Zsófia, Szonja
9 °C
21 °C

Furcsán halt meg egy újabb amerikai, aki korábban Észak-Koreában raboskodott

2017.11.22. 23:40

38 évesen elhunyt Aijalon M. Gomes, aki 2010-ben Észak-Koreában raboskodott, írja a Nytimes.com. A férfire a Pacific Highwayn találtak rá, miközben szó szerint lángolt, és hiába siettek a segítségére, már nem tudták megmenteni az életét. Egyelőre nem tudni, hogy Gomes baleset vagy öngyilkosság áldozata lett.

Gomes 2010-ben került egy észak-koreai börtönbe, miután illegálisan belépett az országba. A körülmények borzalmasak voltak, Jimmy Carternek, az USA korábbi elnökének személyesen kellett elutaznia Phenjanba, hogy a férfi szabadon engedéséről tárgyaljanak, és végül még abban az évben haza is térhetett. 

Ezzel együtt is Gomes lett idén a második, korábban Észak-Koreában raboskodó amerikai állampolgár, aki így vagy úgy, de életét vesztette. Az első a 22 éves egyetemista Otto Warmbier volt, aki egy héttel azután hunyt el, hogy hazaengedték másfél éves észak-koreai fogva tartása után. 

Amennyiben bebizonyosodik, hogy öngyilkosságról volt szó, a 38 éves Gomes lesz a második volt észak-koreai rab, aki öngyilkosságot követett el. 1996-ban ugyanis a 26 éves Evan C. Hunziker szintén végzett magával, mindössze egy hónappal azután, hogy szabadon engedték.

Jelenleg még három amerikai – Tony Kim, Kim Hak-song and Kim Dong-chul – van börtönben Észak-Koreában.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport