Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Trump Erődítményt akar a lengyel elnök az országába

2018.09.18. 22:19

Helyi idő szerint kedd délután Donald Trump hivatalosan fogadta Washingtonban Andrzej Duda lengyel elnököt, akinek ez az első hivatalos látogatása a Fehér Házban. Trump 2017 júliusában járt Varsóban.

Az előzetes közlések szerint kedden a két politikus gazdasági, katonai és biztonságpolitikai kérdéseket vitatott meg a tárgyalásokon. A megbeszélések előtti közös fényképezkedés alatt Donald Trump közölte: Washington megvizsgálja a vízummentességi program kiterjesztését Lengyelországra is, írja az MTI. 

A bizalmas megbeszélések után a két elnök közös sajtókonferenciát is tartott. Néhány lényegesebb pont ebből:

  • az Egyesült Államok fontolóra veszi a lengyel kérést, amely  állandó amerikai katonai jelenlétet szorgalmaz Lengyelországban;
  • az újságírók a Brett Kavanaugh főbírójelöltet érő szexuális zaklatási vádakról. A Washington Postnak adott interjúban ugyanis névvel vállalta egy nő, hogy tinédzser korukban meg akarta erőszakolni őt Brett Kavanaugh, akit Donald Trump a nyáron a legfelsőbb bíróság tagjának jelölt. Trump kiállt Kavanaugh mellett, teljes támogatásáról biztosította őt, "hihetetlen ember, hihetetlen intellektus", mondta a főbírójelöltről. Azt is mondta, nem gondolja, hogy a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) be kellene kapcsolódnia a nyomozásba. Az FBI-vizsgálat megindítását a demokrata párti szenátorok követelték;
  • Donald Trump amerikai elnök hétfőn közleményben jelentette be, hogy 200 milliárd dollár értékű kínai importtermékekre készül 10 százalékos védővámot kivetni, amik a bőröndöktől az élelmiszerekig egy sor kínai terméket érintenek. Erről kedden az újságíróknak azt mondta: "nem hagyhatja", hogy Peking kihasználja az Egyesült Államokat, de készen áll a tárgyalásokra Pekinggel;
  • a lengyel elnök egy érdekes felajánlást is tett: az Egyesült Államok hozzon létre egy katonai bázist Lengyelországban, amit nemes egyszerűséggel nevezzenek el Trump Erődítménynek (Fort Trump). Trump szerint Duda több mint kétmilliárd dollárt ajánlott fel ennek finanszírozására az USA-nak;

(CNN, CNBC, The New York Times, MTI)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!