Kárpátalja kormányzója: Helyi oligarcha pártja rendelte meg a magyarellenes óriásplakátokat

2018.12.16. 17:31

Hennagyij Moszkal kárpátlajai kormányzó szerint a Viktor Baloga vezette Egységes Centrum (Jedinij Centr - JC) párt vezetői redelték meg és helyeztették ki 2018 októberében és novemberében a magyarellenes óriásplakátokat, amin a kárpátaljai magyarság három prominens vezetőjét ábrázolták. Moszkal ezt vasárnap hivatalos honlapján, a Moskal.in.ua-n közölte.

Moszkal bejegyzése szerint az óriásplakátok nyomdai makettjét az egyik munkácsi reklámügynökség készítette, amelynek Renata M., 31 éves munkácsi lakos a tulajdonosa. Renata M. viszont félt a provokatív termék munkácsi nyomtatásától, így egy ungvári nyomdában rendelte meg a nyomtatást, ezért került ő is az ügybe.

Renata M. reklámügynökése és a JC párt között szoros együttműködés volt korábban is, Moszkal szerint ez az ügy leglényegesebb momentuma, emeli ki az MTI. Renata M. cége készítette a JC 2012-es és 2014-es ukrán parlamenti, valamint a 2015-ös önkormányzati választásokra a párt jelöltjeinek plakátjait, de ugyanez az ügynökség készítette a Moszkalt lejárató szórólapokat, amiket Baloga szupermarket-hálózatának biztonsági őrei terjesztettek, de a november 22-én megjelent, Hennagyij Moszkalt és Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökét, a megyei tanácsi (közgyűlés) képviselőt turulmadárral a háttérben együtt ábrázoló, Közösen küzdjük le a fasizmust feliratú óriásplakátokat is a cég készítette.

A rendőrség a házkutatás során megtalálta a cégnlé a a plakátkészítésért kiállított pénzügyi dokumentumot Ivan Baloga parlamenti képviselő – Viktor Baloga testvére – aláírásával, valamint a szóban forgó nyomdai termék több piszkozatát, és a számítógépben több olyan provokatív tartalmú magyarellenes óriásplakát makettjére bukkantak, amelyeket a közeljövőben készültek kinyomtatni.

A hatóságok december 8-án találták meg az említett munkácsi nőt, akit a magyarellenes óriásplakátok megrendelése miatt megfontolt szándékból hivatalos személy által csoportban elkövetett, nemzetiségi méltóságot és tisztességet sértő cselekmények elkövetésével gyanúsították meg.

Viktor Baloga a közelmúltban azt javasolta az ukrán kormánynak, hogy vásárolja fel Beregszászon a Magyarországra áttelepült lakosok otthonait, és kelet-ukrajnai menekültek betelepítésével szüntesse meg a város magyar jellegét. Később a politikus Facebook-oldalán arra szólította fel az ukrán hatóságokat, hogy zárják be a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát és deportálják Magyarországra annak rektorát, Orosz Ildikót a Budapesten október 23-án a Terror Háza Múzeum előtt mondott beszéde miatt. 

(Index/MTI)