Nyolc és fél évet kapott a német barátnőjét meggyilkoló afgán menekült

2018.09.03. 14:02

Tavaly karácsonykor halálra késelt egy délnyugat németországi drogériában egy magát 15 évesnek mondó afgán fiú egy 15 éves német lányt. A fiút a boltban lévő vásárlók leteperték majd a rendőrség letartóztatta. A német bíróság ítélete szerint a fiúnak gyilkosság miatt nyolc és fél évet kell ülnie, írja az MTI. 

A német sajtóban Abdul D. néven azonosított vádlott elfogadta a nyolc év hat hónapos büntetést. Az ítélethirdetés előtt elmondta, hogy megbánta tettét, amit féltékenységből és bosszúvágyból követett el.

A lány pár héttel korábban szakított vele, és apjával együtt feljelentést is tett ellene többek között zaklatás és fenyegetés miatt. 

A Kandelben történt gyilkosság nagyon megrázta a német közvéleményt, főként, mikor kiderült, hogy a fiú jóval idősebb lehet annál, mint amit mondott magáról. Angela Merkel bajor szövetségese, a CSU a gyilkosság után azt kérte, hogy vessék orvosi vizsgálat alá az összes olyan fiatalkorú menekültet, akiknél kétséges a koruk. A Német Orvosi Kamara tiltakozott a javaslat ellen, mondván az eljárás nem lenne etikus és az eredmények pedig sok esetben megbízhatatlanok.

A tárgyalás során meghallgatott szakértők szerint a fiú legalább 17 és fél éves volt, amikor elkövette a gyilkosságot. Az eljárás során az is megkérdőjeleződött, hogy Afganisztánból érkezett volna.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport