A gyanúsított nyáron szabadult büntetéséből.
Karateedzőként került közelebb hozzájuk.
Gyermekpornográfnak minősülő felvételeket is lefoglaltak tőle.
Összecsaptak a feje felett a hullámok.
A nagyszülőjének a párja lehetett a gyermek vér szerinti édesapja.
Nyolc perc alatt csípte el, majdnem két kilométerre a bűntett helyszínéről.
Nem szeretné a többi lakó, hogy a településen éljen az elkövető és családja.
Az elemzéshez több mint 1000 résztvevő adatait használták fel.
Lesújtó az a számadat, amit nemrég ismertettek az ukrán ügyészség részéről.
Az Index információi szerint a rab korábban ezzel a módszerrel követett el bűncselekményt.
A nő ismerte az elkövetőt.
Hét év szabadságvesztésre ítélték.
Bizonyítékok láttak napvilágot arról, hogy az influenszer nőket erőszakolt meg.
A férfit már korábban is elítélték.
A bírók szerint túl erősen védekezett, amikor állon ragadták és fogdosni kezdték.
A klub hivatalos közleményt adott ki.
Francia és svájci turisták követték el.
39 hetesen szült.
A szexuális bűnözőt egyszerűen nem érdekelte, hogy a lány még kisiskolás.
A férfi ártatlannak vallotta magát.
A férfit tíz bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.
Önkéntesek, egészségügyi dolgozók és tanárok is célpontok voltak.
A rendőröknek azt mondta, a nő öngyilkos lett.
Elítélték, de tagad.
Részegen szégyenítette meg az idős hölgyet.
A zenész ügyvédei már reagáltak is az állításokra.
A vádlott ugyanakkor fellebbezett az ítélet ellen.
Letartóztatták az 59 éves férfit.
A szerzetes az őt ért támadásokkal kapcsolatban nyilatkozott.
Több lépcsőből álló hálózatokon keresztül kereskednek a generált képekkel.
Miután a ketrecharcos kiütött egy kabalaállatot, meg akart erőszakolni egy nőt a mosdóban.
A kétszeres Oscar-díjas színész bízik benne, hogy a bíróság felmenti őt.
A zenekar rajongói állítják, drogot kevertek az italukba.
Egy nő azt állítja, fojtogatta őt, majd azt mondta neki, hogy megöli.
A támadó szülei ezután fenyegetni kezdték a sértett családját.
Azt állítja, nem érezte magát biztonságban.
Szerintük a szerzetesnek arról kéne beszélnie, hogy mit tesz a hasonló esetek megelőzéséért.
Három nő mesélt a szerzetes gyermekotthonaiban eltöltött éveikről.
Szexuális visszaélés miatt börtönbe került, de soha nem kért bocsánatot áldozataitól.
Halmazati büntetést kapott.
Volt olyan, aki a saját gyerekét abuzálta, és az erről készített felvételeket osztotta meg.
Az áldozat is kiskorú volt.
A rendőrség jelenleg is keresi az elkövetőt.
Ez átszámítva valamivel több mint 170 milliárd forint.
Sorban jönnek a perek a volt elnök ellen.
Hat év börtön várhat rá, de az ítélet még nem jogerős.
Tovább bonyolódik az Aerosmith frontemberének botránya.
Másodfokon súlyosabb büntetést kapott a vádlott.
Több felvétele is volt az aktusokról.
Bevallotta a nyomozóknak, hogy az egészet csak kitalálta.
Többek között arról olvashatunk benne, hogy ő valójában jó ember és gondoskodó családapa.
A gyermek édesapja elmondta, milyen ítélettel lenne elégedett.
A lány rúgta és harapta a férfit, így tudott megmenekülni előle.
8 órán belül elfogták.
Az ügyészség fegyházbüntetést kért.
Pincéjébe, majd erdőbe csalta a 14 éves lányt az elítélt férfi.
Éveken keresztül harcolt, hogy visszakapja a lányát.
Az Indexnek nyilatkozott a tankerület.
Jog szerint járt el a Magyar Úszó Szövetség eseti bizottsága.
Hiába ejtették a vádakat a támadó ellen, nem egyenes az útja Ten Hag keretébe.