Metrójegy-zavargások: hárman meghaltak, éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el Chilében
![2019-10-20T005930Z 1276060248 RC11A42332D0 RTRMADP 3 CHILE-PROTE](https://kep.index.hu/1/0/3001/30018/300189/30018919_e2e90f713e46df48868559c000a1e1f7_wm.jpg)
Hárman meghaltak egy áruházban keletkezett tűzben, az üzletet vasárnapra virradóra fosztották ki a tüntetők Santiago de Chilében - közölte a helyi hatóságok tájékoztatása alapján az MTI. Ketten megégtek, egy harmadik embert pedig életveszélyes állapotban szállítottak kórházba, ahol belehalt sérüléseibe.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3001/30018/300189/30018923_bb46916aa2502a137bdc91d521d051d9_wm.jpg)
Alberto Espina chilei védelmi miniszter bejelentette: 1500 katonát vezényeltek az utcákra vasárnap hajnalban, hogy helyreállítsák a rendet. Velük együtt a hadsereg összesen csaknem tízezer tagja áll szolgálatban a fővárosi régióban.
Az összecsapásokkal és gyújtogatással kísért súlyos rendbontás azokhoz a tüntetésekhez kapcsolódott, amelyeken a metrójegy árának felemelése ellen tiltakozott a lakosság.
Sebastian Pinera államfő pénteken már kihirdette a rendkívüli állapotot a város területére, és később azt is bejelentette, hogy felfüggesztik a drágítást, de a helyzet szombaton sem nyugodott le.
A rendkívüli állapot ideje alatt a városért felelős tábornok bejelentette, hogy elrendelte a kijárási tilalmat este 10 óra és reggel 7 között. Ez alatt csak külön hatósági engedéllyel szabad elhagyni a házakat.
(Borítókép: Ivan Alvarado/Reuters)