Huba
19 °C
33 °C

Spanyol külügyminiszter: Friss vérre van szüksége Európának

2018.07.31. 11:17

Josep Borrell spanyol külügyminiszter hétfőn tagadta, hogy az országba "tömegével" jönnének a bevándorlók. Szerinte Európának amúgy is "friss vérre" lenne szüksége, hogy az alacsony születésszámot ellensúlyozza.  

Spanyolországba ebben az évben a tenger felől 21 ezer migráns érkezett és 304 veszett oda a tengeren. 

A miniszter szerint a húszezer migráns a negyvenmilliós népességhez viszonyítva nem nevezhető tömegesnek - írta a spanyol Local

A Földközi-tenger nyugati szakaszára, ezen belül pedig a Spanyolországra nehezedő migrációs nyomás fokozódik az utóbbi időben. Az uniós part- és határvédelmi ügynökségnek (Frontex) a múlt héten közölt jelentése szerint júniusban Spanyolország volt a legfőbb tengeri úti belépési Európába, ahol összesen 6400 embert regisztráltak, 166 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban. Nemrég 602 menekült jutott át a határkerítésen  Marokkóból spanyol területre. 

Spanyolországban nemrég alakult szocialista kormány. Pedro Sánchezt júniusban választotta meg miniszterelnökké a spanyol parlament azzal, hogy elfogadta a szocialista párt bizalmatlansági indítványát, és megvonta a bizalmat Mariano Rajoy konzervatív kormányfőtől.