Jolán
7 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Rönkszállítóba csapódott, rönkök szúrták a kocsiját, túlélte

2019.10.22. 14:22

Egy Georgia állambeli férfi belehajtott egy rönkszállító teherautóba, és a Végső állomás filmekbe illően a rönkök olyan erővel csapódtak az autóba, hogy átszúrták az egészet, és csak a hátsó szélvédőnél álltak meg. A jelenet horrorfilmbe illik, de happy enddel végződik: a sofőr ép leejtett valamit és előre hajolt, hogy fölvegye, mikor belehajtott a teherautóba.

Olyan, mintha csak a fejére szabták volna a lyukat.

– nyilatkozta a CNN-nek Whitfield megye tűzoltóparancsnoka, Edward O'Brien. Szerinte ha nem hajol le a férfi, nem élte volna túl a balesetet. A tűzoltóság közleménye szerint a sofőr megúszta enyhe sérülésekkel.

A közleményre többen is úgy reagáltak, hogy sokkal komolyabb sérülésekről van szó. Az egyikük, Dawn Hernandez azt írta, hogy a látvány élete végéig kísérteni fogja. Állítása szerint még az előtt hajtott el a helyszín mellett, hogy a mentők kiértek volna, és biztos volt benne, hogy az autóban ülők nem élhették túl.

Le kellett húzódnom egy kicsit, hogy sírjak egyet és imádkozzak az utasokért.

A tűzoltóknak 30-40 rönköt kellett szétvágniuk láncfűrésszel, hogy kiszabadítsák a férfit. A mentés maximum 15 percig tartott.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport