Himnusztörvény: a szlovák elnök azt kérte, olvassák már el a képviselők, mit szavaznak meg

2019.04.05. 10:47

A Fradi egykori játékosa, Tibor Jančula volt az egyik kezdeményezője annak a megszavazott törvénynek, amely alapján Szlovákiában külföldi himnusz csak akkor adható elő nyilvánosan, ha az adott ország hivatalos delegációja is jelen van – írta a Blikk.

Közben több képviselő is azt kérte Andrej Kiska köztársasági elnöktől, hogy a megszavazott törvényt dobja vissza a parlamentnek, hogy módosítani lehessen.

Kiska most közleményben reagált.

jncu
Fotó: TABLET.TV / Teraz.sk

De egy mondattal még visszatérve a törvény kezdeményezőire:

A törvény lex DAC néven lett ismert, miután láthatóan a Dunaszerdahely csapatára (DAC) szabták, amelynek meccsei előtt a Magyarországról érkező szurkolótábor mindig elénekelte a Himnuszt. Jančula a 2002–2003-as szezonban játszott a Fradiban. Az I. világháború után Csehszlovákiához került, egykor magyar többségű településen, Cseklészen született játékos a Fradi után  osztrák csapatban is megfordult. A törvény kezdeményezője Jančula mellett egy másik labdarúgó, a válogatottig jutott Dusan Titel volt, a DAC egykori játékosa. 

Mint megírtuk, a törvényt elmondásuk szerint tévedésből a Híd párt is megszavazta, a képviselők később elnézést kértek, a magyar–szlovák párt frakcióvezetője felajánlotta lemondását is. A törvény – amely alapján 2 millió forintnak megfelelő bírság is kiszabható – még nem lépett életbe, és vélhetően a távozó államfő visszautalja a parlament elé, legalábbis a Híd képviselői csütörtökön arról beszéltek, hogy a köztársasági elnökkel való egyeztetésből ők ezt a következtetést vonták le. A második szavazáson a Híd képviselői már nemmel szavaznának, igaz, a parlamenti többség nélkülük is biztosított lesz, ezért szükség van a koalíciós partnerek támogatására is.

Andrej Kiska köztársasági elnök most maga szólalt meg az ügyben, írja az Új Szó. Az elnöki hivatal által kiadott állásfoglalásban azt írják:

"Andrej Kiska államfő szeretné felkérni a kormánykoalíció képviselőit, hogy olvassák el, mire szavaznak, de még jobb lenne, ha már a törvény előkészítésének is nagyobb figyelmet szentelnének"

Azt írják, Kiskát nemcsak a koalíciós Most-Híd elnöke, hanem más koalíciós pártok képviselői is arra kérték, hogy utalja vissza a törvényt a parlamentnek, írja a lap.

A közleményből az is kiderült, hogy 

Andrej Kiska szlovák államfő jövő héten jelenti be, hogy visszaküldi-e a parlamentnek a törvényt.

„A törvényt az SaS is bírálta, hangsúlyozva, hogy frakciójuk nem szavazta meg azt. Hozzáteszik: ha az elnök nem vétózza meg a jogszabályt, és ha a plénum nem módosítja azt, a törvény az alkotmánybíróságon végezheti. Bugár Béla, a Most-Híd elnöke pénteken nyilatkozik a témában" – írják.

A törvény eredetileg a szlovák nemzeti szimbólumok védelméről szólt, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) színeiben nyújtották be, a Híd képviselői szerint az eredeti javaslatban nem volt benne a himnuszokra vonatkozó tiltás.