Több mint 300 holttestet találtak eddig a Rakka melletti tömegsírban
Eddig 313 holttestet hantoltak ki abból a tömegsírból, amelyet az Iszlám Állam egykori fellegvárának számító, észak-szíriai Rakka közelében fedeztek fel júniusban, írja az MTI az AP amerikai hírügynökség értesülése alapján.
A Rakkától délre található mezőgazdasági területeken június közepén felfedezett tömegsírból kihantolt holttestek olyan férfiaké, nőké és gyerekeké, akik a feltételezések szerint az Iszlám Állam uralma idején vesztették életüket. Rakka volt egykor a dzsihadista szervezet kalifátusának a de facto fővárosa, ahol súlyos atrocitások érték az Iszlám Állam szélsőséges ideológiáját ellenző lakosokat.
Rakkát több hónapig tartó harcok után az Egyesült Államok által támogatott, kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet szabadította fel 2017 októberében. A rakkai civil tanácsként ismert szervezet azóta dolgozik azon, hogy feltárja a városban és körülötte található tömegsírokat.
![000 1IC1XG](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2864/28645/286457/28645755_6a2959b5c99040e0e370704b0184dd38_wm.jpg)
Jasszer el-Hamísz, az egyik csapatvezető szerint 4760 holttestet hantoltak ki egy sor tömegsírból 2018 januárja óta. Aszad Mohamed törvényszéki dolgozó szerint naponta átlagosan 10-12 holttestet exhumálnak.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet „kalifátusának” az idén márciusban vetett véget teljesen az SDF baghúzi ostroma. Bár Baghúz elestével a radikális iszlamisták elveszítették minden korábbi területüket a szíriai régióban, több ezer szélsőséges továbbra is rejtőzködik, és terrorista sejtekbe tömörülve követnek el merényleteket Szíriában és Irakban.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Megalakult a libanoni kormány
Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.
február 8., 19:28
- Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot
Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.
február 8., 16:15
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
45 perce
- Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz
Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.
február 8., 18:32
- Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából
A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.
február 8., 17:42
- Külföld
Menet közben felrobbant és lerepült a szerb elnöki autó gumiabroncsa
Alekszandar Vucsics is a járműben utazott.
február 8., 18:30
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Külföld
Asztalra került Ukrajna térképe, Zelenszkij alkut ajánlott Donald Trumpnak
Az ukrán államfő kijelentette, az orosz–ukrán háborún az amerikaiaknak kell a legtöbbet keresni.
február 8., 07:10
- Külföld
Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream
A magyar kormányfő Madridban kijelentette, itt az ideje bevenni Brüsszelt.
február 8., 13:37
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
44 perce
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Külföld
Egy nyugdíjas választó halálával viccelődött, azonnali hatállyal kirúgták a brit egészségügyi minisztert
Egy WhatsApp-beszélgetésben tett antiszemita megjegyzéseket.
február 8., 21:25
- Külföld
Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről
A fiatal demonstráló felsőtestét csak antifasiszta, filccel írt jelmondatok borították.
február 8., 21:54
- Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.
45 perce
- Külföld
Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát
Az ámokfutást az őrök állították meg.
február 8., 12:18
- Címlapon
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra
A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.
13 perce
- Külföld
Az Europol figyelmeztet: fel kell készülni a kvantumszámítógépek jelentette biztonsági kockázatokra
Sürgető felhívást tettek közzé.
február 8., 08:14
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Külföld
Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében
Egyelőre nem világos, miért került ilyen közel a felszínhez.
február 8., 13:00
- Külföld
Hontalan gyerekek: Donald Trump elképzelése azzal fenyeget, hogy ezrek maradnak állampolgárság nélkül
Az elnök korlátozná, hogy az Egyesült Államokban születettek közül kit illet meg alanyi jogon az állampolgárság.
február 8., 12:05
- Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl
Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.
február 8., 08:06
- Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász
A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.
február 8., 10:08
- Külföld
Legalább 30 ember tűnt el Kínában egy földcsuszamlás után
Többen is csapdába estek, összesen két embert menekítettek ki.
február 8., 16:36
- Címlapon
Az MNB alelnöke elárulta, ekkor jöhet az euró Magyarországon
A megugró élelmiszerárakról is beszélt Virág Barnabás.
tegnap, 14:24
- Külföld
Meghalt mintegy 60 civil egy dzsihadista támadásban Maliban
A polgári áldozatok többsége külföldi volt.
február 8., 17:59
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Külföld
Újabb nitrogéngázas kivégzést hajtottak végre az Egyesült Államokban
Ez volt idén a negyedik az országban.
február 8., 06:45
- Külföld
Egy iskolaigazgató kukkolhatta a diákjait Romániában
Mosdókba szereltek fel kamerákat, az igazgató a mobilján is hozzáférhetett a felvételekhez.
február 8., 11:37