Előd
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Meghalt Robert Mugabe

2019-09-06T051108Z 2015104553 RC17A0E29960 RTRMADP 3 ZIMBABWE-MU
2019.09.06. 07:18 Módosítva: 2019.09.06. 08:01

Kilencvenöt éves korában meghalt Robert Mugabe volt zimbabwei elnök, írja a BBC. A halálhírt családja is megerősítette.

Zimbabwe oktatási minisztere, Fadzaji Mahere szűkszavúan búcsúzott tőle a Twitteren: „Nyugodj békében, Robert Mugabe.”

Mugabe még diktátorként is többször utazott szingapúri kezelésekre elnöksége utolsó éveiben. Harminchét évig volt a posztján, 2017 novemberében buktatták meg.

Inkább tanár lett volna külföldön

Robert Mugabe politikai karrierje elég későn kezdődött, bőven túl volt a harmincon, amikor még mindig azt gondolta magáról, hogy tanárként fogja leélni az életét – és talán nem is hazájában, hanem inkább Ghánában.

1924-ben született, nem sokkal azután, hogy Dél-Rodézia néven hivatalosan is brit gyarmattá szervezték a négy magyarországnyi területet, amely valójában már 1888-tól de facto brit érdekkörben volt, a Cecil Rhodes által vezetett bányászati társaság koncessziói révén. Rhodes lett a névadója Észak-Rodéziának – a későbbi Zambiának – és Dél-Rodéziának, azaz a későbbi Zimbabwének is.

Mugabe a dél-rodéziai Kutama ma is működő katolikus iskolájába járt, egy ír tanára támogatásával középfokú végzettséget szerzett, aminek anyagi fedezetét a hatgyerekes Mugabe család nem tudta volna előteremteni. Elmondása szerint „a nagy szívű” Jerome O'Hea nagy hatással volt rá az ír függetlenségi harcokról szóló történeteivel is – de ekkor még nem volt jele, hogy Mugabe a függetlenségi mozgalmakban részt venne, még kevésbé, hogy vezéralakjává válna.

Dél- és Észak-Rodéziában – a későbbi Zambiában –, tanított, majd 1949-től 1952-ig Dél-Afrikában tanult, ahol angol irodalom tanári diplomát kapott. Dél-Afrika fordulópont volt az életében: kapcsolatba került az Afrikai Nemzeti Kongresszussal, amely az épp ekkoriban intézményesülő és negyven évre berendezkedő apartheid ellen küzdött. Hogy ez valóban fordulópont volt, még nem látszott, Mugabe Dél-Afrika után tovább tanított, majd 1958-ban Ghánában vállalt állást.

Az ekkor már 34 éves irodalom tanár életében talán az igazi fordulópont a ghánai időszak volt: az ország egy évvel korábban vált hivatalosan is függetlenné. A brit gyarmati léttel szakító ország képe és a dél-afrikai évek, amikor a marxizmussal ismerkedett meg, már elindították a tudatos politikai pályán. Ennek ellenére 1960-ban még mindig csak azt tervezte, hogy rövid időre hazalátogat, de utána visszamegy Ghánába, ahol megismerkedett későbbi feleségével, aki a férfi kedvéért katolikus hitre tért, hogy egyházi esküvőjük lehessen. (Az 1961-ben kötött házasság egészen Sally Hayfron 1992-es haláláig tartott.) A Mugabe életében sokáig fontosnak tűnő katolicizmus egyébként nem annyira kézenfekvő Zimbabwében: jelenleg csupán a lakosság 7 százalékát teszik ki, míg a protestánsok 83 százalékot adnak.

Mugabe nélkül indult a mozgalom

Ekkor azonban már otthon is megindultak a feketék egyenjogúságáért és a függetlenségért küzdő mozgalmak. Mugabe talán nem is kapcsolódott volna a nélküle létrejött szervezetek munkájába, ha 1960 nyarán le nem tartóztatják a barátjaként ismert Leopold Takawirát, a Nemzeti Demokrata Párt (NDP) vezetőjét. Ebből lett a forradalmi kánonban hétezrek meneteként ismert tüntetés, amelyen Mugabe is részt vett és mint külföldet megjárt, diplomás ember felszólalt a tömeg előtt.

Innen gyorsan haladt a politikai karrierje, októberben már az NDP első kongresszusának levezető elnöke, majd a párt szóvivője lett. De nem volt a politikusok első sorában: Leopold Takiwara és különösen Joshua Nkomo – az NDP és annak betiltott elődje, a Dél-Rodéziai Afrikai Nemzeti Kongresszus elnöke – sokkal inkább voltak a fekete egyenjogúsító, függetlenségi mozgalom vezetői.

Az NDP delegációját is Nkomo vezette, a gyarmati kormányzattal folyó tárgyalásokon. Ezek nem vezettek eredményre: Nkomo nem tudta megszerezni London támogatását a gyarmati fehér kormánnyal szemben, amely 1961-ben be is tiltotta az NDP-t, de szinte azonnal létrejött a Zimbabwei Afrikai Népi Szövetség (ZAPU), ennek Mugabe ismét szóvivője lett.

De Mugabe Zimbabwe egyetlen függetlenségi mozgalmának alapítója között nem volt ott, sem addig, sem később. Pedig 1963-ban Nkomóval szemben létrejött a ZAPU-ból kiválók által megalakított Zimbabwei Afrikai Nemzeti Szövetség (ZANU). Mugabe is az új, baloldali, afrikai nacionalizmust hirdető szervezettel tartott, amelynek ha alapítótagja nem is volt és elnöke sem lett, a főtitkári posztot azért megkapta.

Zimbabwe függetlenségének megszerzése más úton haladt, mint az '50-es '60-as években önállóvá vált egykori afrikai gyarmatok többségében – ezért is lett független az utolsók között.

Gyarmatosítók London ellen

Elsősorban azért, mert London és a gyarmati kormány között is konfliktus volt. Az ekkor 3,8 milliós ország nyolc százalékát adó fehér lakosság 1962-ben a radikális, a fehérek hatalmát akár London ellenében is fenntartó Rodéziai Frontra szavazott. Ian Smith kormánya betiltotta a ZAPU-t és letartóztatta az ellenállás vezetőit, köztük most már Mugabét, akik ekkor már a fegyveres harcban gondolkodtak. Mugabe és politikustársai ezután összesen 11 évet ültek börtönben, 1974-ig.

Smith látva, hogy London hosszú távon az őslakosságnak adva a hatalmat számolná fel a gyarmati berendezkedést 1965-ben a függetlenséget is kikiáltotta. A független Rodéziát a portugál irányítás alatt álló szomszédos Mozambik és a már 1910 óta független, a Rodéziai fehér kormánynak mintául szolgáló rasszista Dél-Afrika támogatta ugyan, de önállóságát nem ismerte el, ahogyan más ország sem.

1965-től a harc már a London által hivatalosan nem támogatott Ian Smith vezette telepeseket képviselő kormány és a két betiltott szervezet, a ZAPU, valamint a ZANU között folyt, esetenként a két utóbbi összecsapásaival is. Kettejük konfliktusának etnikai alapja is volt. A ZAPU főként Nkomóhoz hasonlóan ndebelékből, a ZANU shonákból állt, ahová Mugabe is tartozott. A képletet bonyolította, hogy a ZAPU-t a szovjetek a ZANU-t a Moszkvával addigra épp szakító, sőt, már határmenti fegyveres harcokba is bonyolódó Peking támogatta.

Nikolai Ryzhkov a CPSU központi bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Robert Mugabe Zimbabwe elnöke 1985-ben gazdasági és műszaki együttműködésről szóló megállapodást köt.
Nikolai Ryzhkov a CPSU központi bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Robert Mugabe Zimbabwe elnöke 1985-ben gazdasági és műszaki együttműködésről szóló megállapodást köt.
Fotó: Sovfoto / Getty Images Hungary

Börtönben az élre

A börtönben sem kérdőjeleződött meg vezető szerepük, kivéve a ZANU elnökét, Ndabaningi Sithole-t illetően, aki a halálbüntetés elkerülése érdekében – kiderült, hogy a börtönből Smith meggyilkolására adott utasítást – a fegyveres felkelés visszavonására buzdított. Ekkor jött el a börtöntárs Mugabe ideje, mivel a párt őt választotta meg elnöknek.

A fegyveres harc 1972-től vált intenzívvé, ami egyre kellemetlenebb volt a fekete lázadás terjedésétől tartó Dél-Afrikának is. Ezért kompromisszumra akarták bírni Smith-t, aki ennek jegyében hozzájárult Mugabe és társai kiengedéséhez. A harc azonban nem enyhült. A két évre az épp ekkor függetlenné vált Mozambik adott neki menedéket, itt Mugabe a ZANU katonai szárnyának is egyértelmű vezetőjévé vált, erre építhette fel igazán tekintélyét a függetlenségi mozgalmon belül.

A marxista-leninista mozgalmár Mugabe támogatóinak száma egyre nőtt, katonáival fehér telepesek uradalmait támadtak meg, majd – elsősorban a Kínából származó fegyverek révén – elég erős lett ahhoz is, hogy nagyobb települések felett is átvegye az irányítást.

Smith körül végül 1979-re fogyott el a levegő, London közölte, kész egy demokratikus ország elismerésére. A 30 ezer halálos áldozattal folyó polgárháború lezárult, egy egyezséggel, amely garantálta a fehér telepesek védelmét és 20 parlamenti helyet a 120 fős parlamentben, messze számarányuk felett.

Nem jött be a mérsékelt marxizmus ígérete

Bár Mugabe magát marxista-leninistának vallotta, az 1980-as választáson aratott egyértelmű győzelme után a független Zimbabwe első kormányfőjeként garantálta a magántulajdon védelmét. Ez fontos üzenet volt a fehéreknek, akik az ország termőföldjeinek felét birtokolták. Zimbabwe magasabb gazdasági teljesítményt nyújtott a legtöbb afrikai országnál, Mugabe belátta, hogy ezt csak veszélyeztetné a földosztással. Igyekezett elkerülni a fehérek elvándorlását – Ian Smith is az országban maradhatott. Mugabe a megbékélésjegyében nemzeti egységet hirdetett. A bizalom nem tartott sokáig, egy robbantásos merénylet után Mugabe a fehér kisebbséget vádolta meg, így felgyorsult kivándorlásuk Dél-Afrikába.

Eközben kiújultak az ellentétek az ekkor már ZANU-PF-nek nevezett párt (Hazafias Front) és a Nkomo vezette ZAPU között. Mugabe észak-koreai közreműködéssel létrehozta az Ötödik Brigádot, akik államként az államban széles jogkörrel felruházva intézkedhettek, egyedül a kormányfőnek felelve. Leszámolások, utcai kivégzések, pogromok sora jött, 1985-re hozzávetőleg majdnem annyi halottal, amennyivel a függetlenségi és polgárháború járt.

Az erőszak növekedésével párhuzamosan Mugabe alkotmánymódosításokkal növelte hatalmát, 1987-ben egységesítve a kormányfői és az államfői posztot. A függetlenségi mozgalomban egykori harcostársai eltávolodtak tőle, az évtized végére diktatúra kiépítésével vádolta meg egykori munkaügyi minisztere is.

Gazdasági lecsúszás, politikai erősödés

Eközben a választói törvény módosításával tovább csökkent az ellenzék győzelmi esélye, lényegében egypárti államként működött Mugabe rendszere, amely ráadásul gazdaságilag sem teljesített jól. A munkanélküliség szintje 50 százalékra nőtt, az életszínvonal 2000-re az 1980-as szint alá esett. Ráadásul ekkor a várható élettartam is alig 40 évre csökkent, elsősorban a HIV-fertőzések elképesztő terjedése miatt. A lakosság 15 százaléka jelenleg is HIV-fertőzött.

2000-ben először elvesztette a kétharmados többségét, hiába lejtett a pálya a ZANU-PF-nek. Mugabe az akkor már alig 50 ezres fehér kisebbségben találta meg az ellenséget, megindultak velük szemben a földfoglalások, fosztogatások, amit Mugabe lényegében nyíltan támogatott.

A zimbabwei legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a földfoglalások törvénytelenek, mire Mugabe lemondásra szólította fel a testületet, aztán megnövelve saját embereivel töltötte fel. Az új legfelsőbb bíróság megállapította, hogy a rekvirálás nem volt törvénytelen és a fehérek vagyona kompenzáció nélkül elvonható.

Az addig is magas, két számjegyű infláció meglódult egészen a 2008-as hiperinflációig száguldott, amikor már 79,6 milliárd százalékos volt a pénzromlás. A százbilliós bankók értelmetlenné váltak, innentől lényegében az amerikai dollár vált fizetőeszközzé, amit hivatalosan 2015-ben is bevezettek.

Felesége miatt is bukott meg

2008-ban a párt ugyan kevesebb mandátumot szerzett, mint a ZANU-PF ellenzéke, sőt, az elnökválasztáson második fordulóra kényszerült a Demokratikus Változásért Mozgalom (MDC) vezetőjével szemben, ráadásul úgy, Morgan Tsvangirai több szavazatot kapott. Mugabe háborús veteránjainak szabadcsapatai támadássorozatot indítottak az MDC támogatói ellen, több mint 150 embert megöltek. Tsvangirai tiltakozásul visszalépett a második fordulótól, amit Mugabe 85 százalékos támogatással megnyert és gyorsan ismét letette az esküt.

A nemzetközi tiltakozásnak semmi hatása nem volt, bár az erőszakot és a nyilvánvalóan manipulált választásokat elítélte tucatnyi afrikai vezető, az ENSZ főtitkára és az ENSZ Biztonsági Tanácsa is. Nem hatottak a még 2002-ben bevezetett személyre szabott EU-s és amerikai szankciók sem, amelyek alapján félszáz zimbabwei politikus, köztük Mugabe és második felesége, Grace Mugabe nem vezethetett nyugaton számlát, így nem rejthették el külföldön vagyonukat sem – legalábbis elvileg, mert Kínával fenntartott jó kapcsolataik erre azért módot adhattak.

2013-ban az ekkor 89 éves Mugabe ismét elnök lett, ekkor már mindenki arra számított, hogy ez tényleg az utolsó ciklus lesz. 2017-ben azonban bejelentette, hogy újra indul az elnöki székért, ami már legszorosabb szövetségeseinek is sok volt, különösen, hogy ez gyaníthatóan Mugabe második feleségének növekvő hatalmát jelentette. A Mugabénél 41 évvel fiatalabb Grace Mugabe – akinek 1987 óta lehetett viszonya az elnökkel, két közös gyerekük volt, hivatalosan 1996-ban házasodtak össze – minden bizonnyal az elnöki székbe ült volna.

Ez azután vált nyilvánvalóvá, hogy Mugabe menesztette az utód szerepére pályázó Emmerson Mnangagwát, azzal a váddal, hogy puccsot akart ellene előkészíteni, méghozzá egy jóslat miatt, amely szerint az elnök túléli őt.

Grace Mugabe láthatóan sokat tanult férjétől: kígyónak nevezte Mnangagwát, akit csak a fejére csapva lehet helyre tenni. Meglepő módon pont ezekkel a szavakkal ítélte el Mugabe 30 évvel korábban az egykor nála befolyásosabb függetlenségi vezetőt, Nkomót, akinek 1980 után egy ideig csak miniszteri poszttal kellett beérnie. Akkor azonban Mugabe mellett egy másik asszony volt, Sally Mugabe, akinek állítólag nagy szerepe volt abban, hogy a súlyos konfrontáció helyett Mugabe inkább kompromisszumot kötött riválisával: Nkomo 1987-től haláláig alelnök lehetett. Ezzel Mugabe bő harminc évre bebetonozta hatalmát, amit, úgy tűnik, nem a diktatúra kiépítése, a békeidőben is a polgárháborúval összevethető áldozatok, a félkatonai szervezetek túlhatalma, a gazdasági mélyrepülés, hanem javarészt Grace Mugabe miatt veszített el.

A hadsereg 2017 novemberének közepén vette át a hatalmat az országban, de azt először próbálták tagadni, hogy puccs történt volna, habár minden jel erre utalt. Állításuk szerint az elnök környezetéből akarták eltávolítani „a bűnözőket", akik a nehéz gazdasági és társadalmi helyzetért felelősek. Mugabe és családja házi őrizetbe került. Az elnök napokkal később először jelent meg nyilvánosan, katonai kíséret mellett beszédet mondott egy egyetemi diplomaosztó ünnepségen Hararében, de az egész világot meglepve nem mondott le. Nem sokkal később a hadseregtől kapott ultimátum után viszont már kénytelen volt távozni, cserébe mentességet ígértek neki és családjának.

Utódja végül Mnangagwa lett, az ellenzékből ezt sokan úgy látták, hogy nem hoz alapvető politikai változást a gazdasági nehézségekkel küzdő Zimbabwében. Mugabe egykori alelnöke, a ravaszsága és könyörtelensége miatt Krokodilnak is hívott 75 éves politikus a hadsereg és több befolyásos, a háborús veteránokat tömörítő szervezet támogatását is élvezi. Mnangagwa 2018 októberében arról beszélt, hogy Mugabe már nem tud lábra állni, Szingapúrban kapott kezelést egy nem részletezett betegség miatt. Mugabe még diktátorként is többször utazott szingapúri kezelésekre elnöksége utolsó éveiben. Azonban Mnangagwa azt állította, hogy Mugabe ezután visszatért Zimbabwébe.

(Borítókép: Mike Hutchings / Reuters)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport