Móric
6 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Izraeli zászlókat égettek Berlinben

A német kormány elítélte, hogy izraeli zászlókat égettek két hétvégi tüntetésen Berlinben. A kormányszóvivő, Steffen Seibert közölte, hogy fontos, védendő alapérték a vélemény kifejezésének szabadsága, de ez nem jelent szabadlevelet antiszemita kirohanásokra, gyűlölködésre és uszításra.

A szövetségi kormány egésze és Angela Merkel kancellár nevében elítélő kormányszóvivő mellett több miniszter külön is tiltakozott a zászlóégetés ellen. Sigmar Gabriel alkancellár közölte, hogy Németország jogállam, amely nem tűr el ilyen cselekedetet. Aki pedig mégis erre vetemedik, nemcsak Izraellel helyezkedik szembe, hanem az ország alaptörvényével is. Heiko Maas igazságügyi miniszter pedig azt mondta, hogy

az antiszemitizmus minden formája támadás valamennyiünk ellen, és a zsidók elleni gyűlöletnek soha többé nem lehet helye Németországban.

Mint ismert, Donald Trump csütörtökön jelentette be, hogy Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismeri el, és Tel-Avivból oda költöztetik át az amerikai nagykövetséget. Trump döntése ellen már péntek délután 1500 ember tüntetett Berlinben a Brandenburgi kapuhoz közeli amerikai nagykövetségnél. A tüntetők jelentős része palesztin volt. Sokan jellegzetes palesztin kendőt viseltek, palesztin zászlót, a militáns, radikális Hamász terrorszervezet zászlaját lengették, de sok török zászlót is látni lehetett.

Felgyújtottak két izraeli zászlót, a tömeg pedig percekig a "halál a zsidókra" rigmust skandálta, illetve a militáns palesztinok által gyakran fenyegetésként kiabált mondatot: „Zsidók, emlékezzetek Kajbárra, újra eljön Mohamed serege!". (A Kajbár oázis a zsidók fennhatósága alatt volt, 628-ban Mohamed próféta seregei élén elfoglalta. A férfiakat megölték, a nőket és gyerekeket rabszolgává tették.)

A rendőrség tíz embert vett őrizetbe köznyugalom megzavarása, testi sértés, másik állam nemzeti jelképének megsemmisítése, illetve arca eltakarása miatt (Magyarországon is szabálysértésnek számít, ha valaki egy tüntetésen úgy fedi el az arcát, hogy a hatóság nem tudja azonosítani).

Vasárnap délután 2500 ember tüntetett Berlin bevándorlók által sűrűn lakott, Neukölln nevű negyedében a városháza előtt. A Kreuzbergbe vonuló menetet 300 rendőr kísérte. A felvonulók többsége palesztin zászlót lengetett, és arabul kiabált jelszavakat. Itt is felgyújtottak egy Dávid-csillagos zászlót. A rendőrség 11 embert vett őrizetbe. A német törvények szerint más országok lobogójának vagy más felségjelének megsértése vagy megsemmisítése bűncselekmény, amelyért akár két év szabadságvesztés is kiszabható.

Trump bejelentése óta több tízezres tüntetések voltak az arab világ számos országában, de Európában is tiltakozási hullám indult el. Szombaton Göteborgban Molotov-koktélokkal dobáltak meg egy zsinagógát, és több svéd nagyvárosban is antiszemita felhangú tüntetések voltak.