A Srí Lanka-i robbantók összeköttetésben álltak az Iszlám Állammal
A Srí Lankán húsvétvasárnap elkövetett merényletek elkövetői összeköttetésben álltak az Iszlám Állam terrorszervezettel – jelentette be pénteken Mahes Szenanajake Srí Lanka-i vezérkari főnök.
„Nyilvánvalóan létezik az Iszlám Államhoz köthető szál. Ez nem azt jelenti azonban, hogy a támadást közvetlenül a terrorszervezet követte el. Jelenleg azt próbáljuk megállapítani, milyen messzire vezetnek ezek a szálak, hogy ennek megfelelő választ adhassunk” – mondta Szenanajake a Reuters hírügynökségnek adott interjújában. Beszélt arról is, hogy az iszlamista terrorfenyegetést elhárították, és a terrorhálózat nagy részét megsemmisítették.
Korábban már a hatóságok több tucat embert vettek őrizetbe a terrortámadások kapcsán, és többször is arra figyelmeztettek: reális a veszélye annak, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez kötődő csoport újabb támadásra készül. Azt remélik, hogy a katonaság visszatérhet a laktanyákba, és a rend ismét helyreáll majd az országban.
Húsvétvasárnap három templom és négy szálloda ellen követtek el öngyilkos merényleteket Colombóban és a fővárostól nem messze található Negombóban, valamint Batticaloában. A merényletekben 253 ember vesztette életét, és mintegy 500-an megsebesültek. A merényletek elkövetésével egy helyi iszlamista csoportot, a Nemzeti Tauhíd Dzsamaatot (NTJ) vádolják, melynek vezetője, Zahrán Hásim maga is az öngyilkos robbantók közt volt.
A terrortámadásról egyébként beszélt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője is, aki öt év után először bukkant fel videón április végén.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.