Trump bírálta Izrael telepespolitikáját
Az izraeli telepespolitika "komplikálja" a palesztin-izraeli békefolyamatot, és Izraelnek "elővigyázatosnak" kell lennie - fejtette ki az amerikai elnök egy vasárnap megjelent interjújában.
Donald Trump szerint a Palesztin Hatóság biztosan, Izrael pedig valószínűleg nem akar béketárgyalásokat. Az amerikai elnök erről a Jiszrael Hajom (Izrael Ma) című, izraeli konzervatív lapnak adott - és az amerikai sajtóban bőven idézett - interjújában beszélt.
Azt hiszem, mindkét félnek nagyon komoly engedményeket kell tennie a békekötéshez
- mondta. Szerinte az ellentmondásos izraeli telepespolitika - a megszállt palesztin területeken létrehozott izraeli telepek ügye - szerepet játszott a békefolyamat zavarossá válásában. "Beszélni fogunk a telepekről. A telepek ügye rendkívül komplikált és mindig is bonyolulttá tette a békekötést, azt gondolom tehát, hogy Izraelnek nagyon elővigyázatosnak kell lennie a telepekkel" - fejtette ki Trump.
Az 1967-es háborúban megszállt Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben több mint 600 ezer zsidó telepes él, az 1967 óta létrehozott körülbelül 140, kisebb-nagyobb településen. A telepek létrehozását a nemzetközi jog törvényellenesnek ítéli, Izrael azonban ezt vitatja. Az interjút készítő főszerkesztő kérdésére, hogy vajon az amerikai kormányzat mikor terjeszti elő a béketervét, Trump azzal válaszolt: "Majd meglátjuk, mi történik. A palesztinok jelenleg nem akarnak békét kötni, egyszerűen nem akarnak. Ami Izraelt illeti, nem vagyok biztos abban sem, hogy nekik érdekükben állna a békekötés, tehát meg kell várnunk, hogy mi történik".
Trump januárban bejelentette, hogy a palesztinoknak nyújtandó amerikai segélyek mintegy felét, 65 millió dollárt kormányzata mindaddig visszatartja, amíg a Palesztin Hatóság vezetői nem ülnek tárgyalóasztalhoz az izraeli kormányzat vezetőivel.
Az izraeli lapnak adott interjújában Donald Trump első elnöki éve egyik legfontosabb döntéseként méltatta Jeruzsálem elismerését Izrael állam fővárosaként. Decemberben bejelentett döntésével egyébként a palesztinokat és a nemzetközi közösséget egyaránt felháborította, mivel a palesztinok Kelet-Jeruzsálemet tartják a leendő önálló palesztin állam fővárosának.