Antal, Antónia
-1 °C
9 °C

Trump váratlanul Irakba utazott

2018.12.26. 20:50

Meglepetéslátogatásra érkezett Donald Trump egy Irakban található amerikai légibázisra magyar idő szerint szerda délután. Az Aszad-légibázisra (ami nem a szíriai diktátorról kapta a nevét) elkísérte őt felesége, Melania Trump és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó is.

Trump csaknem két éves elnöksége alatt egyszer sem látogatta még meg a Közel-Keleten állomásozó katonákat, de talán még soha nem volt nagyobb szüksége a katonáknak a morál javítására. A múlt héten ugyanis

  • az amerikai elnök bejelentette, hogy kivonják a Szíriában állomásozó 2000 fős amerikai kontingenst,
  • majd pedig azt, hogy megfelezik az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok létszámát (ez 7000 főt jelent).
  • a döntéseket követő napon meglehetősen kritikus hangvételű levélben bejelentette lemondását a komoly katonai tekintélynek számító, Trump radikális döntéseire mérséklő hatással bíró hadügyminiszter, James Mattis, akinek az elnök gyorsan meg is kurtította az elvileg február végéig szóló átmeneti időszakát, és helyére január 1-től átmenetileg helyettesét, a 2017-ben a Boeingtől leigazolt Patrick Shanahant nevezte ki.
  • és ha ez még nem lett volna elég, Brett McGurk, az Iszlám Állam elleni harc elnöki különmegbízottja is beadta a lemondását.

Trump látogatása alatt természetesen nem hagyta kommentár nélkül saját döntését, és védelmébe vette az amerikai katonák Szíriából való kivonását:

Sokan egyetértenek majd a gondolkodásmódommal. Itt az ideje, hogy elkezdjük használni a fejünket.

Azt azonban hangsúlyozta: Washingtonnak nincsenek tervei arra, hogy kivonuljon Irakból, amit támaszpontként szolgálhat arra az esetre, ha az USA "valamit tenni szeretne Szíriában".

Az amerikai biztonságpolitikai doktrínával szakító, Trump kampányidőszakban tett meredek ígéreteihez visszatérő lépések óriási felháborodást váltottak ki a hadseregben és a republikánus párt berkeiben is; érthető, hogy Trump pont a Szíriával szomszédos, ugyancsak az Iszlám Állam elleni (Trump szerint már megnyert) háborúban részt vevő katonákat látogatta meg. 

Donald Trump eddig csak Olaszországban és Dél-Koreában tett látogatást amerikai katonai bázisokon. Az amerikai elnökök között meglehetősen elterjedt gyakorlat, hogy hálaadáskor vagy karácsonykor meglepik valamelyik külföldi amerikai bázis legénységét.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!