Macron kirúgja a tüntetőket verő tanácsadóját

2018.07.20. 11:59 Módosítva: 2018.07.20. 12:06

Csütörtökön kezdett nyomozni a francia ügyészség Macron elnök egyik tanácsadója ügyében, miután előkerült egy felvétel, amin tüntetőket vert, pénteken pedig már lépett is az elnöki hivatal, kirúgták a férfit – írja a Reuters.

Erre szükség is volt, ugyanis a Le Monde nevű újság amellett, hogy beazonosította a férfit, azt is kiderítette, hogy a hivatal az incidenst követően rövid időre felfüggesztette Alexandre Benallát, amiért rendőri sisakban, de civil ruhában verte a tüntetőket, de a hatóságokat nem értesítették.

A hivatal pénteken azzal próbálta menteni a menthetőt, hogy újabb részletek láttak napvilágot az ügyben, amik alapján május elején valóban szabálysértést követhetett el a férfi, ennek eredményeként pedig úgy döntöttek, hogy azonnal kezdeményezik az elbocsátását.