Megtalálták a svéd riporternő bal karját
Újabb testrészét találták meg az augusztus 10-én egy magán-tengeralattjáróról eltűnt svéd riporternőnek – írja az MTI. Kedden egy emberi kart halásztak ki a tengerből, egy kilométerre attól a helytől, ahol – a Koppenhágától 50 kilométerre délre fekvő Koge-öbölben – korábban megtalálták a 30 éves Kim Wall fejét és lábait. A testrész DNS-azonosítása még nem történt meg, mert az hetekbe is eltelhet, de valószínűnek tűnik, hogy az újságírónő bal karja került elő, mivel ugyanolyan fém nehezékeket találtak rajta, mint amilyenekkel a többi testrészét süllyesztették a tenger mélyére. A hiányzó jobb kar keresését folytatják.
![Kim Wall](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1885/18853/188535/18853547_ea7f602a823298d619e33ef7eca99da3_wm.jpg)
A svéd újságírónő megölésével a házilag barkácsolt búvárhajó tulajdonosát, a rakétakonstruktőrként is ismert dán feltalálót, Peter Madsent gyanúsítják, aki eleinte mindent tagadott. Azt már elismerte, hogy ő darabolta fel és dobta a tengerbe a nőt, de azt állítja, hogy az áldozat balesetben halt meg, ezt viszont a külsérelmi nyomok nem támasztják alá.
![Kutatóhajó Barseback környékén](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1885/18853/188535/18853561_8afafd775349af064efd905614374b6d_wm.jpg)
Kim Wall azért szállt fel Madsen tengeralattjárójára, hogy riportot készítsen a különc feltalálóval. A gyilkosság lehetséges indítéka egyelőre nem ismert.