84,4 százalékos részvételi arány a kubai alkotmány-népszavazáson

2019.02.25. 23:37 Módosítva: 2019.02.25. 23:37

Több mint 6 millió állampolgár, vagyis a voksolók 73,3 százaléka szavazott az új kubai alkotmány elfogadására a vasárnapi népszavazáson - közölte hétfőn Alina Balseiro Gutiérrez, a kubai választási bizottság elnöke nyomán az MTI. A 6 millió 816 ezer választó igennel, 706 ezer nemmel szavazott a vasárnapi szavazáson. A választási részvétel magas, 84,4 százalékos volt, miután összesen 7,84 millióan vettek részt a népszavazáson, ugyanakkor az előző, 1976-os alkotmányt a szavazatok mintegy 98 százalékával fogadták el.

Az új alkotmány elfogadásához a voksok abszolút többségére volt szükség.

Az új, 229 cikkelyből álló dokumentum nem tesz említést a kommunista államról, ugyanakkor megerősíti a politikai rendszer szocialista jellegét és a kubai kommunista párt vezető szerepét a gazdaság alakításában, valamint azt, hogy Kuba célja a kommunizmus irányába haladni.

A tervezet elismeri a jogot a magántulajdonhoz, a külföldi befektetések fontosságát és a kereskedelmi piacok jelentőségét. Kiköti viszont, hogy az államnak szabályoznia kell a magánvagyon gyarapítását. A leendő alkotmányba belefoglalták az államfői és a miniszterelnöki intézményrendszer kiépítését, a magasabb kormányzati tisztségek, így az elnökség mandátumának korlátozását, két ciklusra, vagyis összesen tíz évre.

Az új verzióból kivették azt a passzust, amely kifejezetten az azonos neműek házasságának legalizálása előtt nyitotta volna meg az utat. Jóllehet, a házasságot nemek említése nélkül két ember közötti kötelékként írja le, így nem zárja ki az azonos neműek házasságának későbbi törvényesítését.