Diána
12 °C
27 °C

Hónapok után újra üzenhetett az Iszlám Állam vezetője

2018.08.22. 23:33

Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője állítólag beszédben üzent a szervezet követőinek, írja a Reuters.

A szent harcosoknak a győzelem vagy a vereség nem egy város elfoglalásán múlik, és nem is azon, kinek van nagyobb légiereje, interkontinentális rakétái vagy okosbombái

- mondja állítólag egy felvételen al-Bagdadi, de a Reuters nem erősítette meg, hogy a vezető hangját halljuk.

Az Iszlám Állam tavaly még nagy területeket tartott kontroll alatt Szíriában és Irakban, de aztán kénytelen volt a sivatagba visszavonulni, miután mindkét területen jelentős vereséget szenvedett.

Al-Bagdadi 2014-ben kiáltotta ki magát a muszlimok vezetőjének, miután elfoglalták Moszult. Jelenleg azt feltételezik, hogy az iraki-szíriai határmentén bujkál, miután az összes várost visszafoglalták tőlük.

Az utóbbi években többször jött arról a hír, hogy al-Bagdadi meghalt, de a szerdai üzenet azt jelentheti, hogy valójában még mindig él. Hollétéről vagy egészségi állapotáról nincsenek nyilvános információk - a Kalifa korábban többször is komoly sérüléseket szenvedett konvoját érő légicsapásokban, de ezeket mindig túlélte. Egyes megfigyelők szerint annyi sejthető, hogy tavaly elmenekült a dzsihadisták volt iraki fellegvárából, Moszulból, de még az is lehet, hogy már nincs is életben. Egyik fiát egyébként megölték a szíriai Homsz városában.

Tavaly a Kalifátus állami működése gyakorlatilag megszűnt, de a katonai vereség ellenére Szíriában és Irakban is maradtak aktív dzsihadista csoportok, melyek továbbra is az Iszlám Államhoz lojálisak. Az ISIS lényegében visszatért a 2013 előtt folytatott gerilla-hadviseléshez, és továbbra is követ el szórványos támadásokat, miközben az iraki-szíriai sivatagos határtérséget használja olyan területként, ahová visszavonulhatnak harcosai.