Jácint
13 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Egy milliárdos is beszállt az amerikai elnökválasztásba

2019.07.09. 18:47 Módosítva: 2019.07.09. 20:09

Tom Steyer kaliforniai milliárdos üzletember és környezetvédelmi aktivista is csatlakozott a demokrata elnökjelölt-aspiránsok népes táborához, számolt be róla az MTI. A 62 éves üzletember egyike volt azoknak, akik korábban kitartóan szorgalmazták a Donald Trump elnök felmentését célzó alkotmányos eljárás megindítását. Korábban  Steyer volt a Demokrata Párt egyik leggazdagabb támogatója, és már korábban is fontolgatta, hogy beszáll a versenybe, ám januárban még arról beszélt, hogy nem indul.

Most viszont bejelentette, hogy a vagyonából 100 millió dollárt költ majd az elnökválasztási kampányára. Ez hatalmas összeg, Alex Burns, a New York Times újságírója a Twitteren megjegyezte, hogy a 100 millió dollár több, mint amennyit a párt legesélyesebb jelöltjei (Biden, Buttigieg, Warren, Sanders és Harris) együtt gyűjtöttek a legutóbbi negyedévben. Steyer egy videóval együtt jelentette be, hogy elindítja kampányát. Ebben azt ígéri, hogy megszabadítja az amerikai  politikát a nagyvállalatok befolyásától és kampányol a klímaváltozás káros hatásainak enyhítéséért. 

A többi demokrata párti elnökjelölt-aspiránsnak sok nagyszerű elképzelése van, ezek mind előre lendíthetik majd országunkat, de egyiket sem tudjuk valóra váltani mindaddig, amíg nem vetünk véget a nagyvállalatok ellenséges hatalomátvételének, amelynek révén uralják demokráciánkat

– fogalmazott Steyer. Szerinte a klímaváltozástól az opiátválságig, minden nagy gazdasági és társadalmi probléma hátterében felsejlenek a nagyvállalati érdekek, amelyek „akadályozzák a  fejlődést, akadályozzák az igazságszolgáltatás működését”.