Géza
6 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Radikális szeretettel győzték le Erdoğan embereit

69440669 2653169974715832 5563041052815785984 o
2019.08.30. 18:52
Gyűlöletkeltés helyett a kapitalizmuskritikára épített radikális szeretet programját tűzte zászlajára az Erdoğan jelöltjét Isztambulban kétszer is legyőző baloldali ellenzék, amelynek vezetőivel a napokban találkozott Karácsony Gergely és stábja. Bár sok különbség van a török és a magyar illiberalizmus között, a két ellenzék kampányának vannak közös pontjai.

Augusztus végén Isztambulba utazott Karácsony Gergely és Mesterházy Attila, hogy találkozzanak Ekrem İmamoğluval, a város nemrég kétszeresen is megválasztott ellenzéki főpolgármesterével (az első, márciusi szavazáson épphogy győzött, aztán júniusban a megismételtetett voksoláson már meggyőzően, 54 százalékkal, 700 ezer szavazatnyi előnnyel). „A szeretet legyőzi a zsarnokságot, mert nem megosztja, hanem összehozza az embereket. Ezt az útmutatást kaptam ma" – írta Facebookon az egyeztetést követően Karácsony.

A török nagyvárosban nemcsak İmamoğluval találkoztak, hanem a szociáldemokrata Köztársaság Párt (CHP) egyik stratégájával, Necati Özkannal is, aki az ellenzéki párt kampányát vezette a török helyhatósági választásokon. „Prezentációt készített nekünk a teljes kampányról: stratégia, tartalom, szervezeti felépítés, végrehajtás, videók, stb... Megfontolandó ötletekkel és tanácsokkal látott el minket" – posztolta Mesterházy.

A magyar ellenzékiek találkozása a CHP vezetőivel több szempontból is érdekes. Egyrészt ritkán beszélnek arról politikusok, hogy milyen külföldi mintákat tartanak követendőnek, másrészt az isztambuli győzelmet a hazai ellenzék is úgy artikulálta, hogy ha a legfontosabb város (és mellette egyébként Ankara is) meghódítható Recep Tayyip Erdoğan illiberális rendszerében, akkor ugyanez megtörténhet az Erdoğant saját bevallása szerint is mintának tekintő Orbán Viktor illiberális rezsimjében.

A radikális szeretet politikai logikája

A CHP kampánystratégiájának alapja egy ötvenoldalas, alapvetően belső használatra készült kézikönyv, amely a radikális szeretet címet kapta. Ebben leírják a párt aktivistáinak hogyan érdemes kommunikálni a választókkal, különösen azokkal, akik nem értenek velük egyet; a CHP ugyanis alapvetően abból indult ki, hogy Erdoğan legyőzéséhez meg kell haladni a pártpolitikai törésvonalakat, és meg kell próbálni megszólítani a kormánypárt szavazóit.

A radikális szeretet koncepciója szerint az emberi kapcsolatok a szeretetben teljesedhetnek ki, a kapitalizmus azonban arra ingerli az embereket, hogy féljenek, irigykedjenek és rivalizáljanak. 

Az egymást méregető kapitalista társadalmi modell tökéletes táptalajt biztosít a gyűlöletkeltésre építő politikának, ami nemcsak a vizet és a levegőt, de az emberek lelkét is megmérgezi.

Ebben a gondolatmenetben a gyűlöletkeltéssel szemben csak a szeretet lehet hatékony fegyver, mert a szeretet összehozza az embereket, ez az, amitől a gyűlöletkeltők igazán tartanak. A különbség az egyszerű szeretet, és a radikális szeretet között, hogy utóbbi során nemcsak azokat szeretjük, akik viszontszeretnek, hanem azokat is, akik nem – olvasható a szövegben.

Bár ez első, második és talán még harmadik olvasatra is úgy hangzik, mint egy begombázott Coelho megvilágosodása, a koncepció mögött politikai logika is rejlik: a radikális szeretet valójában a fennálló társadalmi törésvonalak radikális kritikája, a szándéka pedig az, hogy felülírja az emberek gondolkodásában, hogy kit tekintenek ellenfelüknek.

A koncepció kialakításának egészen profán okai is voltak: a kutatások szerint Isztambulban csak úgy volt esélye nyerni az ellenzéknek, ha átcsábít szavazókat Erdoğantól, ehhez pedig változtatni kellett azon, hogy mit gondolnak szimpatizánsaik a másik tábor szavazóiról. 

A gazdagok és szegények között húzódik a lényeges törésvonal

A szöveg szerint az emberek általában a hozzájuk legközelebb állókra féltékenyek; hiába van ugyanolyan autója több millió embernek egy országban, az zavar minket, ha a szomszédnak is olyan van, pláne, ha mi nem engedhetjük meg magunknak. Féltékenység és irigység persze mindig is volt, de a kapitalizmussal pörgött fel igazán, ahol a reklámok újratermelik az azt érzést, hogy valamit fogyasztani, vásárolni kell ahhoz, hogy újra egésznek érezzük magunkat.

Ez a klíma tökéletesen alkalmas a különbségek felnagyítására, a gyűlöletkeltő politikusok ezt használják ki, és hergelik egymás ellen az eltérő politikai, vallási vagy különböző népcsoporthoz tartozó embereket.

Az igazi törés nem a szekularizáció és az iszlám, nem a törökök és a kurdok, hanem a szegények és gazdagok között húzódik

jelentette ki egy interjúban Ateş İlyas Başsoy, a szöveg szerzője. A koncepció szerint a 82 milliós Törökországban 80 millió embernek van valamilyen hitele vagy adóssága, de hogy ne ebben a dimenzióban gondolkodjanak, a rendszer virtuális törést ad nekik, hogy végül a szomszédaikat, rokonaikat és polgártársaikat utálják, pedig azok valójában az „elvtársaik".

Ebben a keretrendszerben nincs különbség kormánypárti és ellenzéki szavazó között, ráadásul – ahogy a szöveg leszögezi – egy helyhatósági választáson felértékelődik a pártpreferencia nélküli szavazók (depoliticized voter) szerepe is. A szöveg itt is abból indul ki, hogy sokkal több dolog közös az emberekben, mint ami elválasztja őket: mindenki biztonságra, békére, egészségre vágyik, ha egy párt kilép a kormánypárt-ellenzék törésvonalból, akkor könnyebben meg fogja találni ezeket a szavazókat.

Ignorálták a negatív kampányt

Başsoy szerint a radikális szeretet programjának első tétele nagyon egyszerű: „ignoráld Erdoğant, de szeresd azokat, akik szeretik őt"; a CHP stratégiájának egyik kulcseleme volt, hogy igyekeztek teljesen kizárni az İmamoğlu elleni negatív kampányt. A főpolgármestert azzal vádolta Erdoğan pártja, hogy görög bevándorló, akit terroristák pénzelnek. Válaszul az ellenzék azzal hiteltelenítette a gyűlöletpolitikát, hogy egyáltalán nem reagáltak rá, inkább arra kérték támogatóikat, hogy találjanak egy szomszédot, aki valószínűleg nem ért velük egyet, és öleljék meg.

A pártban úgy látják, hogy az isztambuli választás első, nagyon szorosan alakuló eredményének eltörlésével Erdoğan konfliktust akart generálni, utcai összecsapásokat, káoszt, amely megmutatja, hogy milyen agresszív valójában az ellenzék. Az eredmény eltörlése után İmamoğlu azt mondta csalódott támogatóinak, hogy nem szeretné, ha ez a nemzet önmagával harcolna, a második választás előtti utcai demonstráción is csak annyival biztatta az összegyűlteket, hogy „minden rendben lesz".

A politikai sikerhez a szeretet hirdetése mellett, pontosabban annak előfeltételeként a CHP fókuszváltására is szükség volt. Szakítottak azzal, az elmúlt évtizedekben nemzetközileg elterjedt gyakorlattal, hogy a baloldal kulturális és identitással kapcsolatos kérdésekben háborúzva felőrli magát és feloldódik a liberális dogmákban. Ehelyett visszatértek a baloldal hagyományos kérdéséhez, a gazdasági egyenlőtlenségek tematizálásához.

Vannak alapvető különbségek

A török úttal kapcsolatban telefonon megkerestük Karácsony Gergelyt, aki azt mondta, hogy sok analógia van Erdoğan és Orbán rendszerei, valamint İmamoğlu és a saját kampánya között, de vannak fontos különbségek is. Például míg politikai értelemben Törökország egy kemény diktatúra (ellenzéki politikusok börtönbe csuknak, erős a katonaság utcai jelenléte), erőforrások tekintetében nem áll rosszul az ellenzék.

A CHP kampányának vezetője egy reklámcéget is igazgat, nyíltan politizál, ami miatt a vállalata ugyan elvesztette az állami megrendeléseit, de a megbízói között sok nagy cég található, a stratéga politikai szerepvállalása pedig kifejezetten jó referenciának számít a piacon. Ami Magyarországon különösen elképzelhetetlennek tűnik: török nagyvállalkozók nyíltan támogatnak ellenzéki pártokat.

A két főpolgármesteri kampány között az is különbség, hogy míg Isztambulban egy nem hivatalban lévő kormánypárti jelölttel, Binali Yildirim volt miniszterelnökkel szemben egy szinte teljesen ismeretlen kerületi polgármester indult (ez volt İmamoğlu), addig itthon Tarlós két ciklus óta vezeti Budapestet, és Karácsony is tíz éve országos politikai szereplőnek számít. 

Bár a nemzetközi közvéleményben az a vélekedés terjedt el, hogy İmamoğlu azért tudta megnyerni Isztambult, mert a törökök a bedőlő gazdasági helyzetben egy Erdoğan-elleni népszavazásként fogták fel a főpolgármester-választást, a CHP kézikönyve azt mondja, hogy a helyhatósági választásnak a helyi ügyekről kell szólnia: kátyúkról, közlekedésről, tisztaságról, a választók mindennapjait érintő problémákról.

Borítókép: Ekrem İmamoğlu és Karácsony Gergely Fotó: Facebook / Karácsony Gergely