Kína legérzékenyebb pontjára taposott Trump

Bár Donald Trump január 20-i beiktatásáig még több mint egy hónap van hátra, a választás óta eltelt néhány hét elég volt neki, hogy megválasztott elnökként abszolút felrúgja az eddigi diplomáciai menetrendet. Ráadásul az utóbbi napokban egészen új szintre emelte a nagyrészt a Twitteren bonyolított üzengetését: nemcsak lapoknak, ellenfeleinek, vagy humoristáknak szólt be, hanem

Hétvégén pedig közel négy évtizedes diplomáciai tabut kezdett el döntögetni, amikor belengette: az Egyesült Államoknak szerinte nem feltétlen kell tiszteletben tartania az egy Kína-elvet, azaz hallgatólagosan elfogadnia, hogy Tajvanra igényt tart a Kínai Népköztársaság, és Tajvan is magára tekint az egyetlen Kínaként. Azonban míg Trump láthatóan úgy tekint a kérdésre, mint egy újratárgyalható megállapodásra, Peking szemében ez a két ország kapcsolatának megkérdőjelezhetetlen és megingathatatlan alapzata, a kínai külpolitika legfőbb nemzeti érdeke, amiben nem ismer viccet, és amiről nem tárgyal. 

A leendő elnök taktikájáról megoszlanak a vélemények, vannak, akik szerint Trump rettentő felkészületlenségéről tanúskodnak a történtek, több támogatója szerint viszont már a tajvani elnökkel folytatott telefonbeszélgetése is „okos, kiszámított lépés volt, amivel egyértelmű üzenetet akartak küldeni" Kínának. Az viszont biztos, hogy ha az elmúlt másfél hét az irányadó, akkor elég érdekes négy év elé néz majd a világ két legerősebb hatalma.

Régi történet

Az egész onnan indult, hogy Trump másfél hete telefonon beszélt a tajvani vezetővel, majd pedig ezt büszkén ki is posztolta a Twitterére, ahol „elnöknek" nevezte Caj Ing-vent. Ez azért történelmi esemény, mert ez lehetett az első alkalom, hogy egy megválasztott vagy hivatalban lévő amerikai elnök telefonon beszélt Tajvan vezetőjével, mióta 1979-ben Jimmy Carter a pekingi vezetést ismerte el Kína egyetlen kormányának.

Azóta az Egyesült Államok ugyan Tajvan fontos támogatójának számít, de még a kapcsolatokat különösen szem előtt tartó Ronald Reagan sem beszélt elnökként Tajvannal, amire Pekingben egy szeparatista tartományként tekintenek.

Tajvan és Kína azóta működik párhuzamosan, hogy az amerikaiak által támogatott nacionalista vezető, Csang Kaj-sek még a kommunista Mao Ce-tung seregei elől a szigetre menekült 1949-ben, és oda kvázi átmentette a magát azóta is hivatalosan így nevező Kínai Köztársaságot, a szárazföldön pedig a Kínai Népköztársaság alakult meg.

A két egymással konkuráló Kína (melyek közül Tajvan persze Amerika támogatása nélkül a legjobb esetben nagyjából annyira lehetne független, mint Hongkong) viszonyában hatalmas, és tipikusan ázsiai előrelépés az 1992-es konszenzusnak nevezett megállapodás. A felek azt mondták ki, hogy egy Kína van, de ezt mindenki úgy értelmezi, ahogy szeretné, vagyis saját magát tekinti az elsődlegesnek.

Az első női elnökük, Caj Ing-ven megválasztásakor azért fagyott meg a levegő, mert felvetette annak a lehetőségét, hogy a nemzetközi közösségekből is kiszorított Tajvan – ami például nem tagja az ENSZ-nek sem – felrúgja a status quót, azaz kilátásba helyezte Tajvan hivatalos függetlenségének kikiáltását. Ez a kínaiak szemében a fő bűn lenne, és korábban már többször fenyegettek azzal, hogy ez esetben lerohannák a szigetet.

Az amerikaiak támogatása Tajvan felé azért eddig is nyilvánvaló volt, többek között a komoly hadiipari eladásokon keresztül. Amikor 1996-ban, egy kifejezetten feszült időszakban úgy tűnt, hogy Peking akár meg is indulhat Tajvan ellen, akkor Bill Clinton két amerikai repülőgép-hordozót küldött a közelbe, hogy egyértelművé tegye az álláspontjukat. Trump twitteres bejegyzései és interjúkban való odamondogatásai paradox módon

Nem számít a diplomáciai etikett

Az kiderült, hogy semmi lényegi nem hangzott el a december 2-i telefonbeszélgetésen, de mégis négy évtizednyi diplomáciai gyakorlatot rúgott fel az egész, Peking ugyanis az ilyen kommunikációt a belügyeikbe való beavatkozásnak tekinti. Az Egyesült Államok ebben a helyzetben hosszú ideje egy nagyon vékony diplomáciai vonalon próbál egyensúlyozni, barátként tekint ugyan Tajvanra, de nem akarja felháborítani Kínát, sem pedig felrázni a kialakult helyzetet.

Pont emiatt is kényes a mostani összezörrenés. Barack Obama  kormányzata több fontos világviszonylatú ügyben is erőlteti a Kínával való együttműködést, többek között a klímaváltozás, vagy az iráni és észak-koreai atomprogramok esetében. Azonban ettől függetlenül számos másik ügyben komoly  feszültségek vannak Kína és az Egyesült Államok között, például a kínai területi követelések miatt a Dél-kínai-tengeren, vagy általában véve a nemzetközi intézmények kormányzásával kapcsolatban. Ezekhez képest Tajvan ügye nem volt kiemelten fontos az amerikai külpolitika számára, sőt pont azért is próbálták a dolgot óvatosan kezelni, mert nincs szükség még egy konfliktusforrásra Kínával szemben.

Emiatt fontos nemzetbiztonsági tanácsadók kétszer is beszéltek kínai tisztviselőkkel az előző hétvégén, hogy megerősítsék Washington eltökéltségét az eddigi Kína-politika, és a hosszú távú kínai stratégia mellett is. 

Azonban ennek ellenére Trump tett még egy lapáttal a tűzre, először a Twitteren szólt be újra Kínának, árfolyam-manipulációval vádolva az országot, aminek a Dél-kínai-tengeri ügyeket is felemlegette, majd egy interjúban kerek-perec közölte, hogy 

neki a kíniak nem mondhatják meg, kivel beszél telefonon,

és eleve nem érti, hogy miért kéne az Egyesült Államoknak magára nézve kötelező érvényűnek tekintenie az egy Kína-politikát, hacsak Peking nem ajánl fel valamit ezért cserébe, például kereskedelmi téren.

Kína nem tudja, mire vélje

Pekingből eleinte viszonylag visszafogott hivatalos reakciókat váltott ki az egész ügy. Nem kommentálták Trump tweetjeit, de megvédték a kínai-amerikai kapcsolatokat. A vasárnapi nyilatkozatot azonban már „súlyos aggodalommal" fogadták, és közölték, hogy ha Washington nem fogadja el az egy Kína-elvet, akkor szó sem lehet bármiféle együttműködésről a két ország között, hiszen az ő nézetük szerint ez a két ország kapcsolatának alapja.

A Kínai Kommunista Párt szócsöveként számon tartott angol nyelvű Global Times napilap pedig azt írta, hogy „az egy-Kína politika nem eladó", sőt ha Washington így kiáll Tajvan mellett, akkor Kína válaszul megszakíthatja az együttműködést más területeken, és akár „katonai segítséget nyújthat az USA ellenségeinek". Bár a szerkesztőségi állásfoglalásból az látszott, hogy egyelőre Pekingben sem akartak túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek a lépésnek, inkább ők is Trump felkészületlenségének számlájára írják a dolgot. Azonban azt sem zárták ki, hogy Trump tesztelni akarta őket.

Mindenesetre most már a tajvani elnöknek is fájhat a feje az ügy miatt, hiszen a történtekkel óhatatlanul is magára haragította Pekinget, pedig a sziget és a szárazföld viszonya az utóbbi években relatíve nyugodtabban alakult, gazdaságilag egyre jobban összefonódik Tajvan a Kínai Népköztársasággal.

Ettől függetlenül a sziget első női elnöke a Pekinggel szemben ellenségesebb, retorikailag függetlenségpárti Demokratikus Progresszív Pártból került ki, és megválasztása előtt többször beszélt arról, hogy nem elégedett az 1992-es megállapodással. Elnökként azonban Caj Ing-ven a komolyabb feszültségeket kerülendő kiállt a status quo mellett, bár azt azért szeretné elkerülni, hogy Tajvan lassan, de biztosan Peking kezei közé csússzon. Vélhetően ennek szólt Trump felhívása is: minden bizonnyal erősíteni akarta a sziget pozícióit Washingtonban – és Pekinggel szemben.

A telefonbeszélgetést a legtöbben ünnepelték, azonban innentől vannak, akik óvatosabb lépéseket várnak. Úgy tűnik, Caj sem számított rá, hogy Trump ennyire ráharap a témára, amivel így az egész dolog pont szándékával ellentétes hatást válthat ki. Ha ugyanis valós veszélyként merülne fel Peking szemében, hogy Tajvan (akár saját kezdeményezésére, akár Trump beszólásai farvizén) független államként tűnjön fel bármilyen kontextusban is, annak minden bizonnyal valamilyen formában katonai következményei lennének, ezt pedig a tajvani vezetés sem akarja.

Valamit lehetett sejteni, de ezt azért nem

Azt persze már eddig is lehetett sejteni Trump kampányából, hogy változni fognak az amerikai–kínai kapcsolatok. A republikánus politikus azt állította, az Egyesült Államok (vélt vagy valós) gazdasági gondjaiért részben Kína felelős, amiért „csaló módon" alacsonyan tartja valutája, a jüan árfolyamát, hogy olcsóbban tudja eladni portékáit külföldön. Emiatt védővámot akar kivetni a kínai termékekre, és azt is ígérte, visszahozza Kínából az amerikai cégek által odavándorolt ipari munkahelyeket.

Azonban a váltás gyorsasága, hektikussága és intenzitása a washingtoni külügyi körökben nagy felzördülést váltott ki, pedig ők eddig sem számítottak zökkenőmentes Trump-kormányzásra. Ha a csörte folytatódna és eszkalálódna, annak komoly politikai és gazdasági veszélyei vannak, amelyekről itt írtunk részletesen.

Így például könnyen hozhat kereskedelmi háborút egy összezörrenés, és az sem mellékes, hogy Kína kezében van az amerikai államadósság nagyjából tizede, ami szintén komoly fegyver lehet Peking kezében (bár ezt vélhetően csak végső esetben vetnék be, mert folyamatosan csökkenő devizatartalékuk és lassuló gazdaságuk mellett saját maguknak és az egész világgazdaságnak kárt okoznának egy meggondolatlan lépéssel). De kismillió egyéb nemzetközi ügyet is hátráltatna, hogyha félremenne a két ország amúgy is törékeny egyensúlyban lévő kapcsolata.

De mi volt ez igazából?

A legnagyobb vita arról alakult ki már a telefonbeszélgetéstől kezdve, hogy mi volt ez az egész Trumptól, és mennyire kell komolyan venni.

1. Egyrészt sokan a jövőre nézve vészjósló bakinak tartották, és Trump csapatából is többen arra utaltak, hogy ugyan nem véletlen, de nem is nagyszabású változást jelző kiállásnak szánták a történteket.
2. Más vélemények szerint ez egyáltalán nem véletlen elszólás, hanem egy gondosan megtervezett lépés volt, amely azt jelzi, hogy Trump e tekintetben komolyan gondolja kampányígéreteit. Eszerint az értelmezés szerint Trump gyakorlatilag zsarolni akarja Pekinget a Tajvan-kérdéssel: ha Kína nem enged gazdasági téren, akkor ő politikailag kezdi el szorongatni őket a sziget kérdésén keresztül.
3. A Washington Post szerint ráadásul olyan szinten szándékosan provokatív lépésről volt szó, amit Trump és tanácsadói már hónapok óta megterveztek. Sőt, már azelőtt is szó volt a tajvani váltásról, hogy Trumpból egyáltalán hivatalosan is a republikánusok elnökjelöltje lett.
4. A külügyminiszterségre is esélyesként emlegetett, végül várhatóan külügyminiszter-helyettessé avanzsáló John Bolton volt ENSZ-nagykövete szerint pedig egyértelműen üzenetértéke volt: az Egyesült Államok elnöke azzal beszél, akivel úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok érdekében kell.
5. És ismét előkerült az üzleti szál: egy másik változat szerint a leendő elnök családi ügyei, és a Trump-birodalom érdeklődése egy tajpeji repülőtér közelében lévő hotelhálózat fejlesztése iránt szintén szerepet játszhattak a történtekben.

Nem kizárt, hogy Trump úgy döntött, tényleg lép diplomáciai ügyekben is, és véget vet a köntörfalazásoknak. Ha jól alakulnak a kapcsolatok Pekinggel, akkor lehet, hogy Trump nem beszél majd többet a tajvani vezetővel. Ha viszont oda akar szúrni a világ legnagyobb gazdaságának, akkor máris teremtett hozzá egy precedenst. Legközelebb pedig az sem kizárt, hogy ő kezdeményezi a hívást.

Kérdés azonban, hogy mennyire tud majd jól és hideg fejjel navigálni egy, a kínaiak számára rendkívül érzékeny kérdésben. És hogy vajon megéri-e ekkorát kockáztatni annak reményében, hogy majd Peking beadja a derekát a gazdasági ügyekben.

Új fejezet a Twitter-diplomáciában

Sokan attól tartanak, hogy most ízelítőt kaphatott mindenki abból, milyen típusú diplomáciai válságokra is fel kell készülni, ha Trump beköltözött a Fehér Házba. Ez ráadásul már a többedik példa arra is, hogy egy Trump-telefonbeszélgetés vitákat vált ki, emlékeztet a Vox. Egy másik esetben Indiát sikerült feldühítenie, miután jelzőket nem kímélve dicsérte Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnököt, és azt is megígérte, hogy ellátogat Pakisztánba. Ez olyasmi, amit Barack Obama szándékosan elkerült a két ciklusa alatt India és Pakisztán bonyolult viszonya miatt.

Előtte pedig példaként hozzák, amikor Trump csak sokadikként beszélt Theresa May brit miniszterelnökkel, egy kulcsfontosságú európai szövetségessel, aztán pedig odaszólt neki, hogy „Ha az USA-ba utazik, akkor majd szóljon ide". Mintha egy hivatalban lévő kormányfő bármilyen hivatalos bejelentés nélkül tenne ilyet. Ráadásul korábban azzal is homlokráncolást váltott ki, hogy azt javasolta, Nigel Farage-ból lehetne az új amerikai nagykövet.

Akármelyik verzió történt is Kína és Tajvan esetében, az biztos, hogy az új elnök egészen új fejezetet nyithat a Twitter-diplomáciában. Trumpnak már korábban is a Twitter volt az a csatorna, ahol úgy tudott visszavágni, ha a médiában kikezdték, hogy az milliókat érjen el. Azonban most már nemcsak a politikai ellenfeleknek, a New York Timesnak, vagy éppen a Saturday Night Live-ban a Trump-paródiát szállító Alec Baldwinnak szólt be a Twitterén, hanem az Egyesült Államok egyik legnagyobb riválisát is három mondatban osztotta ki.

Ehhez jön, hogy miután a CIA amerikai lapok szerint azt állítja, az oroszok Trump győzelme érdekében avatkoztak be a választásba, Trump megint a Twitteren hangoztatta, hogy szerinte nem lehet tudni, indítottak-e hekkertámadásokat. Azt is hozzátette, hogy ha nem éppen egy hekkelés közben kapják el a támadókat, akkor nehéz bárkire rábizonyítani bármit, és nem is érti, miért nem a választás előtt jött ez elő. Ehhez képest már október elején megvádolták azzal az orosz kormányt, hogy be akart avatkozni a demokratikus folyamatokba, és sokszor utólag is vissza lehet követni ehhez hasonló kibertámadásokat.

Can you imagine if the election results were the opposite and WE tried to play the Russia/CIA card. It would be called conspiracy theory!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2016. december 12.

Erről John McCain republikánus szenátor, a szenátus  fegyveres testületeket felügyelő bizottságának elnöke is azt mondta a New York Times szerint hétfőn, hogy nincs kétség afelől, hogy az orosz titkosszolgálatok hekkeltek, amit „a hadviselés egy másik formájának" nevezett. Az Obama által elrendelt CIA-vizsgálat mellett a szenátus is vizsgálódik még az ügyben.

Persze nagy kérdés, mi változik, ha Trump megkapja az elnök hivatalos Twitter-csatornáját is. Trump még nem jelentette be hivatalosan a legfontosabb kabinettagot, a külügyminiszterét, aki viszont várhatóan Rex Tillerson, az Exxon-Mobil elnök-vezérigazgatója lehet, márpedig az ő személye majd kulcsfontosságú lesz a külpolitika hangneme szempontjából. Ugyanakkor sokak szerint bárki lesz is, Trump akkor sem fog felhagyni a saját diplomáciai kalandorságaival. A Reuters kommentárja szerint ez azért sem mindegy, mert a hadseregben például most lényegében egyszerűbb arra engedélyt kapni, hogy megöljenek valakit egy háborús övezetben, mint publikáltatni egy tweetet, vagy egy Facebook-üzenetet.

Viszont hozzá kell tenni, hogy Barack Obama is tartott town hall-stílusban egyeztetéseket az Egyesült Államokban és külföldön is, többször diákokkal, és ezeken egy sor spontánul elmondott véleménye is előkerült több témában is. Sokan úgy látták, hogy

Simán lehet az a vége, hogy a világ legfontosabb vezetői majd Twitteren üzengetnek egymásnak egy kulcsfontosságú helyzetben, miközben még a saját fontos diplomatáik is csak kapkodják a fejüket. Persze ettől még ugyanúgy megmaradhatnak az esetleg letagadott közvetlen telefonbeszélgetések, a kémeken keresztül továbbított üzenetek, vagy nyilvános küldöttségek is. Viszont könnyen lehet, hogy párhuzamosan zajlanak majd a közösségi médiában folytatott nagy csörtékkel, mert az elég egyértelmű, hogy Trump Twitteren kirakott üzenetei ugyanolyan geopolitikai üzengetést jelentenek, mint amikor Bill Clinton repülőgép-hordozókat küldött a Tajvani-szoroshoz.