - mondják a reformpártiak. Ezért Abe egy “rendes” hadsereget akarna létrehozni azzal, hogy módosítják az alkotmány kilencedik cikkelyét, amely kimondja, hogy Japánt soha nem fog háborúzni és nem tart fent (támadóképes) hadsereget.

Azért nem minden szuper

Ez amúgy a világ legtöbb országában nem lenne valami forradalmi dolog, de Japánban egyfelől a pacifizmus elég mély gyökereket vetett, másfelől azért sokan azt is felhánytorgatják, hogy Abe környezetében elég sokan vannak, akiknek elég furcsa elképzeléseik vannak Japán háborús múltjáról, például tagadják a japán hadsereg második világháborús vérengzéseit, vagy éppen civilizációs jótettként élik meg, hogy gyarmatosították a Koreai-félszigetet. Erre, illetve japán kevésbé pacifista múltbéli tetteire hivatkozva Kína és Dél-Korea is mindig kiakad (Észak-Korea meg az 50-es évek óta a permanens kiakadtság állapotában létezik), ha Japán bármit is lép e téren.

Másfelől a honvédelemre hivatkozva elég érdekes dolgokat is meglép a kormány. Például nemrég elfogadtak egy terrorellenes törvényt, amely alapján például potenciális terroristaként megfigyelhetővé válik, akik zenét másol illegálisan, házépítések ellen tiltakozik, engedély nélkül vesz részt hajóversenyen, vagy tiltott helyen szed gombákat. (Ez utóbbinak oka, hogy az illegálisan leszedett gombák eladása potenciálisan terrorcselekmények finanszírozására használható.)

A sajtó helyzete sokat romlott a szigetországban
A sajtó helyzete sokat romlott a szigetországban
Fotó: Drew Angerer

Egy korábbi titokvédelmi törvény (amit szintén honvédelmi érvekkel fogadtak el) alapján ötéves börtönnel lehet sújtani azokat az újságírókat, akik államtitkokról kérdezősködnek, még akkor is, ha nem tudják, hogy az adott ügy államtitok. Azt is sokan felhozzák Abe ellen, hogy egy nacionalista haverját ültette a köztévé élére, miközben Japán az utóbbi hat-hét évben hatalmasat zuhant a sajtószabadságot mérő listákon.

Tehát az ellenzék szerint bőven van ok félni Abe erejétől. Viszont ellenzék a következő választásig nem nagyon lesz Japánban, úgyhogy a kormányfő ha nem is kap szabad kezet, de legalábbis relatíve erős pozícióból folytathatja programjának megvalósítását.  

Borítókép:  Malcolm Foster  / Reuters.