Mentelmi joga felfüggesztését kérte a csalással gyanúsított cseh kormányfő
Andrej Babis cseh kormányfő kedden bejelentette: kérni fogja a parlamenti alsóházat, hogy vonja meg mentelmi jogát, és adja ki a rendőrségnek, amely büntetőjogi eljárást indított ellene, mert a gyanú szerint visszaélt európai uniós támogatásokkal, írja az MTI.
Andrej Babis a sajtótájékoztatón ismét politikai ügynek nevezte az eljárást, amelyet szerinte azzal a céllal szerveztek meg, hogy eltávolítsák őt a politikából. A Gólyafészek nevű szabadidőközpontről van szó, amelynek építésekor a tulajdonos állítólag jogtalanul jutott mintegy 50 millió koronás (580 millió forintos) európai uniós támogatáshoz. Az ügyben Jaroslav Faltynek képviselő, Babis pártja, az ANO első alelnöke is érintett, ő is kérni fogja a parlamenttől kiadatását. Az ellenük folyó eljárást éppen képviselői mentelmi joguk miatt függesztették fel.
Gólyafészek buktathat miniszterelnököt
Uniós pénzekkel csalhatott a cseh kormányfő, a rendőrség kérte a mentelmi joga felfüggesztését.
A képviselőházban délután folytatódik a decemberben megalakult Babis-kormány programnyilatkozatának egy hete megkezdett, majd megszakított vitája, és várhatóan a bizalmi szavazást is megtartják. Szinte biztos, hogy a kisebbségi kormány nem kap bizalmat a testülettől, mert az ANO mozgalmon kívül az összes többi parlamenti párt úgy nyilatkozott, nem támogatja a kormányprogramot. Az elutasítás legfőbb oka éppen a Babis ellen folyó rendőrségi eljárás. "Kérni fogjuk kiadatásunkat. Ennek semmi köze a kormány iránti bizalmi szavazáshoz" - jelentette ki a miniszterelnök.
Senki semmit nem lopott el, nem történt korrupció
- szögezte le Babis, aki szerint a rendőrségnek nincsenek konkrét bizonyítékai arról, hogy törvénysértés történt volna. A Gólyafészek ügyben a rendőrség 11 ember ellen indított büntetőjogi eljárást, köztük van Babis felesége, sógora és első házasságából származó gyermekei is.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna
Az amerikai elnök ötlete céljaival ellentétes következményeket hozna jelenlegi formájában.
február 8., 17:01
- Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot
Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.
február 8., 16:15
- Külföld
Megalakult a libanoni kormány
Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.
február 8., 19:28
- Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa
Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.
február 8., 18:30
- Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából
A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.
február 8., 17:42
- Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz
Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.
február 8., 18:32
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
30 perce
- Külföld
Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban
Kína úgy véli, hogy az USA támadja a kínai-panamai együttműködést.
február 8., 14:36
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Külföld
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt
Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.
február 8., 20:11
- Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak
Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.
február 8., 07:10
- Külföld
Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről
A fiatal demonstráló felsőtestét csak antifasiszta, filccel írt jelmondatok borították.
február 8., 21:54
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
29 perce
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Külföld
Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt
Tiltakozás ide vagy oda, az AfD a második helyen áll a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.
február 8., 20:56
- Külföld
Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream
A magyar kormányfő Madridban kijelentette, itt az ideje bevenni Brüsszelt.
február 8., 13:37
- Külföld
Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül
Az elnök korlátozná, hogy az Egyesült Államokban születettek közül kit illet meg alanyi jogon az állampolgárság.
február 8., 12:05
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11
- Külföld
Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott
A Tesla-vezér ezentúl bizalmas információkhoz juthat vállalatairól és versenytársairól.
február 8., 12:21
- Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász
A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.
február 8., 10:08
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak
A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.
tegnap, 15:20
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.
30 perce
- Címlapon
Orbán Viktor: Ez a háború nem Ukrajnáról szól, stratégiai oka a NATO bővítése
A magyar miniszterelnök Dubajban vett részt az első Tucker Carlson-csúcstalálkozón.
tegnap, 20:46
- Címlapon
Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon
A megugró élelmiszerárakról is beszélt Virág Barnabás.
tegnap, 14:24
- Külföld
Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után
Többen is csapdába estek, összesen két embert menekítettek ki.
február 8., 16:36
- Címlapon
Érkezik a hidegfront, vasárnaptól visszatérhet a havazás
Napos, többnyire száraz idővel indul a hétvége.
34 perce
- Címlapon
Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán
Egy játékos sikeresen eltalálta a számokat.
tegnap, 21:45