Edit
10 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Csak a holttestén keresztül lenne Tajvan egy második Hongkong

GettyImages-505181334
2019.08.22. 11:27 Módosítva: 2019.08.22. 14:40

Ázsia egyik legnépszerűbb death metal zenekara, a Chthonic a tajvani Csiaji városában lépett fel egy zenei fesztiválon. A zenekar frontembere, Freddy Lim egy ponton így fordult a rajongók ezreihez:

A demokrácia nem csak Tajvannak fontos, de minden elnyomott embernek – akárcsak barátainknak Hongkongban, ugye?

A tömeg az eső áztatta fesztiválon függetlenségpárti politikai szólamokat kezdett énekelni, Tajvan ifjúsága pedig nem csak koncerteken áll ki a hongkongi tüntetések mellett. A Bloomberg riportja szerint fiatalok egy csoportja 700 sisakot és 1000 gázmaszkot gyűjtött a demonstrálóknak, akik már hetek óta tüntetnek a Kína-barát hongkongi vezetés kiadatásokat érintő tervezett intézkedései ellen.

Azonban nem Hongkong az egyetlen terület Kína partjainál, ami a figyelem középpontjába került az utóbbi hetekben: 

a közeli Tajvan az Egyesült Államokkal kötött fegyvereladási üzleteket több milliárd dollár értékben.

Míg Hongkong nagyfokú autonómia mellett immáron húsz éve a Kínai Népköztársaság fennhatósága alatt áll, Tajvan a gyakorlatban továbbra is független politikailag és gazdaságilag a népi Kínától, habár ezt hivatalosan csak néhány ország ismeri így el. (A Kínai Népköztársaság csak egy tartományként tekint a tőle 200 kilométerre fekvő szigetekre, míg maguk a tajvaniak önálló államként látják magukat.) A négy ázsiai tigris egyike még ma is a világ 22. legnagyobb gazdasági hatalma, és az Egyesült Államok 11. legnagyobb kereskedelmi partnere: a Szilícium-völgy cégei az alkatrészeket termékeikhez nagy arányban Tajvantól szerzik be.

A hongkongi kormányzói rendszerrel ellentétben pedig Tajvan parlamentjét és elnökét demokratikusan választják meg. A két fő politikai erő a hidegháború idején állampártként működő, mostanában Kínával inkább szelíd viszonyra törekvő Kuomintang, és a sokáig csak ellenzékben politizáló, függetlenségpárti Demokratikus Haladó Párt (DPP), ami immáron negyedik éve irányítja az országot.

Jövő januárban választásokat tartanak: a mostani elnök, Caj Ing-ven húz az USA felé, és azt akarja, hogy Washington erősítse meg korábbi biztonsági garanciáit. Progresszív politikája tetszik a fiataloknak, habár sokan őt sem tartják elég haladónak. Kihívója, Han Kuo-ju viszont inkább békére és pragmatikusabb gazdaságpolitikára törekedne Pekinggel –

ahonnan nem csak szívesen fogadnák a győzelmét, de feltehetően tesznek is érte.

Ugyanis Han kampányában érzékelhető a Nagy Testvér aktív jelenléte.

Miért lett hirtelen annyira fontos Tajvan?

A The Atlantic cikke szerint ha Tajvan teljes mértékben Kína befolyása alá kerülne, azzal Peking lenne a Csendes-óceán igazi nagyhatalma: egyrészt hozzájutna a világ legmodernebb technológiáihoz, másrészt akadályoztathatná a Japán és Dél-Korea felé érkező olajszállítmányokat a Dél-Kínai-tengeren. Így olyan befolyásra tenne szert, amivel megpróbálhatna nyomást gyakorolni az Egyesült Államokkal szövetséges két országra, hogy zárják be az ottani amerikai katonai bázisokat. 

Kína tehát Tajvan megszerzésével elérhetné, hogy hatalmas előnyre tegyen szert az USA-val szemben Ázsiában. 

Ez viszont nem lesz sétagalopp, hiszen az Egyesült Államok sem fogja önként feladni a támaszpontjait – még akkor sem, ha Donald Trump amerikai elnök az izolációs politika híve. Ugyanis éppen Trump volt az első amerikai elnök 1979 után, aki közvetlenül beszélt Tajvan elnökével.

Amerika az 1970-es évek óta nem is tart fenn hivatalos diplomáciai kapcsolatot a 23 milliós szigetországgal: annak idején a Peking-Washington viszony rendezésének egyik kínai feltétele az volt, hogy Tajvan helyett Pekinget ismerjék el az „egyetlen Kínaként”. Ugyanakkor egy 1979-es törvény alapján az Egyesült Államok továbbra is „erkölcsi”, gazdasági, és mindenekelőtt katonai támogatást nyújt a szigetnek – bár a támogatás intenzitása az amerikai-kínai viszony alakulásával hol erősebb, hol gyengébb volt.

A washingtoni segítség legfőbb formáját hagyományosan a fegyvereladások jelentették:

Amerika a tajvani hadsereg fejlesztésével járult hozzá ahhoz, hogy Kína ne tudja elfoglalni Tajvant, feszült helyzetekben pedig demonstratív katonai manővereket is tett már az USA a Tajvani-szorosban. Az utóbbi évtizedekben, Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama elnökségei alatt viszont csak közepes méretű fegyvereladások mentek végbe – általában olyankor, amikor a népi Kína egy-egy döntése miatti nemtetszésüket akarták kifejezni.

Majd jött Donald Trump, aki beindította a kereskedelmi háború rakétáit, Peking-ellenes hozzáállása pedig kihat a Tajvannal kapcsolatos amerikai külpolitikára is. Egyrészt nemrég nyitotta meg kapuit a Tajvani Amerikai Intézet, ami ellátja a konzulátusi feladatokat, és amerikai vízumokat ad ki tajvani állampolgároknak.

Másrészt nem csak a diplomáciában, de a fegyverkereskedelmi ügyekben is nagyokat lépett előre a két ország kapcsolata:

  • áprilisban F-16-os harci repülőgépek karbantartásáról és pilótaképzésről állapodott meg Tajvan az Egyesült Államokkal 500 millió dollár (átszámítva kb. 145 milliárd forint) értékben,
  • július 8-án a washingtoni külügyminisztérium egy 2,2 milliárd dolláros (kb. 640 milliárd forintos) fegyvereladási üzletre adta áldását,
  • augusztus közepén pedig bejelentették, hogy az USA húsz éve nem látott nagyságrendben, 8 milliárd dollár (kb. 2360 milliárd forint) értékben ad el harci repülőgépeket Tajvannak.

A legutóbbi üzletet az amerikai kongresszus demokrata és republikánus képviselői egységesen támogatták, a Trump-kormányzat pedig már hivatalosan is jóváhagyta.

Tajvan függetlensége katasztrófához vezetne

– ezt még Hszi Csin-ping kínai elnök mondta januárban egy, a szigetországról szóló konferencián. Amerika ugyanis többek között azért lett ismét aktív Tajvan kapcsán, mert Kína is egyre erőteljesebben fogalmazza meg az igényét a szigetre.

Peking oldaláról elsősorban az „1992-es konszenzusra” hivatkoznak: eszerint Tajvan és Kína megállapodtak arról, hogy csak egy Kína létezik. Arról azonban a mai napig vita van, hogy a Kínai Népköztársaság (azaz Peking) vagy a Kínai Köztársaság (azaz Tajvan) jogosult a címre. Míg Tajvan mára vitatja a konszenzus létjogosultságát, Peking éppen erre hivatkozva akarja egyesíteni a két országot. 

Hszi elnök pedig nem rest cselekedni: míg a tüntetők attól tartanak, hogy Hongkongot immáron teljesen belegyúrná a népköztársasági keretek közé, Tajvannal is hasonló módon, az „egy ország, két rendszer” elve alapján rendezné a folyamatot. A tajpeji kormányzat – és feltehetően az Egyesült Államok – erről viszont hallani sem akar.

Caj, a DPP és a „tajvani függetlenségi” szeparatisták ne játsszanak a tűzzel, még csak ne is gondoljanak rá

– ez a pekingi állami Hszinhua hírügynökség kommentárja volt még az áprilisi amerikai fegyvereladásokkal kapcsolatban. Peking védelmi minisztere, Vej Feng-ho még június elején arra figyelmeztetett, hogy Kína akár katonai erőt is kész lenne bevetni az egyesítés érdekében, és hogy „rendkívül veszélyes lenne alábecsülni a kínai hadsereg elszántságát”. 

Az első válaszlépés viszont csak a júliusi dollármillárdos üzlet után jött el: Geng Suang, a pekingi külügyminisztérium szóvivője jelentette be július közepén, hogy Kína szankciókat léptet életbe azokkal a cégekkel szemben, amik fegyvereket adnak el Tajvannak. 

Kína washingtoni nagykövete, Cui Tiankai Twitteren még fenyegetőbb hangnemben lépett fel a fegyvereladás hírére: „Tajvan Kína része. Soha nem lesz egy kísérlet sem sikeres Kína megosztására. Akik a tűzzel játszanak, csak magukat fogják megégetni. Pont.”

„Ha bárki is el merné szakítani Tajvant Kínától, a kínai hadsereg nem tétovázna háborúba menni”

– július végén pedig már így nyilatkozott a kínai nemzetvédelmi minisztérium szóvivője azzal kapcsolatban, hogy Peking „új korszakot” kezd a honvédelem területén.

Trollhadosztályt nevelhettek ki Pekingből

A Foreign Policy szerint Kína nem csak fenyegetőzik, de már aktívan be is avatkozik Tajvan belügyeibe. A legutóbbi helyhatósági választáson egyenesen saját trollhadsereget hozhatott létre a Nagy Testvér egy általa preferált jelölt megtámogatására.

2018 novemberében ugyanis a helyhatósági választásokon nagyot nyert a Kínával barátibb viszonyra törekvő Kuomintang a függetlenségpárti DPP-vel szemben. A kormánypárt az egyik legfontosabb bástyáját, Kaohsziung városát is elveszítette a novemberi választások során:

a 70-es évek végén még ebből a városból indultak ki azok a tüntetések, amik megdöntötték a Kuomintang egyeduralmát.

A közhangulat viszont tavaly a kormányzó DPP ellen fordult. 2017-ben ugyanis az alkotmánybíróság kinyilvánította, hogy a házasságot férfi-nő kapcsolatra korlátozó törvény alkotmányellenes, ezt pedig a konzervatív Kuomintang meglovagolta egy melegellenes kampánnyal. Erre a kormány 2018 novemberében népszavazást írt ki a helyhatósági választások időpontjára tíz kérdésben, többek között arról, hogy támogatják-e a tajvaniak a melegek házassághoz való jogát, illetve az erről szóló iskolai felvilágosítást.

A választók mindkettőt elutasították, a Kuomintang pedig 49 – 39 százalékos arányban verte meg a DPP-t a helyhatósági posztok terén. Ebben a kormányváltó hangulatban választották meg Kaohsziung polgármesterévé Han Kuo-jut, aki addig egy alig ismert ellenzéki politikus volt.

Azonban igen hamar sokan megismerték, és nem csak kitűnő szónoki képességei miatt: Han erősen támaszkodott a közösségi médiában való jelenlétre. Több tízezres Facebook-csoportot hoztak létre a támogatására, amit viszont a Foreign Policy újságírója szerint Kínából gerjesztettek: a csoport adminisztrátoraiként feltüntetett három személy ugyanis gyanúsan kötődhet Kínához.

  • A csoport első három adminisztrátora mind a Tencent nevű kínai technológiai vállalatnak dolgozott a LinkedIn-profiljaik szerint, előtte pedig mindhárman a Pekingi Egyetemen tanultak.
  • Nem a Hongkongban és Tajvanban használatos hagyományos kínai írást alkalmazták profiljaikon, hanem a Népköztársaságban elterjedt egyszerűsített írásjeleket.
  • A három profil a választások napja, 2018. november 24. óta inaktív.

Az egyelőre viszont nem tiszta, honnan indulhatott ki a dolog – a befolyásolási kísérlet ugyanis a szerző szerint történhetett akár a titkosszolgálatok oldaláról, vagy akár egyenesen a hadseregből is. Mindenesetre a projekt elérte a célját: Han körül olyan virtuális „kommandót” hoztak létre az elvakult támogatókból, akik minden egyes megnyilatkozását bőszen posztolták mindenhova – és végtelenítve támadták kormánypárti ellenfelét minden platformon. A viszonylag ismeretlen internetes támogatókra viszont maga Han sem tudott egyértelműen reagálni: „Nem tudom, hogy kik ők, de köszönöm a támogatásukat.”

Han azonban nem csak a közösségi médiából kapott támogatást: beállt mellé Tajvan egyik legnagyobb médiaholdingja, ami a Want Want élelmiszeripari konszern tulajdonában van. A Financial Times arról írt, hogy

a holdinghoz tartozó tévék és napilapok szerkesztőségei AZ OTT DOLGOZÓK SZERINT naponta kapnak utasításokat Pekingből.

A DPP hívei és politikusai egyenesen „vörös médiának” hívják a holding sajtótermékeit a Pekinghez fűződő kapcsolatuk miatt – holott a The Interpreter szerint a DPP pártján álló médiumok is nagyobb arányban számolnak be Han Kuo-juról, mint bármelyik másik politikusról.

Csak a holttestemen át lehet rendszerváltás

Han Kuo-ju pedig olyan sikert ért el a polgármester-választáson, hogy ezt kamatoztatná a 2020-as elnökválasztáson is, ahol a mostani DPP-s elnök, Caj Ing-ven ellen indul el. A Kuomintang előválasztásán is nagy fölénnyel győzött Han a másik elnökjelölt, Terry Gou előtt – Gou az elektronikai alkatrészeket gyártó, az Apple-nek is beszállító Foxconn cég tulajdonosa, gazdasági érdekeltségei miatt még Hannál is szorosabb szálak fűzik Pekinghez.

Gazdasági ügyekben Han is pragmatikusabb viszonyra törekedne Kínával – jelöltté választása után már februárban Kínába látogatott, és több dél-kínai város vezetőjével tárgyalt a kaohsziungi árukereskedelem fellendítéséről:

Ha innen mennek ki a termékek, és ide jönnek be az emberek, Kaohsziung gazdaggá lesz.

Választási ígéretei szerint egész Tajvanban hasonló módon lendítené fel a kereskedelmet Kínával, hogy az évek óta alacsony növekedést produkáló egykori ázsiai tigris újra erőre kapjon.

Azonban az ellenzéki jelölt nem akarja elijeszteni magától a függetlenségpártiakat sem: míg Hszi Csin-ping kínai elnök a hongkongi és a makaói példa alapján Tajvant is az „egy ország, két rendszer” elve alapján egyesítené, Han ellenzi azt:

Az „egy ország, két rendszer” soha nem lesz bevezethető. A tajvaniak ezt soha nem fogadnák el, legfeljebb a holttestemen keresztül

– mondta egy kampánygyűlésén. Nem véletlenül: a tajvaniak 79 százaléka elutasítja a hongkongi megoldást egy felmérés szerint, az ottani tüntetésekről készült képsorokat látva pedig újra megerősödtek az inkább a függetlenséget pártoló erők. Így például a regnáló elnök is, aki hosszú hónapok óta újra átvette a vezetést népszerűségben a felmérések szerint.

Az ország majd eldönti, merre tartson a rendszer

Pedig eddig a tajvani választók nem díjazták Caj Ing-ven munkáját: a novemberi helyhatósági választások melletti népszavazáson különböző reformintézkedésekről is szó volt. A szavazáson a választók többsége, közülük is főleg az idősebbek azonban elutasították a reformjavaslatok többségét. A fiatalok viszont inkább támogatták azokat: az ifjabbak szimpatizálnak Caj elnök törekvéseivel, ráadásul a tajvani függetlenség szempontjából is radikálisabbak. Míg a 23 milliós lakosság harmada még mindig egyfajta tajvani-kínai kettős identitást vall magáénak

a 29 év alattiak 78 százaléka ma már csakis tajvaninak mondja magát.

A DPP vezette kormány és Caj Ing-ven pedig erősen hajt a fiatal, progresszív rétegek szavazataira: a népszavazás eredményétől függetlenül májusban – Ázsiában először – megszavazták például a melegházasság engedélyezését, állami bérlakásprogramot indítottak, és növelték a családtámogatásokat is. Külpolitikájában pedig a kormány teljes mellszélességgel beállt az Egyesült Államok mögé, ezt erősítik meg a fegyvervásárlások is.

Caj nem csak, hogy elutasítja az „egy ország, két rendszer” típusú egyesülést Kína és Tajvan közt, de az erről szóló 1992-es konszenzust szerinte Tajvan soha nem is fogadta el. Korábban még ennél is élesebben fogalmazott Caj a szigetország függetlenségével kapcsolatban, elnöksége alatt viszont készebbnek mutatkozott egy kompromisszumra. Az utóbbi hetek hongkongi tüntetéseit azonban ő sem hagyta szó nélkül: kifejezte szimpátiáját a tiltakozók felé,

és fontolóra vette, hogy Tajvan menedéket is adjon a tüntetőknek.

Ezért, és az USA felé mutatott szimpátiája miatt élből elutasítja Caj Ing-vent a pekingi vezetés, ami most már nyíltan provokálja Tajvant: július végén ugyanis a Népköztársaság hadserege hadgyakorlatot tartott a sziget északi és déli pontjainak közelében.

Peking valószínűleg így reagált arra, hogy pár nappal azelőtt egy amerikai hadihajó kelt át a Tajvani-szoroson, ami a Népköztársaság szerint megsértette a felségvizüket. A reakció pedig újabb reakciót szült: Tajvan ugyanis 117 közepes és hosszú hatótávolságú rakétát lőtt ki egy hadgyakorlat keretében, ahol két F-16-os vadászgépet is felvonultattak.

A mostani események is nagy hatással lehetnek arra, hogyan fognak szavazni Tajvan polgárai jövő januárban: kiderül, hogy a szigetország marad-e az Amerika-párti, progresszív vonalon, vagy elfordul egy konzervatívabb, akár Kína-barátabb politika felé.

Tajvan demokratikus úton döntheti el, merre indul – ellentétben Hongkonggal. A két terület helyzete egyáltalán nem ugyanaz: Tajvant egy tengerszoros választja el a szárazföldtől, Hongkong félszigete szorosan kapcsolódik hozzá és amíg Hongkongot papíron bármelyik pillanatban lerohanhatja a Népi Felszabadító Hadsereg, Tajvannal ugyanezt nem teheti meg.

Támadás esetén ugyanis az USA garantálja a sziget biztonságát.

Ahogyan Hongkong és Tajvan helyzete sem egyforma, úgy Kína és az USA térségbeli pozíciói közé sem lehetne egyenlőségjelet tenni. Valószínű viszont, hogy mindkét szuperhatalom meg fog tenni minden tőle telhetőt, hogy szövetségese elnyerje a 23 milliós Tajvan bizalmát. Feltehetően lesznek még hírek januárig további kereskedelmi alkukról, közös hadgyakorlatokról, vagy akár kibertámadásos kísérletekről.

A tajvani versengés ugyanis immáron Kína és az Egyesült Államok versenye is – akinek a szövetségese nyer, az újabb sikert könyvelhet el a nagyhatalmi játszmában.

(Borítókép: Caj Ing-ven nyilatkozik a sajtónak a 2016-os választások után január 16-án Tajpejben. Fotó: Ulet Ifansasti / Getty Images Hungary)