A párizsi merényletek összes kitervelőjét likvidálták a titkosszolgálatok

2018.11.07. 17:13

A 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat valamennyi kitervelőjével és megrendelőjével végeztek a nyugati titkosszolgálatok. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet hét magas rangú vezetőjét 2016 és 2017 között célzott drónos támadásokkal ölték meg az amerikai és a francia erők, írja az MTI Matthieu Suc, a Mediapart francia tényfeltáró portál újságírójának könyvére hivatkozva.

Kapcsolódó
Ez volt a terror éjszakája Párizsban

Ez volt a terror éjszakája Párizsban

Civileket mészároltak koncerten, bárban, utcán a terroristák péntek éjszaka. Összefoglaló a terror óráiról.

Az oknyomozó újságírónak a héten jelent meg Les espions de la terreur (A terror kémjei) című kötete, amelyből kiderül, hogy a párizsi merényletsorozatot megrendelő terrorsejt az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) csoportjainak mintájára működött. 

"Mindet megölték 2016 és 2017 között a nemzetközi erők, egyesével, célzott drónos támadásokkal" - mondta az újságíró szerdán az Europe1 kereskedelmi rádiónak adott interjúban. 

"A csapásokat elsősorban az amerikaiak végezték, időnként a francia titkosszolgálatok segítségével" - tette hozzá. A terroristák kivégzését a szerző szerint Francois Hollande előző francia államfő rendelte el, a francia titkosszolgálatok az ő utasítására adták át az információkat az amerikai hadseregnek.

A párizsi terrortámadások kitervelői elleni csapásokat a francia kormány nem hozta nyilvánosságra. Matthieu Suc szerint ennek két oka van. 

  • "Az egyik az, hogy a franciák nem ismerik el, hogy embereket céloznak meg. Egyének csoportja vagy helyszínek ellen támadást indítani háborús cselekmény, egyénre célozni viszont gyilkosság" - hangsúlyozta az újságíró.
  • A másik ok szerinte az, hogy nehéz megerősíteni, hogy a célszemélyek meghaltak. 

Matthieu Suc a kötetben kifejti, hogy az Iszlám Állam stratégiáját a párizsi merényletsorozat kitervelésekor a titkosszolgálatok kijátszására építette. A terrorszervezet tisztában volt azzal, hogy a nyugati titkosszolgálatok számos részlettel rendelkeznek a merénylettervekről, de azokat nem képesek összerakni, s ezt használták ki a dzsihadisták.

Az Iszlám Állam szándékosan elárasztotta az interneten információkkal a nyugati titkosszolgálatokat, mégpedig a gazdaságilag recesszióban lévő országokéit, mert azoknak kevesebb pénzük volt arra, hogy beruházzanak a titkosszolgálataik fejlesztésébe, majd kisebb merényleteket terveltek ki, mielőtt a legjelentősebbet végrehajtották - vélte az újságíró. 

Matthieu Suc szerint a francia titkosszolgálatok gyorsan reagáltak és tanultak a korábbi hibáikból. 

"Igen, a szolgálatok fejlődtek. Úgy gondolom, hogy egy november 13-i merénylet, az Iszlám Állam kiképzett katonáiból álló kommandóval többé nem lehetséges" - mondta az újságíró.

"Két veszély azonban továbbra is létezik. Az Iszlám Állam 2016-ban újabb illegális bevándorlókat küldött, akik valahol Európában tartózkodnak. Tudjuk, hogy nem nagyon tudnak fegyverhez jutni, de azt nem tudjuk, hol vannak" - tette hozzá. A másik veszélyt szerinte azok az európai radikális iszlamisták jelentik, akiknek nem sikerült eljutniuk Szíriába vagy Irakba harcolni, s jelenleg a titkosszolgálatok elsősorban miattuk aggódnak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.

február 8., 16:15

  • Külföld
Megalakult a libanoni kormány

Megalakult a libanoni kormány

Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.

február 8., 19:28

  • Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.

február 8., 17:42

  • Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.

február 8., 18:32

  • Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa

Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.

február 8., 18:30

  • Külföld
Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Az amerikai elnök ötlete céljaival ellentétes következményeket hozna jelenlegi formájában.

február 8., 17:01

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak

Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.

február 8., 07:10

  • Külföld
Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Tiltakozás ide vagy oda, az AfD a második helyen áll a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.

február 8., 20:56

  • Külföld
Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

A magyar kormányfő Madridban kijelentette, itt az ideje bevenni Brüsszelt.

február 8., 13:37

  • Külföld
Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

A fiatal demonstráló felsőtestét csak antifasiszta, filccel írt jelmondatok borították.

február 8., 21:54

  • Külföld
Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban

Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban

Kína úgy véli, hogy az USA támadja a kínai-panamai együttműködést.

február 8., 14:36

  • Külföld
Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert

Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert

Egy WhatsApp-beszélgetésben tett antiszemita megjegyzéseket.

február 8., 21:25

  • Külföld
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.

február 8., 20:11

  • Külföld
Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül

Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül

Az elnök korlátozná, hogy az Egyesült Államokban születettek közül kit illet meg alanyi jogon az állampolgárság.

február 8., 12:05

  • Külföld
Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében

Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében

Egyelőre nem világos, miért került ilyen közel a felszínhez.

február 8., 13:00

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.

február 8., 08:06

  • Külföld
Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Az ámokfutást az őrök állították meg.

február 8., 12:18

  • Külföld
Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Mind a tíz utas meghalt.

február 8., 10:14

  • Külföld
Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

A Tesla-vezér ezentúl bizalmas információkhoz juthat vállalatairól és versenytársairól.

február 8., 12:21

  • Külföld
Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban

Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban

A polgári áldozatok többsége külföldi volt.

február 8., 17:59

  • Külföld
Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

Csaknem száz ember betegedett meg egy üdülőhajón a Mexikói-öbölben

A fertőző vírus a személyzetet sem kímélte.

február 8., 17:24

  • Külföld
Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után

Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után

Többen is csapdába estek, összesen két embert menekítettek ki.

február 8., 16:36

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

Neked ajánlott