A nagy kérdés, hogy mekkora lesz Amerika bosszúja

Julian Assange sztorijának ez a mostani fejezete valójában 2018 márciusában, Amerikában kezdődött. Az Ecuador londoni követségén, ecuadori menedékjoggal 2012 óta ücsörgő férfi ellen az amerikai ügyészség aznap titokban benyújtott egy vádiratot. Assange-ot lényegében egyrendbeli hekkerkedéssel vádolták meg, konkrétan azzal, hogy az amerikai titkos fájlokat ellopó Chelsea (Bradley) Manningnek akart segíteni betörni egy kormányzati számítógépes rendszerbe még 2010-ben. Manning és a Wikileaks kapcsolatáról ebben a cikkben olvashat bővebben.

A vád egy éve ott hevert tehát az asztalon, és ez az a papír, amin most több szempontból is nagyon sok múlik majd. Mindjárt visszatérünk rá.

Ugorjunk az időben, vissza a mába. Egyelőre nem tudni, volt-e bármiféle politikai háttéralku, nyomásgyakorlás, hogy Ecuador visszavonta a menedékjogot Assange-tól, az eddigi kommunikáció szerint szimplán elegük lett belőle. Elegük lett abból, hogy miközben ők szívességet tettek neki, a fickó állítólag teljesen összeférhetetlen, állandóan megszegte a követségi protokollt, blokkolta a követségi zártláncú kamerarendszert, Ecuador szövetségesei ellen, de maga Ecuador ellen (is) igyekezett továbbműködtetni a Wikileakset, például neki tulajdonítanak egy kiszivárogtatást az ecuadori elnökhöz köthető furcsa bizniszről, arról nem is beszélve, hogy a hírek szerint nem fürdött, inzultálta a dolgozókat, és konkrétan szarral kente össze a falakat.

Úgyhogy Ecuador fogta magát, és kirúgta Assange-ot, a brit hatóságok pedig kötelező jelleggel rögtön elfogták, és gyorsan bűnösnek is találták, hiszen eleve a brit igazságszolgáltatás elől vonult be a követségre (részletek a keretes írásunkban). Hogy milyen ítéletet kap ebben a nagy egészhez képest pimfnek számító ügyben, még nem tudni, de legfeljebb egy éves börtönbüntetést.

Ez azonban csak mellékszál, a fő kérdés az, hogy hogyan alakul az Assange–USA affér. Amerika a 2018-as virginiai vádirat alapján kérte Assange kiadatását, és a britek is megerősítették, hogy ezzel összefüggésben áll Assange letartóztatása. Ezek után Amerika közzétette az addig titkos vádiratot, a CNN pedig kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy további vádakat emelhetnek Assange ellen. Erre utalhat az is, hogy Chelsea Manninget nemrég tanúvallomásokra akarták rábírni a Wikileaks-ügyekben, sikertelenül. 

Assange maga is mondta korábban, hogy hiába szüntették meg ellene a – fenti keretesben részletezett – svéd nemierőszak-gyanús ügyet, ő valójában Amerikától félt, ezért is maradt a követségen, amíg tudott.

Az ügyben megszólalt Ecuador és – mivel Assange ausztrál – Ausztrália is. Lenín Moreno ecuadori elnök videóüzenetben mondta el, miért döntött úgy, ahogy, és volt egy fontos mondata is: azt nyilatkozta, garanciát kért Nagy-Britanniától, hogy Assange-ot nem adják ki olyan országnak, ahol kínzással vagy halálbüntetéssel kell szembenéznie. Erre állítólag írásos ígéretet kapott a britektől.

Ausztrália miniszterelnöke, Scott Morrison pedig annyit mondott, hogy Assange ügyét ugyanúgy kezelik, mint bármely más állampolgáruk hasonló esetét, ugyanolyan segítséget kaphat, mint bárki más, a kiadatásba nem szólnak bele, azt a britek és az USA közti ügyként kezelik. „Amikor ausztrál állampolgárok külföldre mennek, és összeütközésbe kerülnek a joggal, akkor az ottani országok igazságszolgáltatásával kell szembenézniük”, mondta.

Kérdés, a sokismeretlenes egyenletből mi kerekedik majd ki. Május 2-án lesz Assange első kiadatási meghallgatása, az illetékes brit bíró azt mondta, az USA-nak június 12-ig kell prezentálnia az iratokat a kiadatási kérelmi ügyben. Ha az amerikai vádakat úgy fogalmazzák majd meg, hogy az nem járhat halálbüntetéssel, csak mondjuk ezer év börtönnel, akkor vajon Ecuador és a britek is tartották a szavukat? Vagy a briteknek eleve eszük ágában sincs kiadni Assange-ot, csak a kötelező köröket le kell futniuk? Meglátjuk. Annyi biztos, hogy Virginia államban létezik halálbüntetés, úgyhogy elvben fenyegetheti Assange-ot halál, a mostani, egyelőre soványka vádirat szerint viszont csak legfeljebb öt év járhat neki, és a vád (egyelőre?) nem a kémtörvény, hanem a számítógépes csalásokat büntető törvény hatálya alá esik. 

A szólásszabadságot féltik

Az Assange védelmében felszólalók közben attól is tartanak, hogy az ügy igazából a sajtóra lesz csapás. Azzal érvelnek, hogy Assange szerintük nem csinált mást, mint amit oknyomozó újságírásnak hívnak: közérdekű, fontos adatokat szerzett meg és hozott nyilvánosságra. Szerintük ha Assange-ot elítélik, akkor a New York Timest, Washington Postot és társaikat is ugyanúgy el lehet majd meszelni. Arra is emlékeztetnek, hogy az Obama-adminisztráció pont emiatt nem akarta vád alá helyezni Assange-ot. 

Mások viszont igyekeznek hűteni a kedélyeket. Arra hívják fel a figyelmet, hogy az amerikai vádiratban nem az adatok nyilvánosságra hozása, még csak nem is a megszerzése szerepel, hanem kifejezetten az, hogy az információhoz Assange illegálisan, egy kormányzati számítógépes rendszerbe való betöréssel akart hozzájutni, ami viszont már távol áll a klasszikus újságírás módszereitől. Az Atlantic című újság is keményen nekiesett emiatt Assange-nak, ők még azt is a fejére olvassák, hogy az újságírószakma szabályaival ellentétben Assange nem törődött azzal, hogy a szivárogtatással emberéleteket, az USA-nak dolgozókat sodor veszélybe. Itt is az lesz a kérdés majd, hogy az esetleges további vádpontokban mi szerepel majd, lesz-e köztük olyan, ami a sima sajtótermékekre is ráhúzható valahogy.

Trump egyébként régebben többször kifejezte, mennyire imádja a Wikileakset, tegyük hozzá, hogy ebben nyilván nagy szerepe volt, hogy az akkoriban mindig a demokraták kárára szivárogtatott, például a kampányban is, oroszok által megszerzett adatokat. Trump elnöksége elején, 2017 áprilisában viszont már nem örültek ennyire, amikor a CIA hekkelési műveleteiről adott ki adatokat Assange. A CIA akkori elnöke, Mike Pompeo ekkor „ellenséges hírszerző szolgálatnak" nevezte a Wikileakset, amely az USA ellenségeit segíti, és amely be akar épülni a CIA-be. Pompeo ma már Amerika külügyminiszter. Szintén 2017 áprilisában Jeff Sessions igazságügyminiszter/főügyész „prioritásnak” nevezte Assange letartóztatását arra hivatkozva, hogy a Wikileaks túlment a határokon a szivárogtatásokkal.  Trump ma már azt mondja, fogalma sincs, mi az a Wikileaks, nem foglalkozik ilyesmivel.

Az amerikai politikusok pártfüggetlenül jórészt örülnek a dolgok állásának, a demokraták eleve haragszanak rá, a republikánusok meg az oroszokat nem szeretik, szóval itt most egybeesnek az érdekeik. A demokrata párti Joe Manchin szenátor például azt mondta, jó lesz őt újra amerikai földön tudni. „A mi tulajdonunk, és ki tudjuk belőle szedni a tényeket és az igazságot”, mondta. A hírszerzési bizottság elnöke, a republikánus Richard Burr pedig úgy nyilatkozott, hogy Assange és a Wikileaks „az orosz hírszerzés kiterjesztett csápjaként működött évekig”. A szintén republikánus Ben Sasse szenátor Assange-ot „Putyin és az orosz hírszerzés gonosz eszközének” nevezte, aki megérdemli, hogy a hátralévő életét börtönben töltse. Persze azért nem 100 százalékosan egységes ez a dolog, a demokrata képviselő, Tulsi Gabbard például inkább a sajtószabadságot és szabadságjogokat féltők táborát erősíti.

Az Assange-sztori az orosz–amerikai viszonyra is hatással lehet, az oroszoknak igencsak kedves a Wikileaks, hiszen segített nyilvánosságot szerezni a hekkerek által megszerzett információknak, és ezzel gyengíteni például Hillary Clintonékat, vagy a közvéleményben elégedetlenséget szítani az amerikai hadi műveletek, vagy titkosszolgálati módszereket illetően. Nem véletlen, hogy Assange szabadulására a Kreml-közeli RT figyelt oda a leginkább, nekik volt egyedül felvételük arról, ahogy a hosszú hajú, szakállas Assange-ot eltávolítják az épületből. 

(Borítókép: Julian Assange érkezik a letartóztatása után a Westminster Magistrates bíróságra Londonban 2019. április 11-én. Fotó: Hannah McKay / Reuters)