Albert, Lipót
7 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Egy család, amely 9 évig pincében élt, teljesen elzárva

K EPA20191016227
2019.10.17. 22:49 Módosítva: 2019.10.17. 23:27

A hét elején egy fiatalember besétált egy holland falu kocsmájába, és miután megivott 5 sört, azt mondta, hogy családjával évek óta a pincében élnek, és „várják a világvégét.

A napokkal ezelőtt kirobbant ügyben azóta is csak gyűlnek a furcsaságok. Kiderült, hogy az egy apából és 5 felnőtt gyerekből álló család 2010 óta lakott a Ruinerwold nevű falutól 200 méterre, teljesen elzárkózva a külvilágtól. A hattagú van Dorsten családot feltehetően egy férfi, Josef Brunner tartotta fogva, akivel évekkel azelőtt ismerkedtek meg.

Jó szomszédság – 10 év fogság?

A van Dorstenek eredetileg a hollandiai Hasseltben éltek, nagyjából 26 kilométerre Riunerwoldtól. Ott ismerkedtek meg Brunnerrel, akivel szomszédok voltak. Sandra Soar, egy, az ügyben nyilatkozó korábbi szomszéd szerint a van Dorsten család már akkor is furcsa volt. 

Az összes gyerek otthon született, de bába nélkül. Egyedül csinálták végig az összes szülést. 

Soar egyik lánya gyerekként sokat játszott együtt az egyik van Dorsten gyerekkel. A van Dorsten gyerekek viszont soha nem mentek ki az utcára, vagy mentek át a szomszédba. Soar szerint nem a helyi iskolába jártak, de minden reggel elmentek az apjukkal, Geert van Dorstennel valahová, így azt gondolta, hogy máshol tanulnak.

A szomszédasszony elmondása szerint a családot később fogva tartó Josef Brunner csak rövid ideg élt mellettük, azonban úgy tűnt, mintha régóta ismernék egymást, ugyanis nem sokkal odaköltözése után a két ház hátsókertjét egybenyitották. Soer szerint a családapa és Brunner is lelkesedtek az asztalosmunkákért. Van Dorsten játékokat faragott, Brunner pedig hajóácsként dolgozott. 

Egy nap Geert van Dorsten átjött, és azt mondta, hogy a felesége meghalt vastagbélrákban. Senki sem tudta, hogy beteg volt. Azt se tudta senki, mikor temették el.

A gyerekek édesanyja 2004-ben hunyt el, de Brunner addigra már továbbállt. A van Dorsten család egy része ezután nem sokkal elköltözött, senki nem tudta, hogy hová. Viszont továbbra is fizették a ház bérleti díját, sőt, az egyik lány, aki akkor 16 éves volt, még ott élt egy rövid ideig. A szomszédasszonyt meglepte, hogy Brunner és a van Dorstenek kapcsolatban maradtak. 

Brunner sosem volt kedves ember. Nem köszönt, és nem volt jóban senkivel, nem volt felesége, se barátnője, még kocsmába se járt. Titokzatos volt.

A van Dorstenek ezután pár kilométerrel odébb, Zwartsluisba mentek, ahol boltjuk is volt. Végül 2010-ben költöztek be a ruinerwoldi tanyaházba, ahol 9 évvel később megtalálták őket. 

Josef, a gyanús osztrák

A tanyaházat bérlő Josef Brunner már azelőtt gyanús volt a falusiaknak, hogy a 25 éves Jan van Dorsten elmesélte volna a történetüket a helyi kocsmában.

A férfi naponta akár többször is oda-vissza autózott a ház és a 24 kilométerre lévő műhelye között. Ráadásul minden héten egy nagycsaládra szabott bevásárlást csapott a helyi szupermarketben, függetlenül attól, hogy senkije nem volt, és ő maga egy lakókocsiban lakott kilométerekkel odébb. Az ottani szomszédok is úgy nyilatkoztak Brunnerről, mint aki alig beszél valakivel.

Amikor beszélt, akkor viszont építkezési kérdésekben kért tanácsot, például, hogy hogyan kell betonozni. A munkák elvégzéséhez azonban soha senkitől nem kért segítséget, úgy tűnt, hogy minden felújítási munkálatot egyedül végzett el, ami elég lehetetlennek tűnt a helyiek számára. 

Mindezt csak tetézte, hogy a tanyaház területét Brunner bekamerázta, és aki csak a közelébe merészkedett, elhessegette. Sokszor távcsővel figyelte a környéken „ólálkodókat”.

A házat bérbe adó Alida ten Oever elmondása szerint mindig időben megkapta a bérleti díjat Brunnertől, és soha nem tűnt fel neki, hogy rajta kívül bárki más is lakna a házban. A faluban élők egyre gyanúsabbnak érezték a férfi viselkedését, és arra kezdtek el gyanakodni, hogy a férfi füvet termeszt. Ezek után meglepő, hogy mégsem hívták rá a kellemetlenkedő férfire a rendőröket. 

Jan, a furcsa megmentő

Az egész ügy végül nem a szomszédok gyanakvása miatt robbant ki. Geert van Dorsten második legidősebb gyereke, a 25 éves Jan Zon van Dorsten tálalt ki az ötödik söre után a helyi kocsmában. A fiú azonban nem csak simán megszökött, és segítséget kért, hanem előtte napokig kóválygott a faluban, ahol feltűnést keltett kócos hajával és zavart viselkedésével. 

Jan a családjához hasonlóan a külvilágtól elzártan élt. 15 éves volt amikor 2010 körül Ruinerwoldba költözött. Erről írt utolsó posztjában a Facebook-oldalán is, majd 9 évre eltűnt a közösségi médiából. Egészen tavaly júniusig, amikor újra aktivizálta magát: első posztjában bejelentette, hogy egy olyan online áruháznak fog dolgozni, amely kapcsolatban áll Josef Brunner vállalkozásával. Ezen kívül Jan főleg természetről posztolt, és a saját magáról készített képeit tette fel az oldalára. 

Jan aznap is posztolt képeket a falu körüli tájról, amikor betévedt a kocsmába. A kocsma tulajdonosa a harmadik látogatásakor kihívta a rendőrséget a zavarodott srácra, aki segítséget kért.

Nagyon nincs még vége

Amikor rátaláltak a családra, Geert van Dorstent, az apát ágyhoz kötött állapotban találták, valószínűleg sztrókot kapott. Az apát leszámítva azonban a többiek nem voltak rossz egészségügyi állapotban, függetlenül attól, hogy egy természetes fényt nélkülöző, szekrény mögötti helyiségben laktak. Felröppent a hír, de a falu polgármestere a korábbi sajtóértesülésekkel szemben tagadta, hogy a család a pincében élt volna.

A Bécsben született Josef osztrák állampolgárságú, azonban Hollandiába való letelepedése után semmilyen üggyel nem kereste meg az osztrák követséget. Mint kiderült, Jan egyik családtagja – mára már mindegyikük nagykorú – sem volt jelen semmilyen nyilvántartásban, így maradhattak rejtve éveken keresztül. 

A helyi rendőrség nyilatkozata szerint Brunnerben nincs hajlandóság az együttműködésre, de csütörtökön kihallgatták gyanúsítottként. A család tagjaival viszont problémás a kommunikáció, ugyanis kiderült, hogy a tízéves elszigetelődés miatt alig tudnak beszélni, és valamilyen fantázia nyelven beszélnek, így aztán még nehezebb lesz kiszedni belőlük, hogy kerültek ilyen helyzetbe.

Megértjük, hogy mindenkiben rengeteg kérdés merült fel. Ahogy bennünk is. Ezért óvatosan és alaposan akarjuk kezelni az ügyet

–nyilatkozta a helyi rendőrség szóvivője.

Aztán csütörtökön a rendőrség közölte azt is, hogy az apát is őrizetbe vették. Pontosabban azt írták, hogy egy 67 éves férfit tartóztattak le, aki egyike volt a házban felfedezett hat embernek. Ellene személyi szabadság társtettesként elkövetett megsértése, mások egészségi állapotának veszélyeztetése és pénzmosás a gyanú. Csakúgy, mint Josef Brunner ellen. A rendőrség 30 emberből álló teammel nyomoz.

Borítókép: Tanya bejáratánál rendőr a kelet-hollandiai Ruinerwoldban 2019. október 16-án. MTI/EPA/ANP/Vincent Jannink