Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Allah helyett Katar mentheti meg Erdogant és a török lírát

2018.08.15. 19:50

A katari emír 15 milliárd dolláros befektetésre tett ígéretet Törökországnak, miután találkozott Ankarában Recep Tayyip Erdogan török államfővel - írja az MTI az Anadolura (török állami hírügynökség) hivatkozva. Erdogan és Tamím bin Hamád esz-Száni sejk találkozója több mint három óráig tartott, majd Erdogan és Száni a török elnöki palota előtti összeölelkezésében végződött.

A katari emír látogatása egybeesik azzal, hogy Törökország és az Egyesült Államok között diplomáciai vita alakult ki a múlt héten, ami gazdasági adok-kapokba torkollott és a török líra dollárhoz viszonyított értéke jelentősen esett az elmúlt időszakban. Ezután nyilatkozta azt a török elnök, hogy nem kell félni, hiszen "Allah velük van".

A katari pénzt török kormányforrás szerint a bankszektorba és a pénzpiacokra irányítják.

Az emír az első külföldi vezető, aki Törökországba látogatott, mióta elmérgesedett az Ankara és Washington közti, az utóbbi időben fokozatosan romló viszony. A diplomáciai vita központi alakja Andrew Brunson amerikai lelkipásztor, akit Ankara csaknem két éve tart fogva terrorizmus vádjával. Washington azonnali szabadon bocsájtását követeli, nyomásgyakorlásnak pedig gazdasági büntetőintézkedéseket hozott Törökországgal szemben.

Az Anadolu idézte Szálem Mubarak Safi as-Safit, Katar ankarai nagykövetét, aki közölte: az emír látogatásának célja, hogy a katari állam támogatásáról biztosítsa Törökországot. "Katar kiáll török testvérei mellett, ahogy azt tette a 2016-os sikertelen puccskísérlet idején is." A katariak több millió török lírát vásároltak, hogy támogassák Ankarát az ellen folyó "gazdasági művelettel" szemben.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?