Herman
3 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Erdoğan feljelentett egy francia lapot, mert a címlapon kritizálták

2019.10.26. 09:14

Feljelentést tett Recep Tayyip Erdoğan török elnök az ankarai ügyészségen egy francia lap ellen, amely azzal vádolta őt, hogy "etnikai tisztogatást" hajt végre Északkelet-Szíriában, írja az MTI.

Erdoğan bírósági eljárás megindítását követeli Étienne Gernelle, a Le Point főszerkesztője és Romain Gubert szerző ellen, mert azzal vádolja őket, hogy megsértették őt személyében. Erdoğan korábban többször is nyújtott be hasonló panaszokat otthoni kritikusaival szemben.

A Le Point című francia hetilap e heti borítóján Erdoğan látható a katonai tisztelgéshez hasonló pózban, felette az alábbi felirattal:

Etnikai tisztogatás, az Erdoğan-módszer. Hagyjuk, hogy lemészárolják a kurdokat (és fenyegessék Európát)?

Október 9-én jelentette be Donald Trump amerikai elnök, hogy az utolsó amerikai katonákat is kivonja Szíria észak-keleti, kurd milíciák uralta részéről. Mindezt tette azután, hogy telefonon beszélt Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel, aki be is jelentette Trumpnak, hogy ebben az esetben le fogja rohanni a török állam által régóta terroristának tekintett, de az Iszlám Állam terroristáinak legyőzésében kulcsszerepet játszó kurdok területeit, a török hadsereg és légierő, valamint az ezekkel együttműködő, sok esetben szélsőséges iszlamista arab milíciák pedig nem sokkal később  el is kezdték bombázni és megszállni  a kurdok területeit.

Alig tíz nap alatt óriásit fordult a világ, nemcsak Szíriának ebben az észak-keleti szegletében, de az egész Közel-Keleten: a térségben egyedülállóan világi, baloldali, feminista és föderalista kurd államkezdemény, Rodzsava körül gyakorlatilag elfogyott a levegő, Bassár el-Aszad szír diktátor visszaszerezte a befolyását majdnem teljes Szíria felett, az Egyesült Államok helyett Oroszország lett a térség sorsát eldöntő legfontosabb hatalom, és kiderült, hogy Erdoğan elnök szinte bármit ki tud zsarolni az Európai Unióból.

Az Európai Parlament szankciókat javasol Törökországgal szemben. Az EP strasbourgi plenáris ülése csütörtökön szavazta meg az állásfoglalását, amelyben elítéli  Törökország egyoldalú katonai akcióját , melynek következtében legalább 300 ezren kényszerültek már arra, hogy elhagyják az otthonaikat. Az Európai Néppárt frakciószinten támogatta a szöveg elfogadását, így a Euronews tudósítása szerint  a néppárti fideszes képviselők is támogatólag emelték fel a kezüket a szavazásnál - miközben a magyar kormány Európában csaknem egyedüliként többször is  egyértelműen kiállt  az Erdoğan-kormány agressziója mellett,  és egy darabig uniós szinten is blokkolta az elítélő nyilatkozat megszületését .

Hogy pontosan mi történik a térségben, hogyan alakulnak a helyi erőviszonyok, ki van kivel, és mi lesz a megtámadott kurdokkal, arról az Index Kibeszélő podcastjében hallhat bővebben.