5160 évnyi börtön tömeggyilkosságért

2018.11.23. 22:57
Amikor Santos Lopez Alonzo a guatemalai hadsereg Kaibiles nevű egységének tagja lett, még nemigen sejthette, hogy egyszer majd 5160 évnyi börtönre fogják ítélni. Igaz, azt azért gondolhatta, hogy a címerében lángoló kardot viselő, 1974-ben életre hívott alakulatot a katonai junta nem azért létesítette, hogy annak tagjai szárazföldi támogatást nyújtsanak a guatemalai tengeralattjáró-flottának - különösen azért nem, mert az ország nem rendelkezett ilyennel. (A név egyébként egy Kayb'il B'alam nevű, Mam származású törzsfőnöktől eredeztethető, akit hiába igyekeztek a spanyol hódítók elkapni, elég sokáig nem sikerült.) Nem, a Kaibiles a guetamalai hadsereg ökle volt.

A 66 éves Alonzót egy 1982-ben, Dos Erres városában elkövetett tömegmészárlásban való részvétel miatt állították bíróság elé. A vád szerint 171 gyilkosság elkövetésében vállalt tevékeny szerepet. A férfit a kormány az Egyesült Államokból hozatta haza még 2016-ban. Az 5160 éves összbüntetés úgy jött össze, hogy kapott 30 évet emberiség elleni vétségért, és 30-30 évet mint a 171 áldozatért. Az egésznek természetesen szimbolikus jelentősége van, hiszen a guatemalai törvények szerint az életfogytig tartó szabadságvesztés is csak legfeljebb 50 évet takar.

1

A tárgyaláson a gyilkosságok mellett azzal is megvádolták, hogy elrabolt és később örökbe fogadott egy ötéves kisfiút, akinek szüleit a tömegmészárlásban gyilkolták meg. A ma már felnőtt férfit tanúként hallgatta meg a bíróság, ahogy több szakértőt is - egyikük arról számolt be, hogy a 171 áldozat maradványait a falu határában álló kútban találták meg. Negyven százalékuk 12 év alatti gyerek volt, akiket kalapáccsal gyilkolhattak meg. A bíróság nem talált arra vonatkozó bizonyítékot, hogy a gyilkosságokat elkövető hatvan fős egység bármelyik tagja is megtagadta volna a parancsot.

Lopez Alonzo azt vallotta, hogy a gyilkosságoknál jelen volt, de azokban nem volt tevékeny résztvevő.

A Dos Erres-i mészárlásra Jose Efrain Rios Montt dktátor uralma alatt került sor. Őt népirtás vádjával állították bíróság elé. Elítélték, idé áprilisban halt meg. Az országban 1960 és 1996 között dúló polgárháborúban 200 000 ember halt meg és 45 000-en tűntek el. Lopez egységének több tagját is elítélték már a tömeggyilkosságban való részvételért.