Hogyhogy nem rohantak még át a törökök az egész vidéken?

2018-01-22T202008Z 18517852 RC14BC2BE3B0 RTRMADP 3 MIDEAST-CRISI
2018.02.01. 15:55

Lassan, módszeresen és sok áldozattal halad a török offenzíva, amely január közepén indult az északnyugat-szíriai Afrin kanton ellen.

A szíriai kurdok törzsterületétől elvágott, lankás mészkőhegyek által alkotott területet mind a négy égtáj felől Törökországhoz tartozó vagy a török hadsereg által ellenőrzött területek veszik körül. Az „Olajág” hadműveletben részt vevő szárazföldi erők is három oldalról, összesen hét ponton nyomultak be a területekre.

A támadók területnyeresége eddig nem volt túl jelentős, de a török vezérkar szerint már hétszáz „terroristát” (az idézőjelről később) likvidáltak vagy ejtettek foglyul. A kurd védelmet összefogó Népi Védelmi Egységek (PYD/YPG) ezzel szemben csak félszáz saját halottat ismer el, szemben a háromszáznál is több megölt vagy megsebesített török és szír katonával. A valódi veszteségeket a számháborúnak megfelelően nehéz megbecsülni, de mire ez a cikk megjelenik, valószínűleg mindkét oldalon eléri a százat.

A nyilak Törökország felől az Olajág hadműveletben érintett területeket jelölik.
A nyilak Törökország felől az Olajág hadműveletben érintett területeket jelölik.
Grafika: Syria Livemap / Index

Az olyan, nem éppen sebészeti pontosságú beavatkozásra tervezett eszközök bevetése, mint például a M110-es nehéztarack, természetesen a tüzérségi előkészítés első napjától kezdve rengeteg civil áldozatot követelt. Bekir Bozdag török kormányszóvivő úgy hessegette el a civil áldozatokról szóló első híreket, hogy „ez csak egy sötét propaganda”, és

higgyék el, mi mindent megteszünk, hogy biztosítsuk a civilek biztonságát.

Csakhogy a helyszíni tudósítások – például az Independent veterán haditudósítója, Robert Fisk vádirattal felérő riportja – teljesen más képet festenek Afrinról: a határfalvak tele vannak családokra dőlt lakóházakkal, a kórházak pedig repesztalálatokkal fekvő nőkkel, öregekkel, gyerekekkel.

Egy idő után már perverziónak éreztem az embereknek szegezett kérdést, hogy milyen körülmények között szenvedték el a sérüléseiket. Mert mindannyian tudtuk, kik tették ezt velük.

Az alapból 200 ezres, de nagyjából 300 ezernyi kurd, jazidi, arab és turkomán menekültet is befogadó Afrin lakóinak helyzetét megnehezíti, hogy a kantonban az élelmiszer- és az üzemanyagellátás is akadozik; egyedül a csempészet az, ami rendületlenül virágzik. A törökök és az Afrint délről határoló Idlib kormányzóságot ellenőrző iszlamista/dzsihadista milíciák kekeckedései miatt a kantonba a segélyszervezetek sem tudnak érdemi segítséget nyújtani.

A szírek sem ezt a háborút akarták

A támadás gerincét a török légierő, a különleges egységek, illetve a hadsereg tüzérségi, illetve harckocsizó egységei alkotják. Ezek abszolút NATO-kompatibilis, világszínvonalú haditechnikával felszerelt csapatok; német Leopard 2-es harckocsikkal, T–129-es támadó helikopterekkel és F–16-os vadászbombázókkal.

A kurdok ezzel szemben főleg a szíriai hadsereg raktáraiból, illetve az egykori szovjet blokk elfekvő készleteiből Szíriába áramló fegyverekkel vannak felszerelve, ezt egészítik ki az Iszlám Állam elleni háborúra kapott amerikai kézifegyverek, géppuskák és Humvee páncélozott járművek (bár ezek jellemzően inkább a keleti kantonok harcoló alakulatainak jutottak).

A felszereltség óriási egyenlőtlenséget mutat, és nincs ez másként a katonák létszámát tekintve sem. A kurd területvédelmi egységek olyan 8-10 ezer harcost tudnak felsorakoztatni, a törökök ennek minimum a kétszeresét.

A támadó gyalogság túlnyomó részét a szíriai ellenzék adja. Ezeket a katonákat Törökországban képeztek ki és szereltek fel, és már az Iszlám Állam ellen indított – és Afrin elszigetelésével járó – 2016-os „Eufrátesz Pajzsa” hadműveletben is bevetették őket. Az „Olajág Hadműveleti Front”-ot több tucatnyi milíciából kalapálták össze, köztük a Szabad Szír Hadsereg maradványaiból, vagy más olyan egységekből, melyek az elmúlt években súlyos veszteségeket szenvedtek a kormányerőktől és/vagy a dzsihadistáktól. Elemzők több olyan egységet is azonosítottak, melyek az Obama-kormányzat elvetélt felszerelési-kiképzési programjának kedvezményezettjei közé tartoznak, és amerikai fegyverekkel – például TOW tankelhárító rakétákkal – fegyverezték fel őket.

A szíriai polgárháborúra jellemző igazi csavar, hogy bár a polgárháború alatt a Szabad Szír Hadseregnek többször is meggyűlt a baja a kurdokkal – az aleppói vereség miatt is őket hibáztatják –, mégis sokkal inkább mennének Aszad ellen.

Csakhogy fennmaradásukat és működésüket Törökországnak köszönhetik, ezért kénytelenek ott harcolni, ahová Recep Tayyip Erdoğan küldi őket. Kicsit hasonló a helyzetük, mint az 1849 utáni törökországi magyar katonai emigrációé, melynek tagjai abban reménykedtek – mint Bem tábornok –, hogy mondjuk aleppói kormányzóként is a magyar, illetve a lengyel szabadság ügyét mozdítják elő.

A Szabad Szír Hadsereg tagjai Kelet-Afrinban
A Szabad Szír Hadsereg tagjai Kelet-Afrinban
Fotó: Khalil Ashawi / Reuters

Egy másik csavar, hogy az YPG helyi tisztségviselői (a milíciában a katonai és polgári funkciók gyakran összemosódnak) is csodálkoznak azon, hogy miért csak apró területeket csippentettek ki a kantonból, hogyhogy még nem rohantak át a török páncélosok az egész vidéken, melynek megvédésére nagyjából annyi az esély, mint Lengyelországnak 1939-ben a szintén három oldalról támadó náci páncélos hadtestek ellen.

Az óvatosságot valószínűleg a hiperbonyolult szíriai erőegyensúly és a rengeteg frakció, milícia és intervenciós erő veszélyes koncetrációja magyarázhatja, amire jó példa lehet egy Idlib kormányzóságon kedden áthaladó török konvoj viszontagságos útja:

  • a teherautókat, tartálykocsikat és katonai járműveket előbb az eredetileg al-Kaida-sejtként induló, ma is terrorszervezetnek számító Hajat Tahrir as-Sám (Szervezet a Levante Felszabadításáért) dzsihadista milícia biztosította;
  • majd a konvoj megállásra kényszerült, mivel az Aszad-rezsim légiereje és orosz gépek véletlenül két kilométerre a konvoj előtt hajtottak végre bombázást;
  • végül egy – valószínűleg az Iszlám Államhoz tartozó – dzsihadista hajtott bombákkal megtömött autójával a járművek közé, egy török katonát megölve, egy másikat megsebesítve.
  • Küldetés vége.

A második front mindig odahaza húzódik

Kapcsolódó
Elkezdődött a kurd-török háború

Elkezdődött a kurd-török háború

Nehéztüzérséggel lövik a szíriai kurdokat. Erdoğan megadta a jelet, a NATO második legnagyobb hadserege 48 órán belül megindulhat. De a totális háborúhoz másoknak is lesz egy-két szava.

Ahogy arról részletesen is írtam, török részről a beavatkozást azzal indokolják, hogy a szíriai kurd kantonokban vezető szerepet betöltő Demokratikus Egység Pártja és annak fegyveres szárnya, a Népi Védelmi Egységek (PYD/YPG) tagjai egyszerű terroristák.

A Szíriában különösen bizonytalan minősítést Ankarában azzal indokolják, hogy az említett kurd szervezetek a húsz éve börtönben ülő Abdullah Öcalan által alapított és tényleg nemzetközi terrorszervezetként számon tartott Kurd Munkáspárt (PKK) testvérszervezetének tartják magukat.

Kapcsolódó
Eljöhet a kurdok hajnala

Eljöhet a kurdok hajnala

Négy országba szórta szét őket a történelem, de a szíriai és iraki káoszban már két helyen is autonómiát vívtak ki. Erdoğan Törökországa háborút indított ellenük, aminek egyetlen nyertese lehet: az Iszlám Állam.

És valóban, a szíriai kurd városokban szinte minden közteret és középületet az Alapító képei ékesítik, és Öcalan marxista ideológiája áthatja a PYD/YPG, illetve az arab, örmény, asszír és más etnikumok bevonásával létrehozott Észak-Szíriai Demokratikus Föderáció nevű állam-féleség politikáját is. De a „terrorista vagy szabadságharcos?" kérdése a kurdok esetében nem válaszolható meg egy egyszerű igennel (mondjuk egyszerű nemmel sem).

És a szíriai kurdok hiába tartózkodtak a 2015 után a PKK és a török kormány között kiújuló fegyveres konfliktusba való beavatkozástól, ha történelmi távlatból nézzük, egy erős – Szíria 25 százalékára kiterjedő befolyással rendelkező – kurd államalakulat valóban újra meg újra felfűtheti a 15-20 milliós törökországi kurd függetlenségi mozgalmat. Ennyiben jogos Erdoğan állítása, miszerint a szíriai kurd kantonok nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

De közben érdemes szem előtt tartani, hogy a török elnök az egész kurd kérdést mindig úgy csavarja, ahogy belpolitikai érdekei diktálják: Erdoğan sokáig a kurd megbékélési folyamat motorja volt, hogy utána amikor 2015-ben a mérsékelt iszlamisták mellett hirtelen szüksége lett a nacionalista szavazatokra is, akkor egy Iszlám Állam által elkövetett merényletre hivatkozva (!) felrúgja a kurdokkal – onnantól: „terroristákkal” kötött egyezséget.

Az afrini beavatkozás is jó alkalmat teremtett arra, hogy az elnök a nemzeti fenyegetettségre hivatkozva tovább polírozza az illiberális államot. Miután a kommunisták és a kurd Népi Demokratikus Párt kivételével mindenki felsorakozott a háború mögött, Erdoğan már olyan szintű ellenfelekkel vette fel a küzdelmet hazai fronton, mint a háborúellenes kommentelők (!) vagy a Török Orvoskamara elnöksége (!!). Jellemző, hogy a 11 orvos kollektív letartóztatását követően a török elnök megvetően annyival intézte el őket:

Higgyenek nekem, ezek nem értelmiségiek, hanem egy rabszolgabanda; az imperializmus szolgái.

Igen, a török kormányzati retorikának megvannak az imperialistái is; nem mások, mint Törökország NATO-szövetségesei, az amerikaiak. Ők a 2016-os puccskísérlet óta ugyanazt a szerepet töltik be a kormánykommunikációban, mint a magyaréban Brüsszel.

Az indok mondjuk kézzelfoghatóbb: az USA 2014 óta a szíriai kurdok egyik fő támogatójává lépett elő, miután az YPG volt az egyetlen fegyveres erő, mely teljes mellszélességgel bevállalta az Iszlám Állam elleni háborút. Ezért a török politikusok sorra küldik el a fenébe - az iraki kínzásokat, a „férfiatlan” kétkulacsos politikát felhánytorgatva - Amerikát; a Fehér Ház pedig eszköztelennek tűnik a Fehér Palotával szemben. 

Afrin csak a bemelegítés

Kapcsolódó
Erdoğan külföldön is elkezdett rendet rakni, nem is akárhogy

Erdoğan külföldön is elkezdett rendet rakni, nem is akárhogy

Törökország a belföldi tisztogatásokkal párhuzamosan belekavar a szíriai káoszba. Öt éve halogatott hadjáratot indított, NATO-szövetségeseit is összezavarva.

A felfűtött háborús hangulatot csak egy elhúzódó háború hűthetne le. Erre van is esély: szíriai ellenzéki parancsnokok 5-7 hónapos harcra készülnek, és persze Erdoğan is csörgeti a handzsárt: többször is kijelentette, hogy a teljes, 822 kilométeres szír–török határszakszon ki akar alakítani egy 30 kilométeres biztonsági zónát; Nurettin Canikli védelmi miniszter pedig azt is elárulta, hogy ezt a zónát ugyanúgy a török vazallus milíciák alá fogják rendelni, mint ahogy azt Észak-Aleppóval tették 2016-ban.

Csakhogy míg ez utóbbi terület egy szunnita arab többségű kormányzóság volt, mely fölé szunnita arabokat helyeztek, addig keletebbre Kobanitól Rasz el-Ájnon át Derikig színkurd települések és régiók sorakoznak, melyeket meghódítani és pacifikálni is nagyon-nagyon nehéz lenne.

Ezért valószínűbb, hogy a törökök minden kardcsörtetés ellenére a háború ezen szakaszában meg fognak elégedni Afrin megtörésével, illetve a 2016 óta követelt, a kurdok által ellenőrzött manbidzsi kiszögellés elfoglalásával. Ezek reális hadicélok; és ami fontosabb, a hódítások megtartása is reálisnak tűnik. Ezenkívül török katonai szakértők szerint Erdoğan a keleti kantonokat túsznak használhatja az Egyesült Államokkal szemben, kicsikarva a kurdoknak folyósított katonai segítség leállítását, és a szíriai – kurd területre szétszórt – amerikai kontingens kivonását.

a törököknek ráadásul szem előtt kell tartania, hogy nem nyerhetik túl magukat.

Ez nem az erőtlen és eszköztelen amerikai vagy európai hatalmaknak köszönhető, melyek már az iraki Kurdisztáni Régió megtörését sem tudták megakadályozni. Hanem Iránnak és Oroszországnak, melyek bizonyos kereteken belül elismerik a török igényeket – a nyilvánosság előtt természetesen óriási szidalmakat zúdítanak Ankarára –, de közben elemi érdekük, hogy Szíriában ne kerüljenek nagy területek török befolyás alá. Bizarr is lenne, ha ölbe tett kézzel figyelnék azon erők könnyű győzelmeit, melyek megtörésére rengeteg pénzt, fegyvert és emberéletet áldoztak Aleppónál.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.

március 19., 18:57

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Katonai létesítmények voltak a célpontok.

március 19., 15:50

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.

2 órája

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.

március 19., 12:56

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Címlapon
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.

36 perce

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.

március 19., 14:51