Meg kell ismételni a megismételt választást

2017.10.27. 03:53

Az erőszak elharapódzása miatt el kellett napolni Kenya több körzetében a csütörtökre meghirdetett elnökválasztást - ami amúgy is már egy korábbi szavazás megismétlése volt. Az összecsapásokban összesen négyen veszítették életüket; a problémás körzetekben a szavazást szombatra napolták el.

Az ellenzék bojkottálta a választást, amelyen így aztán a részvétel alig 48 százalékos volt. A bojkotton túl az ellenzék legharciasabb aktivistái akadályozni is próbálták a voksolást: égő abroncsokkal, vastag faágakkal torlaszoltak el több szavazóhelyiséget, legalább egy helyen pedig

megsemmisítették a szavazáshoz szükséges kellékeket.

A szavazóhelyiségeken kívül akadt egy rendőrkapitányság is, amelyet megostromoltak, és a rendőröknek könnygázzal, majd lőfegyverrel kellett viszavernie őket.

Kenyában eredetileg augusztusban tartottak elnökválasztást, ám annak eredményét az ország legfelsőbb bírósága szeptember elején arra hivatkozva semmisítette meg, hogy a választási bizottság alkotmányellenesen bonyolította le a választást, ráadásul a gyanú felmerülését követően megtagadta a számítógépes rendszerének felülvizsgálatát.

Az augusztusi választás eredményei szerint Uhuru Kenyatta jelenlegi elnök a szavazatok 54 százalékával másodszori hivatali időszakra is mandátumot szerzett volna. Riválisa, Raila Odinga, az ellenzéki Nemzeti Szuperszövetség (NASA) vezetője a legfelsőbb bírósággal egyetértve állítja: valakik manipulálták a választási bizottság számítógépeit, hogy biztosítsák Kenyatta győzelmét. A gyanút erősíti, hogy egy héttel a zömmel elektronikus úton lebonyolított szavazás előtt brutálisan meggyilkolták a szavazási rendszer fejlesztőjét.

(MTI)