Újabb kislányt erőszakoltak meg és gyújtottak fel Indiában
Megerőszakoltak és megégettek egy kiskorú lányt Indiában, az áldozat életveszélyes állapotban van - közölte az MTI. A bűncselekmény pénteken történt az ország keleti részén lévő Dzsárkhand szövetségi államban. A kiskorú lányt - akinek a korát nem közölték - megerőszakolták, majd leöntötték benzinnel, és felgyújtották. Testének 70 százaléka megégett. Két napon belül ez már a második hasonló eset az országban.
Szombaton közölte a rendőrség, hogy ugyanebben az államban őrizetbe vettek 14 embert azzal a gyanúval, hogy közük lehet egy tizenéves lány elrablásához, akit támadói megerőszakoltak, majd halálra égettek. A lányt egy esküvői ünnepségről hurcolták magukkal támadói egy kis faluból csütörtökön. Miután megerőszakolták, szabadon engedték. A lány panaszt tett, és másnap a falusi tanács vezetői 50 ezer rúpiás büntetést szabtak ki az elkövetőkre. A gyanúsítottak viszont erre bántalmazták a lány több rokonát, őt pedig halálra égették, miután egyedül találták őt otthon.
Hatalmas felzúdulást keltett 2012-ben, amikor egy egyetemista lányt többen brutálisan megtámadtak és megerőszakoltak egy buszon Újdelhiben. Az eset felkavarta az indiai társadalmat, amely hosszú ideig szótlanul tűrte a nők elleni erőszakot. Azóta számos szigorító jogszabályt fogadtak el, például 20 év börtönre emelték a nemi erőszak elkövetőire kiszabható büntetést. Ennek ellenére pár hetente mindig hallani újabb brutális szexuális támadásról Indiában.
A kormány áprilisban határozott arról, hogy halálbüntetést kell kiszabni azokra, akikről bizonyítást nyer, hogy nemi erőszakot követtek el 12 évesnél fiatalabb kisgyereken.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.