Etelka, Aletta
-5 °C
0 °C

Élete végéig börtönben marad a New York-i robbantó

2018.02.14. 10:47 Módosítva: 2018-02-14 12:21:39

Ahmad Khan Rahimi, Afganisztánban született amerikai állampolgár 2016-ban robbantott New Yorkban, Manhattanben. A támadásban 30 ember sérült meg. Most született a büntetőügyében ítélet, a 30 éves férfinak egy életre börtönbe kell vonulnia – írja a Euronews. A terrorista a tárgyalásán sem jelezte, hogy megbánta a tettét.

Rahimi 2016 szeptemberében kuktákból eszkábált robbanószerkezeteket helyezett el Manhattanben és Manhattan mellett, New Jerseyben. Két szerkezet felrobbant, a harmadik nem, írja az MTI.

A New Jerseyben élő, 30 éves férfi - akit tettének elkövetése után két nappal a rendőrség elfogott - a tárgyaláson ugyan azt mondta, hogy "nem táplál gyűlöletet senki iránt", ám nem kért bocsánatot és tettét nem magyarázta meg. Az ügyészek kifejtették, hogy a per során semmiféle megbánást nem tanúsított, sőt, a börtönben több társát is az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet támogatására akarta rábírni. 

Rahimit 2017 októberében valamennyi vádpontban - köztük tömegpusztító fegyverek alkalmazásában - bűnösnek mondták ki. Richard Berman szövetségi bíró kedden este két életfogytig tartó, valamint további 30 éves börtönbüntetést szabott ki rá. Ezen kívül több mint 562 ezer dolláros kártérítés megfizetését rendelte el a terrorcselekmény sebesült áldozatainak javára. Az elítélt édesapja, aki már két évvel korábban jelentette a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) a fiával kapcsolatos gyanúját, az NBC televíziónak adott interjújában terroristának nevezte a fiát. 

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója kedden este közleményt adott ki, amelyben leszögezte: "igazságot szolgáltattak". A demokrata párti politikus hozzátette: az ítélet ugyan nem enyhíti a New York-iak fájdalmát és szenvedéseit, de "erőteljesen üzeni, hogy nem viseltetünk türelemmel azok iránt, akik félelmet, gyűlöletet és erőszakot szítanak".