Kálmán, Ede
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.62%

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.29%

A jemeni lázadók békét ajánlanak Szaúd-Arábiának

2019.09.22. 08:35

Egy héttel azután, hogy vélhetően Irán felől támadás érte a legnagyobb szaúd-arábiai olajfinomítót, békeajánlatot tettek a jemeni huti lázadók. 

Az összefüggés a két hír között, hogy a huti lázadókat Irán támogatja és több támadás is érte területükről Szaúd-Arábiát, amely a jemeni kormányerők mögött áll. A lázadók – akik magukra vállalták az olajfinomítót ért támadást is, bár az a gyanú szerint Iránból jött, és talán nem is drónokkal, hanem cirkálórakétákkal hajtották végre – ígéretet tettek arra is, hogy leállítanak minden, Szaúd-Arábia területét érő akciót is.

A jemeni polgárháború eddig 10 ezer civil életét követelte és emberek millióit kényszerítette otthonuk elhagyására az arab világ legszegényebb, 26 milliós országában.

A jemeni televízión keresztül közölt békeajánlatot üdvözölte az ENSZ – írta a BBC. 

Igaz, a béke ettől még messze van, ugyanis nem tisztázott, mit is kérhetnek cserébe a lázadók, akik ellen 2015 óta vív nyílt harcokat a Szaúd-Arábia vezette koalíció. A nyugati támogatást élvező szaúdiak számára kellemetlenül elhúzódó konfliktus azért aggasztja Rijádot, mert a síita lázadók térnyerése gyengítené befolyását a térségben és fontos bázist jelentene a síita Iránnak.