Huba
17 °C
33 °C

Több ezren tüntettek Nicaraguában, hogy szabadon engedjék a foglyokat

2018.08.12. 06:53

Több ezer ember gyűlt össze szombaton Managuában és Nicaragua más városaiban, hogy az április óta tartó, 300 életet követelő tiltakozásokon letartóztatott emberek szabadon bocsátását követeljék - írja az MTI.

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a managuai tiltakozáson csak kisebb incidensek voltak az arcukat jobbára eltakaró tiltakozók és a rendfenntartó erők között. León, Juigalpa és Matagalpa városában is volt tiltakozás. Matagalpában a rendőrség közlése szerint a tüntetésen meghalt egy ember. A férfit, aki a hatalmon levő szandinista párt egy egykori vezető alakjának a fia, hátba lőtték a demonstráción.

A nicaraguai kormányt bíráló sajtó arról tudósított, hogy Matagalpában kormányhű fegyveresek rálőttek a tömegre, de áldozatokról nem adtak hírt.

A fogva tartottak, akik elengedését követelik, többnyire diákszervezetek vezetői, földművesek vagy civil szervezetek aktivistái, akiket a hatóságok terrorizmussal vagy szervezett bűnözéssel vádolnak.

"A politikai foglyokért vonultunk utcára, hogy a szabadon engedésüket követeljük" - mondta az AFP-nek az egyik szervező, aki szintén kendővel takarta el az arcát. "Ez a kormány úgy döntött, hogy elnyomja a diákságot. Azért jöttünk, hogy közüljük a kormánnyal, takarodnia kell" - mondta.

León, Juigalpa és Matagalpa városában és volt tiltakozás. Matagalpában kormányhű fegyveresek rálőttek a tömegre, de nem tudni, vannak-e áldozatok.

    Nicaraguában áprilisban kezdődtek tüntetések, akkor még csak a kormány társadalombiztosítási tervei, a bejelentett nyugdíjcsökkentés és nyugdíjkorhatár-emelés ellen. Bár erről a kormányzat azóta letett, a tiltakozók most már a 11 éve hatalmon lévő Daniel Ortega elnök távozását követelik. Korrupcióval és nepotizmussal vádolják Ortegát, aki szerintük feleségével, Rosario Murillo alelnökkel együtt diktatúrát épített ki a latin-amerikai országban.