Tbiliszibe látogatott a honvédelmi miniszter.
Brüsszel ősszel közli az unió bővítéséről szóló jelentést.
A 2020-as elnökválasztással összefüggő bűncselekmények ügyében.
2023.08.25. 05:59 Módosítva: 2023-08-26 07:37:50
Még rabosítási fotó is készült róla.
Óvadéki megállapodás született az ügyében.
Az együttes közleményben kért bocsánatot az eset miatt.
2023.08.12. 18:28 Módosítva: 2023-08-13 13:24:28
Aggodalomra ad okot a bebörtönzött egykori grúz elnök állapota.
Most Grúzia miatt.
Szijjártó Péter a Facebook-oldalán közölte a hírt.
A miniszterelnök is a helyszínre sietett.
A hatóságok hajtóvadászatot indítottak.
„Nem hagyjuk el a rászoruló barátainkat” – írta Morawiecki a Twitteren.
Ben Hodges azt is elmondta, melyik fontos ügyben vallott kudarcot a Nyugat.
A haldokló volt grúz elnök miatt emeltek szót.
Kényszerleszállást hajtottak végre, de ez sem segített.
A Georgiai Álom vezetője reméli, „igazságos döntés” születik.
Többek között az ukrajnai háborúról is szó esett.
Moszkvának 130 millió eurót kell fizetnie.
Nem voltak hajlandók megszavazni egy törvényt.
Exkluzív interjút adott Mihail Szaakasvili, akit a börtönből szállítottak át egy kórházba.
A tárcavezető elmondta, Magyarország hogyan védheti ki a recessziót.
Reagált Josep Borrell „képmutató” kijelentéseire is.
Georgia fővárosában győztek a civil szervezeteket megbélyegző törvény ellen tiltakozók.
Két napja tüntetnek.
A sajtószabadságot és a civil társadalmat féltik.
Szaakasvili korábban Zelenszkijnek dolgozott.
Országszerte 33 tornádót jelentettek.
2022. december 29., 16:39
Forgalommal szemben száguldott az I. kerületi Attila úton, rendőrautóval csattant.
2022. december 18., 06:45
Fegyvert ragadtak a fiatalok, többen megsérültek.
2022. december 14., 18:14
Állítólag túszokat is ejtett.
2022. december 11., 20:26
Rengeteg áram érkezhet Magyarországra.
Videón az ugrás.
A miniszterelnök szerint az EU diszkriminatív döntést hozott.
A magyar kormányfő georgiai kollégájával tárgyalt és írt alá megállapodást.
2022.10.20. 07:05 Módosítva: 2022-10-20 20:38:39
Még mindig nem bocsátották meg a 2008-as orosz inváziót. Vannak bárok, ahol először kérdőívet töltetnek ki velük, hogy tényleg nem Putyin-szavazók.
2022. szeptember 30., 18:02
Floridában eddig 21 halálos áldozatot találtak.
2022. szeptember 9., 17:44
Itt lehetett a korai emberek egyik legősibb otthona az Afrikából történt kivándorlás után.
Kilencen pedig megsérültek.
Orvosi rendelvényre kapható.
A tárcavezető szerint fontos, hogy a Nyugat-Balkánt is integrálják az Európai Unióba.
Charles Michel megerősítette a várható döntést, amely kiterjed majd Moldovára is.
Nem érti, ez hogy lehetséges.
A miniszterelnök videókonferencián vett részt hétfőn.
Egyeztetni kell még Moszkvával.
Herschel Walker sportolóból lett szövetségi szenátorjelölt több mint kétharmados támogatottsággal nyert.
Az ügyvezető elnök szerint sorsdöntő lépést tettek, visszatérnek Oroszországhoz.
Az 54 éves politikust októberben vették őrizetbe Grúziában, ahová nyolc év után tért vissza illegálisan.
A korábbi elképzelések szerint csak 2024-ben terjesztették volna be a kérelmet.
A Richter-skála szerinti 6,2-es magnitúdójú földrengést észleltek.
Atlantában élő barátnőjét látogatta a brit férfi.
A perben a volt munkáltatót azzal is vádolják, hogy nem fizették ki a törvényben előírt túlóradíjakat.
2021. november 19., 18:09
Orvosa szerint a börtönkórházban nincsenek megfelelő körülmények a volt elnök kezeléséhez.
A volt elnök éhségsztrájkolt, romlott az állapota.
Csaknem öt évet kapott a férfi.
Előre kijelentette, hogy semmilyen esetben sem kér orvosi segítséget.
Ukrajna szeretné elérni, hogy engedjék el a volt államfőt.
Pedig csak nemrég tért haza Ukrajnából, ahol forró lett a lába alatt a talaj.
A helyi hatóságok kilátásba helyezték a távollétében 9 év börtönre ítélt volt georgiai elnök letartóztatását.