Az Emírségek háborús bűnösöknek vásárol be a fegyverpiacon

2019.02.06. 12:51

Az Amnesty International jogvédő szervezet szerdán azzal vádolta meg az nemzetközileg elismert jemeni kormány oldalán harcoló Egyesült Arab Emírségeket, hogy nyugati fegyverekkel látott el kétes hátterű jemeni milíciákat, és könnyen lehet, hogy 

tömegével kerültek korszerű nyugati fegyverek háborús bűnöket elkövető harcosok, sőt, az al-Káida kezébe.

Kapcsolódó

Titkos bázison kiképzett kolumbiai zsoldosok indultak Jemenbe

Az Emírségek nem csak a stadionépítéseknél végezteti a piszkos munkát külföldiekkel.

Az Amnesty International MTI által összefoglalt beszámolója szerint az Emírségektől páncélozott járművek, aknavetők, puskák és gépfegyverek kerültek a milíciák birtokába, amelyeket egyébként háborús bűncselekmények elkövetésével és titkos börtönök üzemeltetésével vádolnak. Az Egyesült Arab Emírségek 2015 márciusa óta harcol Szaúd-Arábia oldalán a síita húszi lázadók ellen, és ő adja a szárazföldi intervenciós erők derékhadát - elsősorban a világ minden részéről felfogadott zsoldosokon és általa pénzelt helyi hadurakon keresztül.

Patrick Wilcken, az Amnesty egyik kutatója szerint Jemen az emírségek támogatta milíciák biztos menedékévé válik.

Az emírségekbeli erők dollármilliárdokat érő fegyvereket kapnak nyugati államoktól és más országoktól, amelyeket aztán továbbadnak a jemeni milíciáknak

Ezeket a csoportokat az emírségek képezte ki és pénzeli, de egyetlen kormánynak sem tartoznak elszámolással. Kedden a CNN már beszámolt arról, hogy szélsőséges csoportokhoz kerültek olyan fegyverek, amelyeket Washington adott el Szaúd-Arábiának és az Egyesült Arab Emírségeknek a jemeni polgárháború kitörése óta.

Kapcsolódó
Az al-Kaidához és a Hezbollahhoz is juthattak amerikai fegyverek

Az al-Kaidához és a Hezbollahhoz is juthattak amerikai fegyverek

Amerika Szaúd-Arábiának és az Egyesült Arab Emírségeknek adta el a fegyvereket eredetileg.

A tudósítás szerint a jemeni konfliktus szemben álló felei helyi törzsek és milíciák vezetőinek hűségét vásárolták meg fegyverekkel.Az al-Kaida terrorhálózat legveszélyesebb ágának tartott Al-Kaida az Arab-félszigeten (AQAP)vélhetően szintén kapott a harci eszközökből, miután 2015-ben - meglehetősen ingatag - szövetséget kötött Rijáddal, és a húszik ellen fordult.

A jemeni kormány ellen harcoló, Irán által támogatott húszik a harcok során ugyancsak sokféle hadi eszközt zsákmányoltak. A nyugati fegyverek, páncélozott járművek és egyéb eszközök - névtelenséget kérő húszi katonai források szerint - nagyon gyorsan Teherán és a vele szövetséges libanoni Hezbollah birtokába kerültek.

A szunnita Öböl-országok egyébként a szíriai polgárháborúban harcoló szövetségeseiknek (inkább vazallusaiknak) is óriási tételekben szállítottak fegyvereket, de a nyugati nehézfegyverzet továbbadását többek között az amerikai titkosszolgálat árgus szemekkel ellenőrizte. Ráadásul a szovjet típusokhoz szokott helyi harcosoknak nagyobb segítséget jelentett, ha ismerős típusokat vehettek kézbe (a lőszer-utánpótlásról nem is beszélve), ezért az Emírségek és Szaúd-Arábia inkább a kelet-európai elfekvő fegyverkészleteket vásárolta fel, és juttatta a szír határra.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Mind az orosz állami hírügynökség, mind a Fehér Ház tájékoztatást adott a beszélgetésről.

március 18., 18:49

  • Címlapon
Tüntetők gyülekeznek a Ferenciek terén, hídfoglalás lehet belőle?

Tüntetők gyülekeznek a Ferenciek terén, hídfoglalás lehet belőle?

A helyszínről jelentkezünk.

1 órája

  • Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Több iskolában elmaradt a tanítás.

március 18., 14:27

  • Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.

március 18., 13:44

  • Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.

március 18., 17:37

  • Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.

március 18., 06:19

  • Külföld
Magyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedése

Magyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedése

Egy új elemzés szerint a nagyhatalmaké lehet az egész világ.

március 18., 12:21

  • Külföld
Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Hindu csoportok egy korábbi császár sírjának az eltávolítását követelik.

március 18., 21:41

  • Külföld
Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Veszélyben lehet a tudományos expedíció.

március 18., 21:41

  • Külföld
Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

A távozni akarók számára mobilalkalmazást is indítanak.

március 18., 20:34

  • Külföld
Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába

Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába

Szijjártó Péter szerint idén indulhatnak el az első járatok.

március 18., 11:52

  • Külföld
Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Sulyok Tamáshoz fordulnak segítségért.

március 18., 20:28

  • Külföld
Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Az európai fejlesztésére igent, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozására nemet mond a kormány.

március 18., 11:48

  • Külföld
Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés

Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés

Az amerikai elnök szerint jó esélyei vannak a háború megállítására.

március 18., 06:41

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

3 órája

  • Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.

március 18., 06:24

  • Külföld
Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

A férfi akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat.

március 18., 06:56

  • Külföld
Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben

Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben

Ajándékcsomagokért és futballmeccsekért lobbizhattak a képviselők a vállalatnak.

március 18., 07:00

  • Külföld
Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant

Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant

Ilyen nagy számban repülőgépeket ritkán észlelnek egyszerre.

március 18., 07:38

  • Külföld
A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

Nem csak a Szabad Európa finanszírozását állította le az amerikai elnök.

március 18., 10:05

  • Címlapon
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

4 órája

  • Külföld
Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

John Hemingway 105 éves volt.

március 18., 08:22

  • Külföld
A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt

A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt

A korábbi MMA-bajnok szerint Írország lassan elveszíti írségét.

március 18., 10:13

  • Külföld
Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

A 25 éves Zs. Zsolt illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.

március 18., 07:19