32 kilósra fogyott emberi roncsként került ki A halál házából

Inês Etienne Romeu 29 éves volt, mikor 1971. május 5-én letartóztatták, miközben egy Sao Pauló-i utcán sétált. 96 nappal később, augusztus 11-én egy 32 kilósra fogyott, fizikailag és lelkileg is megtört emberi roncsot kapott vissza a családja. Az is csodaszámba ment, hogy egyáltalán visszakapták: Romeu volt az egyetlen, aki túlélte a fogságot a katonai diktatúra egyik rejtett kínzóközpontjában, A halál házában, ahogy a rettenetes hírű, petrópolisi helyet nevezték. 

Romeu néhány éve meghalt, már nem érhette meg az ügyében született legújabb bírósági döntést, amely

A kínzókat eddig az 1979-es amnesztiatörvény védte, de most úgy néz ki: ez nem biztos, hogy így is marad. Büntetőbíróság elé állíthatják legalább az egyiküket, Antônio Waneir Pinheiro de Limát, avagy a Rákot, ahogy akkoriban ismerték a vöröses bőrű, kerek képű őrmestert. Mára Lima is öregember már, túl a hetvenen, de él még, szemben az 1964-től 1985-ig tartó katonai diktatúra egykori hatalmasainak többségével.

A kommunistaellenes, és ezért az Egyesült Államok által is támogatott, manapság Jair Bolsonaro elnök által rokonszenvvel emlegetett rezsim idején mindennaposak volt az emberi jogsértések a vélt vagy valós politikai ellenfelek ellen,

Erre mutatott rá az a 2014 végére, majd' három évnyi munkával elkészült jelentés, amelynek ténymegállapításait sírva ismertette az akkori brazil elnök, Dilma Rousseff, aki egykor maga is az áldozatok között volt.

Sárkányszék és papagájülőke

A feltáró munkát egy 7 tagú vizsgálóbizottság irányította, a 2012-ben felállított Nemzeti Igazság Bizottság (Comissão Nacional da Verdade). A feladatuk az volt, hogy kivizsgálják, hogyan űzték, zaklatták, kínozták a politikai foglyokat a diktatúra alatt, hogyan haltak meg vagy tűntek el emberek. Nem volt könnyű dolguk, mert a hadsereg nem bizonyult túlságosan segítőkésznek, amikor régi dokumentumokat kellett volna kiadniuk, és a vizsgálóbizottságnak arra sem volt jogosítványa, hogy interjúadásra kötelezzen bárkit, aki magától nem akart velük szóba állni. Főleg egykori áldozatok beszámolóiból, fennmaradt orvosi feljegyzésekből, egyéb archív iratokból tudtak így dolgozni. 

Ilyen viszonyok között különösen nagy jelentőséget kapott, hogy egy ezredes, Paulo Malhães hajlandó volt megszólalni. Malhães 2014 tavaszán részletes vallomást tett: ez volt az első alkalom, hogy egy egykori tiszt elismerte a kínzóközpontok létezését, és azt is, hogy ő maga is ténykedett az egyikben. Malhães vallomásában is A halál házáról volt szó, erről a kívülről szépnek látszó épületről a petrópolisi Arthur Barbosa utcában. Legalább 22 politikai fogoly halt meg itt.

A kínzás változatos módokon folyt. A lelki, pszichés gyötrés fortélyaira britek tanították ki a brazil tiszteket, ők mutatták meg, hogyan kell megsemmisíteni, leépíteni a személyiséget. Az ír terroristákkal kigyakorolt módszerek tanulmányozásának kedvéért Malhães még el is utazott a szigetországba. Úgy volt vele, hogy jól jön az ilyesmi, ha az ember nem akar fizikai nyomot hagyni, és ha a foglyot ügynöknek akarják beszervezni, a pszichés kínzás még hatékonyabb is, mint a testi fájdalom. De Malhãesék repertoárja széles volt. Az ezredes szerette patkányokkal, kígyókkal rémisztgetni a foglyokat. Alkalmaztak verést, elektrosokkot, a villamosszékszerű sárkányszéket és például az úgynevezett papagájülőkét, amelynek lényege az volt, hogy fejjel lefelé lógatták róla az áldozatot.

A testvérével zsarolták

Inês Etienne Romeu azzal került a katonai rezsim célkeresztjébe, hogy az egykori diákmozgalmár, történészhallgató tagja volt annak az ellenzéki csoportosulásnak, amely 1970-ben elrabolta a svájci nagykövetet. (A nagykövet amúgy megkedvelte a fogvatartóit, és miután két hónap után szabadult, nem segített a hatóságoknak azonosítani őket.) Romeu bankban dolgozott, az ottani szakszervezetet vezette, amikor elvitték a Sao Pauló-i utcáról.

Romeu-nek is kijutott a papagájülőkéből, verésből, elektrosokkból abban a közel száz napban, amit A halál házában töltött. Volt, hogy a hideg cementpadlóra kellett feküdnie ruha nélkül, máskor a hajánál fogva vonszolták, meztelenül takaríttatták ki vele a konyhát és többször is megerőszakolták. A fiatal nő több alkalommal megpróbált öngyilkosságot elkövetni odabent.

A rövidlátó, de szemüvegétől megfosztott nővel addigra sok különféle papírt írattak alá olvasatlanul, ezt tetőzte be végül egy afféle „munkaszerződés", amelyben Romeu vállalta az együttműködést némi pénz és a szabadsága fejében. Ebbe a szerződésbe egy olyan kitételt is beépítettek, hogy ha Romeu nem teljesíti a vállalását, letartóztatják a testvérét, Lúcia Etienne Romeu-t, aki egyébként még csak nem is politizált soha. Ráadásul ezt a fenyegetésként lebegtetett letartóztatást azzal készítették elő, hogy a fogságban kényszerítették Romeu-t a testvére megvádolására. A szerződés végül a gyakorlatban nem lépett életbe, a dolgok máshogy alakultak.

Felbérelt verőembert küldtek rá?

Amikor a szabadulása után 32 kilósan kitették a családjánál, ők azzal a tudattal vitték kórházba, hogy újra letartóztatják majd, de ezúttal legalább egy állami börtönbe, nem pedig egy titkos kínzóközpontba fog kerülni. Romeu a hivatalos büntetőtárgyalásán életfogytiglant kapott, amiből végül 8 évet kellett leülnie. Már 1972-ben, a katonai bíróság előtt beszélt a kínzóközpontról, évekkel később pedig, miután elhagyhatta a börtönt, részletes leírást adott.

Végül Romeu beszámolója, az emlékezetébe vésett részletek vezettek el oda, hogy sikerült pontosan meghatározni A halál háza helyét és egyes ott dolgozók kilétét. Ő leplezett le például egy orvost, aki a kínzókkal együttműködött. Amikor 2012-ben elkezdte a munkát a vizsgálóbizottság, Romeu nyilvános vallomást tett. Ennek a megtételében a testvére segítségére szorult, mert beszélni nemigen tudott már.

Az egészségét addigra megtörte egy rejtélyes támadás, amelyet még 2003-ban szenvedett el a saját otthonában. A támadót maga Romeu engedte be a házába. Úgy volt, hogy a férfi némi ácsmunkát végez ott, ehelyett brutálisan összeverte az asszonyt, majd elmenekült. Soha nem fogták el. A család gyanúja szerint az illetőt olyanok bérelhették fel, akik nem akarták, hogy még több dolog kiderülhessen a kínzóközpontról. (Nem ez volt az egyetlen gyanús eset. A régi kínzásokról végre nyíltan beszélő, 76 éves  Paulo Malhães ezredest fojtogatás nyomaival holtan találták Rio peremén lévő házában hetekkel azután, hogy beszélt a vizsgálóbizottsággal 2014-ben.)

Romeu élete végéig szenvedett az ütések idegrendszeri következményeitől, de ez sem hallgattatta el. Limát 2013-ban azonosította fényképről, felismerte, hogy ő volt az az őr, aki kétszer is megerőszakolta A halál házában 1971-ben. Limához egyébként a Malhães ezredesnél végzett házkutatás vezetett el, neki volt egy füzete, benne egy vonalas szám egy bizonyos „Rák"-hoz. 

Lima nem ismer el semmit

Limát először 2014-ben tartóztatták le. Tagadott mindent, azt állította, hogy ő csak egy egyszerű őr volt, fogalma sem volt arról, hogy mi zajlik a petrópolisi házban. Az ügyészség megindította volna a büntetőeljárást ellene, de keresztbe tett az a bírósági hierarchia alján álló, petrópolisi bíróság, amely elé először került az ügy 2017-ben. Romeu ekkor már halott volt,  2015-ben, 72 éves korában, álmában halt meg. 

Az eljárást lényegében azzal kaszálta el ez a bíróság, hogy Limát mentesíti az 1979-es amnesztiatörvény. Ez eredetileg az 1961 és 1979 között elkövetett politikai bűnökre vonatkozott, legyenek azok a hatalmon lévők vagy a baloldali ellenzék bűnei. Ez az amnesztiatörvény, amelynek egyébként Romeu is köszönhette a 8 év utáni szabadulást, régóta kritikák tárgya volt.

A brazil igazságszolgáltatási rendszer nyomás alá került, hogy igenis kezdődjön meg a kínzók felelősségre vonása, emeljenek vádat, tartsanak tárgyalást és ha szükséges, büntessék meg az elkövetőket.

A jelentés 20 ezerre becsülte a kínzást elszenvedett emberek számát, és 1843 bizonyított esetet említett. 434 egyedi áldozattal foglalkoztak, akik közül 191-et megöltek, 243-an pedig eltűntek, 230-nak örökre nyoma veszett.

Ezért is okozott sokaknak nagy csalódást, amikor 2017-ben Limának kedvező döntést hozott a petrópolisi bíróság.

Még jöhet fordulat

Az egyik brazil lap egyenesen úgy fogalmazott, hogy 2017. március 8-án, éppen a nemzetközi nőnapon, amikor kihirdették a döntést, másodszor is meghalt Inês Etienne Romeu. A bírót azzal vádolták, hogy szélsőjobbos és szimpatizál a diktatúra működtetőivel, a szexuális erőszak áldozatát pedig mellékesen semmibe veszi, amikor nem ad hitelt a szavának azon az alapon, hogy miért nem jelentette rögtön, miért csak 8 évvel később mondta el, hogy megerőszakolták. Mintha egy nő 1971-ben csak úgy besétálhatott volna a rendőrségre azzal, hogy megerőszakolták és megkínozták katonák, mutatott rá az ítéletbe foglalt elvárás képtelenségére a riói ügyészség. Fellebbeztek. 

Ez a fellebbezés ért be most augusztusban, amikor a szövetségi fellebbviteli bíróság úgy döntött: igenis vádat lehet emelni Lima ellen, mert a kínzásra, az emberrablásra és a szexuális erőszakra nem vonatkozhat az amnesztia. Ahogy azonban a BBC rámutatott, ez nem jelenti azt, hogy Limát most már biztosan felelősségre vonják. Még mindig nyitva áll az újabb fellebbezés lehetősége, így a legfelsőbb bíróság fordíthat a helyzeten, és megakadályozhatja a vádemelést.