Megindult a háború Dél-Szíriáért

A szír kormány az elmúlt három évben – iráni és orosz szövetségeseinek köszönhetően – megfordította a polgárháború menetét, és sorra foglalta vissza az ellenzéki milíciáktól a kulcsfontosságú területeket, például Aleppót vagy a Damaszkusz környéki ellenállási gócokat. A legnagyobbat a széthulló Iszlám Állam rovására nyerte, ugyanis az Eufrátesztől délre a Kalifátus területei mind Damaszkusz fennhatósága alá kerültek vissza.

Csakhogy kétséges, magának a rezsimnek megéri-e ez a győzelem (Szíriáról nem is beszélve). Ugyanis azon kívül, hogy az Aszad-klán autonómiája a rengeteg külföldi patrónus, helyi hadúr és oligarcha között minimálisra szűkült, az ország jelentős területeket vesztett a Törökországgal (névleg a törökök által támogatott ellenzéki milíciák) és a kurdok által vezetett autonóm terület, az Észak-Szíriai Demokratikus Föderációval szemben.

De Aszad számára az a legfontosabb, hogy ezek az entitások nem veszélyeztetik közvetlenül a hatalmát (súrlódások persze előfordultak), miközben neki 2018 nyarán már csak két peremterülettel kell foglalkoznia: Darával és Idlibbel. Mindkét régió igen kényes terület, de mindkét terület más kihívásokat támaszt. 

Az északnyugaton található, hegyes-völgyes Idlib kormányzóság egy nagy dzsihadista tömb, melyet igen nehéz lesz katonai eszközökkel felszámolni, amellett meg az Idlibet körülfogó török őrposztokból nagyon úgy tűnik, hogy Törökország is kivetette rá a hálóját.

Az ország legdélebbi csücskében található Dara kormányzóság más miatt jelent nehézségeket. Ez a csücsök az izraeli és a jordán határ közé ékelődik, és egyik állam sem ápol túl baráti viszonyt Aszaddal. A 2011-es forradalom egyik bölcsőjének számító terület nagyrészt a relatíve mérsékelt Szabad Szír Hadsereg milíciáinak uralma alatt áll, csakhogy a kormányerők egy keskeny folyosót tudtak ellenőrzésük alakítani, ami északról hatol be a kormányzóság szintén Dara nevet viselő székhelyének központjáig (maga a város kelet-nyugati irányban megosztott). A régióban számos heves ütközetet vívtak – legutóbb 2017 elején – de a front rendkívül tarka képet mutat. A tiritarkaságban megvan a helye a fekete színnek is, az Iszlám Állam ugyanis a mai napig tartja magát a terület délnyugati részén.

Az itteni felkelők sokáig élvezték az Egyesült Államok pénzben, hadianyagban és kiképzőkben megmutatkozó támogatását is, az Obama-kormányzat elbaltázott programjait követően Donald Trump 2017 júliusában ki tudta járni Putyinnál, hogy Darát közösen minősítsék fegyverszüneti ("deeszkalációs") zónának, ezen kívül zárják ki a régióból a dzsihadistákat és az USA meg Izrael szemét legjobban bántó iráni hátterű síita milíciákat. Ezzel Washington két fontos szövetségesének érdekeit akarta biztosítani:

1. távol tartani az Iránnal kvázi-háborús viszonyban álló Izrael határaitól a síita milíciákat és az iráni bázisokat
2. megelőzni egy újabb menekülthullámot az amúgy is 650 ezer menekültet ellátó Jordánia határánál, és távol tartani a dzsihadistákat

Ez a deeszkalációs övezet nagyjából egy évig működött is (a régióban fennálló erőegyensúlynak, és a szélsőségesek Idlibhez képest csekélyebb befolyásának is köszönhetően), csakhogy 2018-ra a fegyverszünetet nem sikerült elmélyíteni (jellemző módon Jordánia szerette volna normalizálni kapcsolatait Damaszkusszal, de a határnyitást Washington megvétózta), ráadásul Aszadnak csak addig állt érdekében a fegyvernyugvás, amíg nem szabadultak fel Kelet-Gútánál vagy Deir ez-Zórnál olyan erői, melyeket Délre dobhatott át. A rezsimnek korlátozottan állnak rendelkezésére csapásmérésre alkalmas egységei, így kénytelen minden fronton a Köztársasági Gárdára vagy a Tigris-harccsoportra várni.

Tavasztól rendszeresen érkeztek Dara térségéből a jelentések tüzérségi tűzről, a hétvégén pedig nagy erejű, szisztematikus bombázások kezdődtek meg – a fegyverszünetet garantáló orosz légierő vezetésével. A légi- és tüzérségi csapások (az elmúlt hetekben 70-80 rakétavetőt és löveget csoportosítottak át a térségbe) fedezéke alatt az átcsoportosított kormányerők hétfőig több falut is visszafoglaltak a kormánypárti területekre benyúló Ladzsat környékén, és saját bevallásuk szerint legalább 70 ellenzékivel végeztek; a a londoni székhelyű, de mégis kiterjedt szíriai informátori hálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) 54 támadásról és legalább 26 áldozatról tud, de a kibontatkozó harcok miatt máris több mint 11 ezer - más források szerint 17 ezer - ember hagyta el lakhelyét. A támadók veszteségeiről nincs hír, de hétfőn egy orosz vagy szír harci gépet sikerült lelőni.

A támadó ékekből hiányoztak a többi fronton kulcsszerepet betöltött Hezbollah harcosai vagy az iráni kiképzésű/toborzású síita egységek, hogy jelenlétükkel ne provokáljanak ki egy izraeli beavatkozást.

helyi ellenzéki milíciák egyöntetűen arról számoltak be, hogy az USA közvetítői útján megüzente, ne számítsanak katonai támogatásra. Ezt a pesszimizmust árnyalhatná, hogy Washington még májusban "határozott és megfelelő nagyságú" választ ígért arra az esetre, ha Damaszkusz megsértené a fegyverszünetet, csakhogy eddig az egyetlen - soványka - válaszlépés John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó részéről érkezett, aki a hét végén esedékes moszkvai látogatásán megvitatja majd a helyzetet orosz tárgyalópartnereivel.

Borítókép: Bassár el-Aszad szíriai elnök portréját teszi ki egy otthona romjaihoz visszatért civil (MTI/EPA/Juszef Badaui)