Vallatásba halhatott bele az eltűnt szaúdi újságíró
További Külföld cikkek
-
Döntött az Európai Unió legfelsőbb bírósága, veszélybe kerülhet Ursula von der Leyen pozíciója
- Zárva tart az athéni Akropolisz a hőség miatt
- Rekordmennyiségű kokaint találtak egy paraguayi cukorszállítmányban
- Már meg is van Orbán Viktor újabb célállomása
- Szabadon engedték a napokban őrizetbe vett volt lengyel igazságügyminiszter-helyettest
Gyors eredményt hozhat az, hogy hétfőn közös török, szaúdi küldöttség érkezett az isztambuli szaúdi követségre, hogy kivizsgálja az október elején eltűnt kormánykritikus szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyét. A CNN értesülései szerint röviddel azután, hogy a török rendőrség is behatolt az épületbe, a szaúdi kormány közlemény kiadását tervezte, amiben beismernék, hogy
egy „rosszul sikerült” vallatás közben vesztette életét Hasogdzsi.
A CNN erről egymástól két független forrástól is értesült, az egyikük úgy tudja, hogy hétfőn tervezés alatt állt a közlemény, aminek tartalma változhat, utalva a vallatás közbeni halál beismerésére, míg a másik forrás úgy értesült, hogy a (vélhetően kín)vallatást felsőbb utasítás nélkül, elszabadult hírszerzők hajtották végre, és a résztvevőket felelősségre vonják majd, írja a Reuters.
Nem sokkal később az Al Jazeera már arról írt egy főügyészségi névtelen informátorra hivatkozva, hogy a török ügyészség
olyan bizonyítékra bukkant, ami alátámasztja, Hasogdzsi az isztambuli szaúdi követségen ölték meg.
Emellett arra utaló jeleket is találtak, hogy a helyszínen manipulálták a bizonyítékokat.
![Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusához érkeznek török rendőrök 2018. október 15-én. Szaúdi és török szakértők átvizsgálják a főkonzulátust, mert Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíró sorsa azóta ismeretlen, hogy október 2-án bement a külképviseletre.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2115/21151/211514/21151434_eb7cc8a99b9eb50beb87c8d6be0e219f_wm.jpg)
Trump se tudja, hiteles-e az információ
A CNN által megszellőztetett jelentésre reagálva azt mondta Donald Trump amerikai elnök, hogy „senki sem tudja” biztosra, hogy hiteles információról van-e szó. Trump a Michael hurrikán utáni pusztítás megtekintésére utazott Floridába majd Georgiába, utóbbiban válaszolt újságírói kérdésre a Hasogdzsi-ügy kapcsán. Korábban egyébként arról is beszélt, hogy magányosan cselekvő gyilkos akciója lehetett az újságíró eltüntetése. Még a floridai látogatás előtt arra utasította a külügyminiszter Mike Pompeót, hogy utazzon Szaúd-Arábia az ügy kivizsgálásának segítésére. Pompeo tervei között szerepelt az is, hogy Szaúd-Arábiából Törökországba utazzon.
A kormánykritikus újságírót október 2-án, a nagykövetségre belépve látták utoljára, török források röviddel utána arról írtak, hogy meggyilkolhatták, de ezt a szaúdiak határozottan elutasították.