Trump ott lesz Varsóban a világháborús megemlékezésen, Putyint nem hívták, mert agresszor

2019.07.18. 13:58 Módosítva: 2019.07.18. 13:59

Donald Trump amerikai elnök is részt vesz a második világháború kitörésének 80. évfordulóján rendezendő lengyelországi ünnepségeken, mondta a Wirtualna Polska lengyel hírportálnak Jacek Sasin lengyel kormányfőhelyettes. Az MTI szerint már a múlt héten kiderült, hogy Trump a lengyel államfő, Andrzej Duda meghívására kétnapos lengyelországi látogatásra készül augusztus végén, szeptember elején. 

A szeptember 1-jén esedékes varsói nemzetközi megemlékezésre a többi NATO-tagállam vezetőjét, továbbá az európai uniós tagállamok és a keleti partnerségi program országainak (Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Georgia, Moldova, Örményország, Ukrajna) államfőit is meghívták. A többi meghívott államfő érkezését illetően Sasin elmondta: ezeket még nem erősítették meg. Az Angela Merkel német kancellár részvételére vonatkozó kérdésre úgy reagált: "ez ügyben derűlátóak vagyunk". 

Vladimir Putyin orosz elnök nincs a meghívottak között.

Ezt Sasin azzal magyarázta, hogy "a szomszédos országokat fegyveresen megtámadó állam vezetőjéről" van szó, ezért "nem lenne helyénvaló Lengyelország megtámadásának évfordulójáról olyan politikus részvételével megemlékezni, aki ma ilyen módszereket alkalmaz".

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Külföld
Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben

Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben

Egy törvénytervezet borzolta fel a kedélyeket.

2 órája

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

2 órája

  • Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.

március 20., 12:00

  • Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.

március 20., 11:37

  • Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.

március 20., 17:20

  • Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.

március 20., 17:55

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

2 órája

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

45 perce

  • Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.

március 20., 10:13

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Címlapon
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.

1 órája

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

2 órája

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.

március 20., 14:57

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.

március 20., 15:42

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Címlapon
Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság

Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság

Az összeg naponta egymillió euróval emelkedik.

20 perce

  • Címlapon
Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

A hőmérséklet országszerte 15-20 fok körül alakul.

2 órája