Jácint
13 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Eltemették az atommeghajtású orosz tengeralattjáró legénységét

2019-07-06T120704Z 1512570123 RC12BCB0EC20 RTRMADP 3 RUSSIA-SUBM
2019.07.07. 12:45

Eltemették azt a tizennégy orosz tengerészt, akik egy hete haltak meg azon atommeghajtású tengeralattjárón, aminek akkumulátorházában tűz ütött ki, írja a BBC.

A tengerészeket nagy biztonsági intézkedések mellett, egy szentpétervári temetőben temették el. A temető kapuit a katonaság őrizte. Mindannyiukat posztumusz kitüntetéssel jutalmazták, közülük is a négy kapitány a legmagasabb állami kitüntetést, az Oroszországi Föderáció Hőse díját is megkapták. Szentpétervár kormányzója, Alexander Beglov korábban azt mondta, hogy a legénység a városból származik.

Oroszország azóta sem hozott nyilvánosságra információt arról, a tengeralattjáró és legénysége épp mit csinált a baleset idején, ahogy a jármű típusát sem. Korábbi információk szerint a védelmi minisztérium azt mondta, a jármű a tenger, illetve az óceánfenék kutatását végezte az orosz haditengerészeti flotta számára. A Novaja Gazeta arról írt, hogy a baleset egy AS–12-es típusú kis nukleáris tengeralattjárón történt, ami képes rendkívül mélyre merülni, az AFP-nek nyilatkozó szakértő viszont azt mondta, szó sincs tudományos kutatásról: „Általában ilyen történetekkel fedik azt, amikor a tengerfenéken végeznek munkálatokat”, ilyen lehet például kábelfektetés a tengerfenékre. A Kreml azt állítja, a lángokat a legénységnek sikerült megfékeznie, így pedig megvédték a nukleáris reaktort, halálukat pedig füstmérgezés okozta.

107742338 russian submarine killed comp
Fotó: mil.ru

Időközben az is kiderült, hogy túlélője is van a balesetnek. Az RT cikke alapján Sojgu azt is elmondta, a legénység civil tagja annak köszönheti az életét, hogy  bezárták egy elszigetelt helyiségbe, és ezzel a tűz továbbterjedését is megakadályozták. Ahogy az a Popular Mechanics  ábráján is látható , a tengeralattjárót úgy alakították ki, hogy zárható különálló helyiségekből áll, hogy megóvja a legénységet a mély tengeri extrém nyomástól.

Az oroszokat azzal vádolták, hogy igyekeznek eltitkolni a 14 tengerész halálával járó baleset részleteit. A Reuters  jelentése szerint egyesek már a csernobili katasztrófa utáni hallgatáshoz hasonlítják az orosz vezetés hozzáállását, már ami az információk nyilvánosságra hozatalát illeti. A Kreml szóvivője azt mondta, a tűzesettel kapcsolatban vannak titkosított információk is. „Ez az állambiztonsági titkok közé tartozik” – mondta a szóvivő a nem nyilvános részletekről. A tengeralattjárón július 1-jén, hétfőn ütött ki tűz, de csak kedden számoltak be róla hivatalosan,  és csütörtökig, a szomszédos Norvégia érdeklődése ellenére sem derült ki, hogy a járműnek nukleáris reaktora van. 

A Top Gear autós újság fotózta le először – véletlenül

Mint arról négy éve beszámoltunk, ezt a kísérleti orosz tengeralattjárót egy autós újság buktatta le véletlenül (vagy nem véletlenül). A kép ugyanis a Top Gear autós magazin oroszországi kiadásának címlapján tűnt fel. Eredetileg a Mercedes-Benz GL450-et akarták címlapra tenni, és ez sikerült is – csakhogy a fotó a Fehér-tenger mellett készült, és a háttérben látszik az AC–12. És hiába nem a tengeralattjáró van a fókuszban, valószínűleg ez az egyik legjobb minőségű kép, amit valaha készítettek a Losarikről.

Az AC–12 jelű tengeralattjáró – becenevén Losarik – létezéséről már eddig is tudtak, de normális fotót senki nem készített róla. Az ismert adatok alapján a Losarik atom-tengeralattjáró, vagyis saját nukleáris reaktora van, és akár 1000 méter mélységbe is lemerülhet. A fejlesztését még a nyolcvanas években indították, de 1988-ban elfektették, mivel problémák akadtak a finanszírozással – ez nem meglepő, akkoriban omlott össze a Szovjetunió. A Losarikből 2003-ban már létezett működő példány, de azóta sem tudunk róla semmit. A jármű legalább 60 méter hosszú, 25 személyt tud szállítani, és a merülési képességei félelmetesek lehetnek. Ugyan nem sikerült bizonyítani, hogy a Losarik csinálta, de 2012-ben észleltek egy ismeretlen tengeralattjárót, ami 2000-2500 méter mélységben haladt a Jeges-tengeren.