A finn elnök új, fagyos hidegháborútól tart
Niinistö aggodalmának adott hangot az atomfegyver-mentesítésről szóló szerződések jövője miatt, és jelezte, hogy fel fogja vetni a témát soron következő találkozóin a nagyhatalmak vezetőivel.
"A hétvégén kezdődő párizsi békefórum jó lehetőséget fog kínálni a szabályokon alapuló biztonsági rendszer megvédésére. Meg fogom vitatni a témát az egyes vezetőkkel és jelezni fogom Finnország készségét egy új tárgyalási forduló megindításának megkönnyítésére" - jelentette ki a finn államfő.
Párizsban vasárnap csaknem 60 állam- és kormányfő részvételével megemlékeznek az első világháborút lezáró fegyverszüneti megállapodás aláírásának 100. évfordulójáról, ehhez igazítva kétoldalú találkozót tart Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.
A finn elnök, aki maga is hozzájárult a Trump és Putyin közötti júliusi helsinki csúcshoz, hétfői beszédében arra figyelmeztetett: a korábban aláírt nukleáris szerződések veszélyben vannak.
Niinistö ezzel kapcsolatosan emlékeztetett az amerikai elnökbejelentésére arról, hogy fel akarja mondani az 1987-ben aláírt amerikai-szovjet INF-szerződést, mivel álláspontja szerint Moszkva nem tartja be azt.
Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, három évtizede lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.
"Egy olyan forgatókönyv, amelyben nem lennének (nukleáris) szerződések, hatalmas kockázatot jelentene. A múlt hidegháborúját egy még fagyosabb háború múlná felül" - fogalmazott Niinistö.