Trumpból Obama lett

• A Demokrata Párt minden eddiginél sokszínűbb és balliberálisabb politikusai többséget szereztek az amerikai törvényhozás alsóházában, miközben a minden eddiginél jobbosabb kampányt folytató republikánusok növelték többségüket a felsőházban  a keddi félidős választásokon.
• Donald Trump kormánya számos közpolitikai területen nehéz helyzetbe kerülhet, ám a végeredmény messze nem volt elsöprő bukás az elnök és pártja számára, sőt a felsőházi többség növekedésévél sok területen gyengül a Trump feletti kontroll.
• A vidék konzervatívabb, a városok liberálisabbak lettek, az ideológiai megosztottság nőtt, miközben az új politikai felállás mindkét oldaltól kompromisszumokat követelne.
• A Trump-rendszer végét nem ez a választás hozza el, de még azt is korai lenne kijelenteni, hogy ez a vég kezdete lenne. Trump nem bukott nagyobbat, mint annak idején Obama, a demokratáknak pedig még elég sok teendőjük van, ha 2020-ban meg akarják buktatni az elnököt.

A liberálisok, nők, fiatalok, kisebbségek és általában véve a Donald Trump által a Fehér Ház díszletei között folytatott valóságshowból kiábrándult emberek megálljt parancsolnak az ámokfutásnak? A felelős konzervatívok megállítják a migránssimogató, az Amerikai Egyesült Államokat valamiféle katasztrofális szélsőbaloldali szocialista álomvilágba taszítani szándékozó libsiket?

Az amerikai média két fertályán nagyjából ez a kettő volt a keddi félidős törvényhozási választás nagy kérdése, és a válasz mindkettőre ugyanaz lett: igen is meg nem is. Egyfelől hiába harsogják a szalagcímek, hogy Trump hatalmas vereséget szenvedett, ez elég relatív.

A mostani eredmények még messze nem jelentik azt, hogy a Trump-korszaknak leáldozott volna, sőt. A republikánusok feltettek mindent egy megosztó, nyíltan egy szűk csoport érdekeit képviselő politikára, és (egyelőre) nem (teljesen) buktak bele.

Másfelől az is látszik, hogy még ha a Demokrata Párt sikerei messze nem voltak olyan elsöprőek, mint azt sokan várták, az amerikai politika valóban változik: Washington egyre kevésbé a fehér középkorú férfiak klubja. A politikai paletta sokszínűbbé válását és a balos eszmék iránti nyitottság növekedését nemcsak a most megválasztott jelöltek személye jelzi, mélyebbre túrva a különböző választási részadatokban és exit pollokban is az látszik, hogy hosszabb távon nem feltétlenül kifizetődő a republikánusok taktikája.

Kérdés persze, hogy a demokraták képesek lesznek-e tartós és összetartó koalíciót faragni az ideológiailag is egyre sokszínűbb, és az amerikai politikában egyre radikálisabbnak számító eszméket is megjelenítő pártjukból. Illetve hogy mihez tudnak kezdeni azzal a mérsékelt hatalommal, amit kedden megszereztek Trumppal szemben.

Kék hullámot vártak

A mostani eredményekben, amelyekről részletesen is írtunk, (meg röviden is összefoglaltuk) mindkét oldal találhat biztató, de borús jeleket is. A Demokrata Párt nyolc év után újra többségbe került a törvényhozás alsóházában, a képviselőházban, tette mindezt

Demokrata színekben először lesz muszlim és őslakos női képviselő a házban; (ahogy az várható volt) bejutott a 29 éves, New Yorkban a jelöltségért folytatott előválasztáson nagy meglepetést okozó, balos populista Alexandria Ocasio-Cortez is, aki a képviselőház történetének legfiatalabb női tagja; Kolorádóban pedig az Egyesült Államok történetében először választottak meg nyíltan meleg kormányzót. Minden eddiginél jobban sikerült megszólítaniuk a fiatal választókat, és minden eddiginél több kampánypénzt szereztek kis adományokból, azaz a “néptől”.

A képviselőházi többségüknek köszönhetően a legtöbb közpolitikai területen meg fogják tudni akasztani Trumpot és republikánusokat, és számos új eszközt kapnak a Trump kormány tevékenységének ellenőrzésére, különböző vizsgálatok lefolytatására az elnök és körei piszkos ügyei kapcsán. Legnagyobb fegyverük pedig a költségvetés feletti kontroll lehet: ennek köszönhetően szűkre szabhatják majd, hogy mire költhet a kormány. Emellett természetesen saját elképzeléseik megvalósítására is teret kapnak: az egészségügy és az infrastruktúra-fejlesztés, valamint a kampányfinanszírozás kifehérítése terén tervezik az első lépéseket. 

Blues lett

Ugyanakkor a demokraták által várt “kék hullám”, azaz a Trumpékat elsöprő népharag elég mérsékelten volt: a többség mérete elmaradt a várttól; a felsőházban, a szenátusban pedig még vesztettek is mandátumaik számából. Felemás volt a helyzet a kormányzóválasztások terén is: a demokraták két republikánus bástyát is bevettek, Kansasban és Wisconsinben is az ő jelöltjük nyert; ám Floridában, Ohióban és Iowában, három, a 2020-as elnökválasztás  szempontjából kulcsfontosságú államban kikaptak.

  

Például a nagy reményű demokraták Texasban és Georgia-ban is alulmaradtak. Leginkább pedig Florida ad okot borúra: ez a legnagyobb súlyú állam a hagyományos ingaállamok között, ám a jelek szerint az utóbbi időben elkezdett markánsabban a republikánus oldalra húzni, ami megnehezítheti a demokrata elnökjelöltek esélyeit. (Nagyot mentek viszont a Nagy Tavak környékén, ahol Trump meglepően jól szerepelt az elnökválasztáson.)

Az alsóház pedig önmagában elég sovány: a republikánus felsőház és az elnökség mellett ha valóban építeni, és nem csak ellentartani akarnak, akkor a demokraták a legtöbb ügyben kénytelenek lesznek alkudozni. Kérdés, hogy ez mennyire reális egy ilyen brutális kampány után. (Annak idején a republikánusok például könyörtelenül szívatták Barack Obamát, de hiába voltak jók a rombolásban, a legtöbb területen nem tudták megvalósítani saját elképzeléseiket.) 

A Trump-rendszernek még nincs vége

A republikánusok nemhogy megtartották, még növelték is többségüket a törvényhozás felsőházában, a szenátusban, tették mindezt úgy, hogy a független média nagyjából másfél éve Trump botrányaival van tele, a kampányban pedig hajlandóak voltak a konzervatív törzsszavazókon kívül nagyjából minden más társadalmi csoportba beleszállni. Az eddigi kétfős többségük a nem végleges eredmények alapján 6-8 mandátumnyira nőhet.

Sőt bizonyos szempontból könnyebb lett a dolguk: eddig több republikánus kezdeményezés azon bukott el, hogy egy-két szenátor (bizonyos partikuláris érdekek miatt) átállt a demokratákhoz. Az átállás lehetőségét az is csökkenti, hogy a republikánus frakció mindkét házban trumpistább lett: az elnök több fontos belső kritikusa nem szerzett új mandátumot, vagy nem is indult. A szenátus tagjait pedig a képviselőházzal szemben nem kettő, hanem hat évre választják, tehát a mostani konzervatív mandátumnyereségek hosszabb távon megmaradnak.

A legnagyobb súlya a szenátusi ügyek közül a miniszteri és életfogytig tartó bírói kinevezésének lehet, amelyeket a felsőháznak jóvá kell hagynia. A nagyobb többséggel könnyebbé válik az igazságszolgáltatás konzervatív irányba terelése, amely legutóbb a nemi erőszakkal megvádolt Brett Kavanaugh főbíró megválasztása kapcsán került elő: ha nagy botrányok árán is, de hosszú évekre bebiztosították, hogy a legfontosabb amerikai törvényszék konzervatív kezekben legyen.

És általánosságban is jelzésértékű, hogy jóval kisebbet buktak, mint az a Trump-kormány teljesítményéből következne: hiába a bő másfél év ámokfutás, a választási térképeken az ország közepe teljesen vörös maradt. 

Leszámolások jöhetnek

A szenátusi többség bővülése több fontos változást is hozhat a közeljövőben. Könnyebb lesz például kirúgni Jeff Sessions igazságügy-minisztert, akit Trump folyamatosan támad az oroszok választási manipulációja kapcsán folyó igazságügyi vizsgálat miatt. Őt eddig azért nem tudta eltakarítani, mert képtelen lett volna átverni egy hasonlóan erős konzervatív jelöltet a szenátuson. Hasonló a helyzet a többi kabinettag esetében is: a várakozások szerint hamarosan nagy személycserék jönnek a kormányban, és Trump az eddiginél jobbosabb miniszterekkel készül a 2020-as elnökválasztásra.

Ahogy fontos szempont egyes szövetségi szervek vezetői pozíciója is: például a Trump alatt korábbi olajlobbisták markaiba került, nevének és eredeti feladatának ellentmondva éghajlatváltozás elleni harcot aktívan szabotáló

A világ számára jó hír lehet, hogy a republikánusok pozícióvesztése miatt Trump vélhetően többet kell majd, hogy belső ügyekkel foglalkozzon, ezért kevesebb ideje marad a világ különbözői részeivel hadakozni; és e tekintetben a demokrata képviselőház is szeretné megkötni az elnök kezét, még ha erre csak igen mérsékelt felhatalmazása is van.

Egyúttal azonban várhatóan távozik a kormányból a Trumpot eddig moderáló James Mattis védelmi miniszter, és a 2020-as kampány indulásával könnyen lehet, hogy ha otthon nem megy a szekér, az elnök a világgal szembeni keménykedéssel akar majd jó pontokat szerezni bázisánál.

Meg lehet magyarázni

Mindazonáltal a változások súlya azért nem biztos, hogy eget rengető lesz. A republikánusok eddig a választott szövetségi intézmények feletti teljes hatalmuk ellenére sem tudtak túl sokat elintézni kampányígéreteikből, és a képviselőház elvesztésével egész biztosan megbukott egy sor fontos témájuk: nem fogják tudni visszavonni Barack Obama egészségügyi reformját (ezt egyébként már több mint félszáz alkalommal próbálták meg), ahogy a bevándorlási törvények szigorítása és egy újabb adócsökkentés is lekerülhet az asztalról. 

Az is tény, hogy a mostani szenátusi választások nem kedveztek a demokratáknak: a felsőházi helyeknek csak harmadát választották újra, ráadásul a 33-ból csak 8 volt republikánus szék. A demokraták eleve a hagyományos republikánus államokban vesztettek pozíciókat, ahol korábban nagyobb bravúrokkal tudtak csak nyerni. A következő voksoláson, 2020-ban könnyen elapadhat a többség.

Ezzel szemben a republikánusok arra is hivatkozhatnak, hogy végső soron nem történt semmi dráma: a félidős választások elbukása már-már természetes, Trump pedig nincs nehezebb helyzetben, mint Barack Obama vagy Bill Clinton volt elnöksége hasonló szakaszában. Obama és Clinton alatt a demokraták is elveszítették képviselőházi többségüket az első félidős választáson, és

Bár ma ezt már sokan hajlamosak elfelejteni, annak idején Obama elnökségét is elég erős bírálatokkal indult: a baloldalnak nem volt elég balos, a jobboldalnak túl balos és túl fekete volt, a kisebb szavazási hajlandóságot mutató, de Obamára csak leszavazó rétegeknek meg pont nem hozta el azt a hatalmas változást, amit vártak tőle. Ebből a szempontból Trump helyzete annyira nem különbözik, még ha optikailag sokkal rosszabbul is néz ki.

Az idő dolgozik, de lassan

Szintén sokáig lehet meg- és félremagyarázni a voksolás egyes részadatait.

• A megszokotthoz képest meglepően magas volt a részvételi arány, amelynek az egyik lehetséges magyarázata, hogy Trump nagy ellenérzést váltott ki a szavazókból; másfelől azonban a nagy részvételi arány mellett is csak kicsit buktak a republikánusok, tehát a jelek szerint a bázisuk erős.
• Sok cikk taglalta a baloldali eszmék előretörését is, de ez egyelőre mérsékelt: a demokraták befutó jelöltjeinek nagy többsége a párt hagyományos, balközép veteránjai közül érkezett: az alulról építkező baloldali aktivizmus nagy teret kapott a sajtóban és az interneten, de a párt bázisának csak egy szűkebb részét teszi ki.
• Ugyanez igaz a bázis változására is: hiába nőtt a szavazási kedv a fiatalok körében, és hiába sokkal baloldalibbak a fiatalabbak, az adatok alapján a demokraták leginkább a gazdagabb külvárosokban erősödtek sokat 2016-hoz képest. Ezt elsősorban azzal magyarázzák, hogy a mérsékelt, jobbközép republikánusok elfordulnak Trump megosztó politikájától, ugyanakkor számukra a demokraták balszárnya nem jelent alternatívát.
• Ami egyértelmű viszont, az a vidék és város szembenállásának erősödése: a vidék méginkább republikánus lett, ám a városi körzetekben még a vörös államokban is jobban teljesítettek a demokraták. A demokraták pont azért buktak több felsőházi helyet, mert vidékiesebb, jobbra tolódó helyen kellett megvédeniük a mandátumokat.

Nem hullám, árapály

Az amerikai politikában már hosszú évek óta tartja magát az a mondás, hogy hosszabb távon demográfiai okokból fenntarthatatlan a republikánusok szinte kizárólag a fehér konzervatívokra belőtt választási stratégiája. Ám az utóbbi évek alapján ez ha így is lesz, az nem ígérkezik gyors menetnek: nem kék hullám, legfeljebb kék árapály- vagy tengerszint-emelkedés várható, ahogy a New York Times is írta.

Bár sok helyen büntették a trumpista jelölteket, néhány republikánus pedig megelőző csapásként pont az elnöktől való távolságát hangoztatta a kampányban, a Trump-féle politika elutasítása messze nem volt elsöprő. Ahogy annak idején 2016-ban, az elnökválasztás előtt, úgy a republikánus elit nagy része most is úgy volt vele, és vélhetően 2020-ban is úgy lesz vele, hogy még ha gyakran vállalhatatlan is, mégis Trump jelenti a legjobb esélyüket a hatalomban maradásra.

Már csak azért is, mert Trump időközben annyira kirúgta a talajt a mérsékeltek alól, és annyira jobbra tolta a pártot, hogy innen nehéz lenne visszakormányozni. (Erről írt az Orbán-rendeszrt is gyakran bíráló Cas Mudde holland politológus is.) Sőt, vannak olyan kommentárok, amelyek szerint

Azt még  a mérsékeltebb republikánusok is kénytelenek elismerni, hogy az elnök a kormányzásban kevésbé hatékony, cserébe a bűnbak- és ellenségképzésben, a folyamatos verbális harcban és mozgósításban sokkal jobb teljesítményt nyújt. A bűnbakképzés és a harci hevület fenntartása pedig sokkal egyszerűbb lesz a következő két évben, demokrata párti többségű képviselőházzal szemben: Trump eddig, teljes republikánus törvényhozási kontroll mellett leginkább elképzelt ellenségekkel szemben hadakozott, most kapott magának valódi, hús vér ellenfeleket.

Ideológiai háború

Annyiban választ adott a mostani voksolás az amerikai politika nagy kérdésére, hogy a két oldal közti szakadék láthatóan mélyül, és a nagy pártok befolyás szárnyai beásták magát a kultúrharcban elfoglalt pozícióikba: egyik oldalon a minden eddiginél sokszínűbb, liberálisabb és balosabb, de még mindig csak mértékkel balos demokraták; a másik oldalon az egyre inkább néhány kulcskérdés, elsősorban a bevándorlás köré tömörülő, és a liberális szociálpolitikával szemben nem engedő republikánusok. Az idő elvileg az előbbi csoportnak kedvez, de a jelek szerint a demográfiai változások jóval lassabbak.

• Eközben a Demokrata Párt számára nagy próba lesz, hogy képesek-e egységbe kovácsolni sokszínű választói koalíciójukat, illetve képesek lesznek-e a 2020-as elnökválasztásig felépíteni egy erős jelöltet és egy erős programot.
• Szintén nagy kérdés, hogy hogyan fog működni Trump, a republikánus szenátus és a demokrata képviselőház háromszöge: korábban voltak jelei, hogy az elnök akár az egészségügy vagy az infrastruktúra-fejlesztés terén is hajlandó együttműködni az ellenzékkel, ám temperamentuma és kormányzásának legalábbis csapongó jellege miatt nehéz megjósolni, mi következik majd.
• Ahogy a demokraták is kénytelenek lesznek azon taktikázni, hogy mit kezdjenek a helyzettel: egyre hangosabb balosabb tagjaik ideológiai háborút akarnak, ám a bázisuk nagyobb, de kevésbé elkötelezett és aktív részét adó mérsékeltebbek inkább felelős törvényhozást és háború helyett pont Trump féken tartását várják.
• Utóbbit viszont az is nehezíti, hogy a republikánusok jobbszárnya is harcra rendezkedett be.

A Trump-rendszer tehát nem dőlt meg, és még azt is korai lenne kijelenteni, hogy elkezdődtek volna a végnapjai: 2020-ig még nagyon sok minden változhat, miközben a mostani voksolás legalább annyi kérdést felvetett, mint amennyit megválaszolt. Ami biztos, hogy a fékek és ellensúlyok erősödtek Donald Trump és a Republikánus Párt számára: jóval nehezebb lesz az elnök és pártja dolga.

Ám ha csatát vesztettek is, a háború vége még messze van, és 2020-ig az a kérdés, hogy a demokrata és republikánus mérsékeltek képesek lesznek-e valamilyen szinten együttműködni, vagy a folytatódik az eddigi háborús mozgósítás, és még erőteljesebben beállnak a már eddig is épp elég szilárd ideológiai-politikai frontok. Az eddigi jelek szerint utóbbira van nagyobb esély. 

adatvizualizáció: Szémann Tamás

(Borítókép: Barack Obama gratulál Donald Trumpnak a beiktatási ünnepségen Washingtonban 2017. január 20-án. Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images Hungary)