Az ENSZ megszavazta a globális migrációs csomagot

2018.12.19. 19:10

A tagállamok nagy többséggel elfogadták szerdán New Yorkban az ENSZ-közgyűlés plenáris ülésén a globális migrációs csomagot, amelynek célja a nemzetközi együttműködés erősítése a migráció "biztonságossá, rendezetté és szabályozottá" tétele érdekében.

A szavazáson 152 ország képviselői szavaztak igennel, tizenketten tartózkodtak, öt ország pedig ellene voksolt, köztük az Egyesült Államok és Magyarország. 

A migrációs csomagra vonatkozó tárgyalásokból az Egyesült Államok már az elején kilépett. Magyarország ugyan a szöveg elkészültéig végig részt vett a tárgyalásokban, de miután minden javaslatát elutasították, jelezte, hogy az elfogadási folyamatban már nem vesz részt, és semmilyen módon nem tekinti magára kötelezőnek a csomag egyetlen pontját sem.

A csomagot bő egy hete amarokkói Marrákesben is megszavazták 164 ország támogatásával, több tagállam nyílt rosszallása és távolmaradása mellett. Akkor a 192 ENSZ-tagállam nagy többsége jóváhagyta a paktumot, és már akkor közölték, hogy a megállapodást, amely jogilag nem kötelező érvényű, december 19-én a világszervezet közgyűlése előtt is szavazásra bocsátják. 

Az egyezmény elfogadásának folyamatából időközben kilépett többek között az Egyesült Államok, Izrael, Ausztrália, Ausztria, Bulgária, Csehország, Szlovákia is. Az ellenzők azzal érvelnek, hogy a szerződés sérti a nemzeti szuverenitást, pozitív jelenségként tünteti fel a migrációt, valamint nem tesz megfelelő különbséget menedékkérők és gazdasági bevándorlók között. Az ENSZ-főtitkár a december 10-i szavazáson arra kérte az egyezményt elutasító államokat, hogy gondolják újra döntésüket.

Menekültek Malaga partjainál 2018. december 7-én
Menekültek Malaga partjainál 2018. december 7-én
Fotó: Jon Nazca

A világszervezet országai még 2016 őszén egyeztek meg a nem kötelező érvényű migrációs csomag megalkotásáról, a szövegéről pedig idén júliusban állapodtak meg.  A paktum deklarált célja - a tagállamok jelenleg érvényesülő szuverenitásának kifejezett fenntartása mellett - a bevándorlás biztonságossá tétele és legális csatornába terelése, az illegális migráció visszaszorítása, a jogosulatlanul érkezők kitoloncolásának felgyorsítása és az integráció erősítése.

Szijjártó Péter külügyminiszter a mostani szavazás előtt azt mondta, "rendkívül súlyos hibát követ el az ENSZ azzal, hogy elfogadja a csomagot. Szerinte a világszervezet pontosan ugyanazt a hibát követi el, amelyet az Európai Unió követett az elmúlt három és fél évben, ráadásul míg az elhibázott uniós politika csak európai szinten, a globális csomag világszinten vezet “veszélyes folyamatokhoz”, újabb és újabb migrációs hullámok elindulásához.

A KDNP szóvivője, Nacsa Lőrinc szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az ENSZ-ben, Brüsszelben és Budapesten is támad "a migránspárti Soros-hálózat", ami folyamatosan a bevándorlásellenes Magyarország ellen uszít.