Orsolya
5 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

18 órán át tartott, egy másik kontinensen ért véget az amerikai gépeltérítés

000 ARP3005804
2019.10.30. 23:55
A hatvanas évek végén, abban az időben, amikor Amerikában minden hatodik napra jutott egy repülőgép-eltérítés, Raffaele Minichiello esete a TWA 85-ös járatával akár hétköznapinak is lett volna mondható. Ez a gépeltérítés mégis olyanra sikerült, amire kerek fél évszázaddal később is emlékeznek. Rekord távot tettek meg, a fedélzeten mindenki sértetlen maradt, az elkövetőből pedig, aki mindössze másfél év börtönbüntetéssel megúszta a kalandot, afféle népmesei hős vált hazájában, Olaszországban.

Raffaele Minichiellónak 15 és fél dollárjába került, hogy elindítsa az eseménysort, ami örökre beírta a nevét az amerikai repüléstörténet lapjaira: ennyiért vette meg a jegyet a Trans World Airlines légitársaság 85-ös járatára 1969. október 31-én Los Angelesben. A fedélzeten a húszéves, Olaszországból érkezett tengerészgyalogos legurított két whiskey-t, aztán végrehajtotta azt a gépeltérítést, ami már csak a hossza és a megtett, transzatlanti távolság miatt is számot tartott volna figyelemre még a gépeltérítést szinte hétköznapi incidensnek ismerő időkben is, de

igazán Minichiello sajátos karizmája volt az, ami miatt újságcímlapokon landolt világszerte.

A történetről az ötvenéves évfordulóra a BBC-s Roland Hughes írt az apró részleteknek és az utóéletnek is utánamenve olvasmányos cikket, pár éve pedig Brendan I. Koerner rakta össze a Minichiello-sztorit a gépeltérítésekről szóló könyvében, a The Skies Belong to Us-ban.

200 dollár: becsületbeli ügy

Minichiello életének három fontos helyszíne volt, mielőtt Los Angelesbe buszozott, hogy ott felszálljon erre a bizonyos Boeing 707-es gépre: egy Melito Irpino nevű  olaszországi falucska, Seattle és Vietnám. Melito Irpinóban született, és nevelkedett 12 éves koráig, mígnem egy 1962-ben bekövetkezett földrengés le nem rombolta az otthonát. A földönfutóvá vált család kivándorolt Amerikába, és Seattle-ben kezdtek új életet. Minichiello 1967-ben kimaradt a középiskolából, és csatlakozott a haditengerészethez. Vietnámba küldték.

Minichiello Vietnámban
Minichiello Vietnámban
Fotó: Raffaeale Minichiello

A háborúban kiérdemelte a Bíbor Szív sebesülési érdemérmet. 1969-ben visszatért Amerikába, a kaliforniai Pendleton támaszpontra. Itt keserű csalódás érte a haditengerészetet illetően: kevesebb pénzt kapott, mint amennyit a jogos jussának gondolt. Egész pontosan 200 dollárral rövidítették meg, legalábbis ő így érezte. 1969 májusában úgy döntött, hogy maga tesz igazságot. Ledöntött nyolc sört, és egy éjszaka betört a támaszponton lévő boltba, hogy onnan 200 dollár értékben magához vegyen ezt-azt, karórákat, rádiókat. Az akciót finoman szólva sem sikerült különösebben profin kiviteleznie: Minichiello besörözve elaludt a tetthelyen, ott találtak rá másnap reggel.

Az ügynek természetesen következménye lett a hadseregben. Október végén lett volna tárgyalás a hadbíróságon, de Minichiello kitalálta, hogy inkább elhagyja Amerikát, és visszatér Olaszországba, ahol az időközben szintén már hazatért, rákban haldokló apja várja. Az utazás mikéntjére nézve pedig:

ez egy olyan korszak volt, amikor a gépeltérítés – úgy szólván – benne volt a levegőben.

A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején mai szemmel hihetetlenül gyakori volt a gépeltérítés Amerikában: a csúcsidőszakban minden hatodik napra jutott egy ilyen incidens. A gépeltérítők célországa szinte minden esetben Kuba volt, mert az Amerikából kiábrándultak számára erős vonzerőt jelentett a Fidel Castro-féle kommunista ideálkép. Kubába rendes járattal nem is lehetett akkoriban eljutni, Castro pedig örömmel fogadta az amerikaiak orra alá borsot törő gépeltérítőket, aztán pénzt követelt a repülőgépek visszaadásáért.

Á, ez csak horgászcucc

A gépeltérítésre vállalkozóknak pedig nem mondhatni, hogy nehéz dolguk lett volna: reptéri biztonság gyakorlatilag nem létezett, a csomagokat senki sem ellenőrizte. Mire a TWA85 sorra került, 1969-ben addig már 54 gépeltérítés történt az Egyesült Államokban. Viszont

arra addig nem volt precedens, hogy valaki másik kontinensre vezényeljen egy Amerika felett eltérített gépet.

Minichiello hajnali fél kettőkor szállt fel az álmos gépre terepszínű ruhájában, táskájában egy szétszerelt puskával és egy halom tölténnyel. A gép eredetileg Baltimore-ból indult. Los Angeles lett volna az utolsó köztes megállója, és San Francisco volt a végállomás. A fedélzeten Minichiellóval együtt 40 utas tartózkodott, messze nem volt tele. Hárman dolgoztak a pilótafülkében, négyen voltak a stewardessek. Utóbbiak többsége tapasztalatlannak számított, csak pár hónapja voltak a szakmában. 

A legrutinosabb légikísérő is csak 3 év repülést tudott a háta mögött a maga 23 évével. Ő, Charlene Delmonico volt az, akire a felszállás után negyed órával a whiskey-ből bátorságot merített Minichiello legelőször ráfogta a fegyverét, amit a vécében szerelt össze. Delmonico már korábban felfigyelt a napbarnított fiatalemberre és arra, hogy valami fura dolog lóg ki a táskájából, de beérte a kapott magyarázattal, miszerint csak horgászfelszerelés.

A stewardess-nek, miközben a hátának szegezték a puskát, a pilótafülkéhez kellett mennie. 

„Van itt velünk egy nagyon ideges fiatalember, és oda visszük, ahová menni szeretne"

– mondta be rövidesen a kapitány.

New Yorkban leszerepelt az FBI

Miután Minichiello megszerezte az irányítást, a gép első megállása Denverben volt. Leszállni muszáj volt, mert üzemanyagra volt szükség. Itt némi győzködés hatására elengedte az utasokat és a négyből három légikísérőt, köztük Delmonicót is. A személyzetet itt szembesítette azzal, hogy a végső úticél mégsem New York, hanem Róma.

De New Yorkban megálltak így is, újabb adag üzemanyagért. Itt, a Johh F. Kennedy reptéren az FBI tett egy elfuserált kísérletet Minichiello lekapcsolására. A vége az lett, hogy Minichiello véletlenül leadott egy lövést, az ügynökök meghátráltak, és a TWA85 folytatta az útját. A lövés nem ért embert, és a gépen is csak jelentéktelen kár keletkezett, ami a repülés biztonságát nem veszélyeztette. New Yorkban a személyzet kiegészült két új emberrel, olyanokkal, akik a gépet eredetileg vezető kollégáikkal ellentétben gyakorlottak voltak a transzatlanti repülésben.

A HOSSZÚ, ÖSSZESEN 18 ÉS FÉL ÓRÁS, 11 EZER KILOMÉTERES UTAT KÉTSZER SZAKÍTOTTÁK MÉG MEG RÖVID IDŐRE,

egyszer a Maine állambeli Bangorban, egyszer az írországi Shanonnban, de ezek a megállások már eseménytelenül zajlottak. 

A gép várakozik Denverben
A gép várakozik Denverben
Fotó: The Denver Post / Getty Images Hungary

Raff és a földijei

Az életét féltő személyzet az út során igyekezett az amúgy udvarias és barátságos Minichiello kedvében járni. Hősködni, lefegyverezni egyszer sem próbálták. A gép kapitánya, a 31 éves Donald Cook azt hazudta, hogy mindenki házas ember a gépen, azt remélte, így több az esélyük a túlélésre.

Minichiellónak még a római leszálláskor is sikerült elkerülnie, hogy rögtön letartóztassák: túszul ejtett egy olasz rendőrt, és annak a kocsijával kezdett menekülésbe. A szülőföldje felé vette az irányt. Végül Róma külvárosában, egy templomnál kapcsolták le, 23 órával azután, hogy a gép elhagyta Los Angelest. A bukását a médiahírverésnek köszönhette: felismerték.

„Földijeim, miért tartóztattok le?"

– kérdezte, mikor megérkeztek érte. Az olasz közvélemény afféle népmesei hősként kezelte, csak „Raff"-ként emlegették, lányok tömegeit bűvölte el a fess fiatalember.

Minichiello tárgyalása Olaszországban 1970. november 5-én kezdődött el, addig előzetesben ült. A New York Times akkori cikke szerint eredetileg nem voltak túl rózsásak a kilátásai, úgy nézett ki, hogy ha az összes ellene felhozott vádpontban bűnösnek találják, 30 évre is rács mögé kerülhet. Gépeltérítés nem volt a vádpontok között: ilyen bűncselekményt ebben a formában nem is ismert az olasz Btk. A tárgyalásán a történteket azzal magyarázta, hogy az őt a haditengerészet részéről ért igazságtalanság miatt akart hazatérni Olaszországba. Az ügyvédje úgy állította be, hogy Minichiello egy idegen háború szerencsétlen olasz áldozata volt.

18 hónap és újra szabad

Egy héttel később már meg is született az elsőfokú ítélet: 7 és fél év börtön és némi pénzbüntetés emberrablásért, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakért és illegális fegyvertartásért. A fellebbezés után, részben egy nemrég meghozott amnesztiarendeletnek is köszönhetően 18 hónapra mérséklődött a büntetés, és ebbe már az előzetes letartóztatásban eltöltött idő is beleszámított. Amerika részéről lett volna erre igény, de az olaszokban fel sem merült Minichiello kiadatása.

Minichiello 1971. május elsején szabadult,

fotósok és riporterek hada várta, ő pedig úgy lépett ki a börtönből, mint egy sztár.

„Miért kéne bánnom?" – vágta rá, mikor azt kérdezték, bánja-e, amit tett. Egy ideig úgy nézett ki, hogy szép karrier várhat rá spagetti westernek sztárjaként, de végül nem futott be a filmszakmában. Egy ideig sodródott, még meztelenül is pózolt egy magazinnak, de aztán a vendéglátásban megvetette a lábát. Megnősült, fia született. Egy ponton saját éttermet vezetett, „Eltérítés" volt a hely neve.

Az első hírverés lecsengése után 1980-ban újra bekerült a médiába, amikor egy Dél-Olaszországot sújtó pusztító földrengés után megjelent a katasztrófa helyszínén magánakcióban segélycsomagot osztani a károsultaknak. A People cikke szerint a 31 éves Minichiello akkoriban csaposként dolgozott Rómában, vendégektől és barátoktól kalapozta össze a pénzt a meleg ruhára, élelmiszerre, amit szétosztott. A szavaiból az derült ki, hogy valahol még mindig ugyanaz mozgatta, ami tizenegy évvel korábban: nem bízott az intézményekben. Nem hitt abban, hogy az olasz állam képes és hajlandó segíteni a bajba jutottaknak, ezért a saját kezébe vette a dolgokat.

„Mindent tudok az olyan emberekről, akik nem tartják be az ígéreteiket"

– mondta.

Öt évvel később súlyos személyes tragédia érte: amikor életet próbált adni a második gyereküknek, a felesége az újszülöttel együtt meghalt orvosi műhiba következtében. Minichiello gyászában erőszakos bosszú tervezésébe fogott, egy orvosi konferencia elleni fegyveres támadásra készült, de egy barátja hatására megtért Istenhez, és letett a tervéről.

Személyesen kért bocsánatot 40 évvel később

A gépeltérítésről már 1980-ban bűnbánóan beszélt, azt mondta, sajnálja, aminek kitette azokat az embereket. 2009-ben végül megszervezett egy találkozót, hogy személyesen is bocsánatot kérhessen. Megkövette Delmonicót és az első tisztet: egyedül ők ketten voltak azok, akik hajlandóak voltak megadni neki erre a lehetőséget. Minichiello csalódott volt, hogy a kapitány, akivel út közben sokat beszélgetett, látni sem akarta.

De nem minden érintett gondolt nehéz szívvel vissza az olasz gépeltérítőre. Az utasok között volt a Harpers Bizarre nevű sunshine pop együttes öt tagja is, akik, ahogy mondták utólag, karrierjük legszuperebb ingyenpublicitását köszönhették neki.

Minichiello jelenleg a szülőföldjén, Melito Irpinóban él. Pár éve van egy Youtube-csatornája, harmonikazenés videókat szokott kitenni. A BBC-cikk szerint gyakran utazik Washington államba, hiszen a családja egy része még mindig ott él. A távozása körülményei miatt nem jogosult semmilyen juttatásra Amerikában, sem a háborús veteránoknak járó PTSD-terápiára, pedig diagnosztizálták nála a poszttraumás stressz zavart Vietnám miatt. Augusztusban az egykori katonai felettese levelet írt Donald Trump amerikai elnöknek az érdekében. 

A BBC felvette vele a kapcsolatot az ötvenedik évforduló előtt, de nem adhatott interjút. Tiltja egy szerződés, amit aláírt: filmet fognak készíteni az életéről.

Cikkünk a BBC cikke és Brendan I. Koerner könyvének vonatkozó fejezete alapján készült.

(Borítókép:  Raffaele Minichiello az elfogása után 1969 október 31-én. - fotó: AFP)